Ezt olvasta már?


Jelentősen megnőtt az energiahatékony beruházásokban jártas szakemberek iránti igény

Az európai energiaválság és a hazai építőiparban tapasztalható változások miatt jelentősen megnőtt az elmúlt hónapokban az energiahatékony beruházásokban jártas szakemberek iránti igény, ezért új szakképzéseket indított a Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft.


hirdetés

A cég szerdai közleménye szerint a vállalat az elmúlt másfél évben összesen 140 nyílászáró- és árnyékolástechnikai szerelőt képzett Magyarországon, mert az otthonfelújítási kormányzati program, valamint az OKJ-s rendszer kivezetése szükségessé tette a szakképzések elindítását.

Hozzátették: idén szeptembertől 55 napelemtelepítő szakember képzését is megkezdték, ugyanis a háztartási méretű kiserőművek telepítése része lett az energiahatékonysági beruházásoknak. A napelemtelepítő képzés iránt a Magyarországot is sújtó energiaválság miatt alakult ki számottevő képzési igény.

A közleményben ismertették továbbá, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a megújuló és egyéb primer energiaforrásokat létesítő tanfolyam iránt, emiatt a cég termokamerás képzésekkel bővíti a portfólióját.

A vállalat úgy látja, hogy a közeljövőben emelkedni fog a megújuló energiához kapcsolódó berendezések telepítésében és karbantartásában jártas szakemberek iránti igény, továbbá növekedni fog a villanyautózáshoz kapcsolódó feladatok köre is, így a képzési piac ezekbe az irányokba fog elmozdulni.

A Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft. 1992-ben jött létre Magyarországon, a német Dekra Akademie leányvállalataként. Magyarországon több helyen van képzési központjuk: Budapesten, Győrben, Pécsen, Szegeden és Debrecenben.

A német anyavállalatot, a Dekra Akademiet 1925-ben Berlinben alapították, 2021-ben több mint 3,5 milliárd euró árbevételt ért el. A társaság jelenleg mind a hat kontinensen, több mint 60 országban mintegy 44 ezer embert foglalkoztat, akik minősített és független szakértői szolgáltatásaikkal a közúti, munkahelyi és az otthoni biztonság területein dolgoznak - áll a közleményben.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a magyarországi Dekra a 2020-as üzleti évben 62 dolgozót foglalkoztatott, 2021-ben 103-at. A cég éves nettó árbevétele 2020-ban 4,2 milliárd forint volt, 2021-ben pedig 5,6 milliárdra nőtt. Az éves nettó adózott eredménye 2020-ban 371 millió forintot tett ki, 2021-ben 118 milliót.







0

hírek innen, onnan

Indul lefelé az infláció a világban, a magyar még 21 százalék felett van

Elérhette a csúcsot a globális infláció, több jel szerint innentől már lassulni fog a drágulás üteme a fejlett gazdaságokban. Gyors...

Aggasztó jelentés: nincs mit tenni, rohamosan fogy a magyar

A kutatók szerint megállíthatatlan és egyre gyorsul a magyar népesség fogyása.

Csapattárs Ronaldo fantomgóljáról: Csak be akartam adni neki

Az Uruguay ellen duplázó Bruno Fernandes is úgy ünnepelt az első gólnál, mintha azt nem is ő, hanem Ronaldo szerezte volna.

Mozit, smink- és zeneszobát is kapott Novák Katalin az elnöki rezidenciában

278 millió forintért újították fel a XII. kerületi ingatlant, ahova a köztársasági elnök a családjával költözött.

Orgoványi otthonából eltűnt német férfit keres a rendőrség

A 69 éves német állampolgár magyarul nem beszél, ezért zárkózottan viselkedik.

Egyesült Államok, Szaúd-Arábia? Hol folytatja Ronaldo a vb után?

Cristiano Ronaldo lehet a téli transzferpiac legnagyobb slágere. Az ötszörös aranylabdás klasszis iránt három földrészről is érdeklődnek.

Megtévesztheti vásárlóit az eOptika, a GVH eljárást indított

Az ismert szemüveg- és kontaktlencse webáruház a nemzeti versenyhatóság szerint több szempontból is jogsértő gyakorlatot folytathat a...

Maroknyi felhőszolgáltatón múlik a pénzügyi cégek biztonsága - az EU-nak lépnie kellett

Az Európai Unió pénzügyi szolgáltatóinak ezentúl be kell mutatniuk, milyen gyorsan képesek helyreállni egy kibertámadásból, mivel a...

Orosz-kazah-üzbég gázunió létrehozásáról tárgyalt Putyin és Tokajev

Egy orosz-kazah-üzbég hármas gázunió létrehozásáról tárgyalt Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir...

Összeül az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs

De azt nem tudni, hogy konkrétan miről tárgyalnak.

Sport

Itt az újabb vb-botrány: kizárhatják az amerikai válogatottat

Az irániak panaszt nyújtottak be a FIFA-hoz.

Gigantikus melleivel mindenkit sokkol a kameruni szurkoló - fotók

Nem véletlenül lett a fotósok kedvence.

Gyűlölet és futball: háború lesz ma a vébén?

Irán és az amerikaiak már a meccs előtt egymást szidják. A továbbjutás a tét. A továbbjutás - is.

Összebalhézott az edzővel a kapus, hazaküldték a vb-ről

Stílusvita miatt kellett mennie a kameruniak kapusának.

Újabb döbbenetes bírói hiba: még a szabálykönyvet sem ismeri a portugál meccs bírója

A szabálymagyarázatban képpel illusztrálva szerepel, hogy az nem 11-es, amit az iráni bíró megadott.

A vb legfordulatosabb meccsén megrúgták a torna legzseniálisabban kijátszott gólját

A világbajnokság eddigi legfordulatosabb meccsét játszotta a kameruni és a szerb csapat. Elégedett azonban egyik sem lehet.

A vb legdögösebb WAG-jei: Cristiano Ronaldo mellben erős barátnője, Georgina

A katari világbajnokság alatt nemcsak arra koncentrálunk, ami a pályán történik, hanem bemutatjuk a vb legjobb WAG-jeit, vagyis a tornán szereplő futballisták legcsinosabb barátnőit, feleségeit. Ma Cristiano Ronaldo k

A vb legdögösebb WAG-jei: a vb-bronzérmes középpályás csinos magyar felesége, Szabó-Witsel Rafaella

A katari világbajnokság alatt nemcsak arra koncentrálunk, ami a pályán történik, hanem bemutatjuk a vb legjobb WAG-jeit, vagyis a tornán szereplő futballisták legcsinosabb barátnőit, feleségeit. Ma a belgák középp

Fontos változás Mészöly Kálmán temetésével kapcsolatban

Módosult a szertartás eredeti időpontja.

Ronaldo előbb bohócot csinált magából, majd saját csapattársa alázta meg

A portugál sztár megpróbálta eljátszani, hogy gólt fejelt, de nem sikerült, és még a kamuesését sem ette meg a bíró.

Ez volt a katari világbajnokság eddigi legjobb mérkőzése?

Dél-Korea felállt kétgólos hátrányából, de így is alulmaradt.

Káosz a Juventusnál: lemondott a teljes vezetőség

Egy nyomozás és pénzügyi nehézségek is állnak a háttérben.

0

Bulvár

Fontos bejelentés az államkincstártól: ma éjjel leáll az OTP-s kártyaelfogadás

Karbantartás miatt november 29-én 0:45 és 2:45 között az internetes fizetési szolgáltatás nem lesz elérhető - figyelmezteti az ügyfeleket a Magyar Államkincstár.

Egy friss szabály miatt lehet veszélyben sokak jogosítványa

Nyilatkozni kell az egészségi állapotról, és az alvászavarral küzdőkre külün vizsgálatok is várnak már.

Csodával határos karácsonyi nyugdíj-kiegészítés

Megújuló energiák hatvan felé.

Három csillagjegy, akik bármikor képesek a szemedbe hazudni

Vannak, akik született profik, mások már akkor is elpirulnak, ha csak felmerül bennük a hazugság gondolata. Megmutatjuk, hogy melyik az a három csillagjegy, akiknek nem okoz gondot valótlanságot állítani.

VV Lamin ujjai becsúsztak VV Bibi szentélyébe – nagyon pikáns felvétel került elő

VV Lamin és VV Bibi veszekedtek párat, de azért jól is érezték magukat a paplan alatt.

Megérkezett a reakció a Márki-Zay Péteréket támogató szervezettől Rákay Philip videójára

Korányi Dávid: Sosem állítottuk, hogy ne Orbán és más aspiráns, aktuális diktátorok ellen küzdenénk minden erőnkkel.

Itt az újabb vb-botrány: kizárhatják az amerikai válogatottat

Az irániak panaszt nyújtottak be a FIFA-hoz.

Egri Gábor: Összeomlott Magyarország biztonságos üzemanyag-ellátása

Jelenleg 150 magyar kisebb település korlátozott üzemanyag-ellátást, míg a hazai nagyvárosokban is egyre szűkül az üzemanyag kínálat - mondta a napi.hu-nak Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének eln

Kiderült, miért vonattal ment Novák Katalin Zelenszkijhez

A köztársasági elnököt a Terrorelhárítási Központ kommandósai kísérték, erről fotókat is megosztott a közösségi oldalán.

blogmorzsák

Mondd meg neki, hogy lásson

Húszéves M. Night Shyamalan harmadik remekműve.

Így szigeteld ajtód, ablakod a hideg ellen, fillérekből!

Szuper trükk a huzat, a por, az eső és a rovarok megfékezésére.

A japán kacsa

A hír nem igaz, de nagyon ügyes hamisítvány.

Annyian vannak, mint a kínaiak?

Elfogyóban van és drágul a munkaerő a kínai gyáriparban.

Füstölt Jalapeño krém aka Chipotle

Igazi mexikói illat és íz! Viszont remekül használ­ható bogrács illatnak a fazékban.

Hagyományos svéd palacsinta

Mostantól csak ilyet sütünk!

SPAR Beszállítói Akadémia

A SPAR mentorprogramjaiban elismert szakemberek osztják meg tudásukat.

0