Ezt olvasta már?


Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál

Idén várhatóan 600 ezer magyar tölti nyaralását Horvátországban, többségük autópályán jut majd el a célállomásra, rájuk a kapus rendszer miatt hosszas sorban állás és nem várt „extra” költségek várhatnak.

Számukra lehet megoldás az ENC-készülék, mellyel kényszerpihenők nélkül és olcsóbban suhanhatnak át a horvát kapukon, de ezek beszerzéséről – a korlátozott és a szezonban gyakran akadozó ellátás miatt – már most érdemes gondoskodni.

A külföldi nyaralást tervező magyarok közül majdnem minden harmadik Horvátország felé veszi az irányt, a Horvát Idegenforgalmi Közösség idén mintegy 600 ezer magyar turistára számít a szomszédos országban. A megallasnelkul.hu több mint 17 000 fős kutatása szerint a legtöbben a Kvarner-öböl felé tervezik útjukat, azon belül is a Krk- vagy Rab-szigetekre, minden ötödik nyaraló pedig az Isztriát vagy Trogir, Omis környékét célozza meg. A Horvátországba utazó magyarok kétharmada előszeretettel választja az autópályát, csupán tízből ketten közlekednek minden esetben autópálya-mentes útvonalon. A sztrádát kerülők fele túl drágának tartja őket, több mint 20 százalékuk pedig a kapuknál kialakuló hosszú sorok miatt választ inkább kerülőutat.

Mindkét problémára megoldást kínál az ENC-készülék, melynek birtokában sorban állás nélkül, ráadásul 10%-kal olcsóbban suhanhatunk át a horvát kapukon. „Ha valaki a kapunál való fizetést választja, a magas útdíjak mellett még a nem várt extra költségekkel is számolhat. A kutatásunkban megkérdezettek közül tízből egy emberrel előfordult már, hogy rosszul adtak vissza neki a kapunál fizetéskor, vagy nagyon magas árfolyamon számoltak”.

Az ENC-készülékkel rendelkezők számára a horvát autópálya-kezelő (HAC) úgynevezett gyors kapukat biztosít, amit csak az ENC-vel rendelkezők tudnak használni. A készülék birtokában a kapuhoz érve „csippanással” fizethetünk, a díjat az előre feltöltött keretből automatikusan levonja a rendszer. Így nemcsak a készpénzfizetés, valutaváltás, de az akár több órás sorban állás is elkerülhető. A legkedveltebb úti célnak számító Krk- és Rab-szigetek felé vezető odaúton minimum 3 alkalommal kell a kapuknál áthaladni, míg az Isztria vidékét választó majd minden ötödik magyar oda-vissza 10 alkalommal kényetlen sorban állni a kapuknál. „Azokat a magyarokat sem érheti veszteség, akik nem használják fel az ENC-készüléken lévő teljes összeget egy szezonban, mivel a feltöltött összeg korlátlan ideig, akár 5-10 év múlva is felhasználható, a készülék pedig nem névre szóló, és nem is rendszámhoz kötött, így érdemes lehet akár családon vagy baráti társaságon belül egymásnak is továbbadni, megosztva ezzel a költségeket” – tette hozzá Szalayné Bujdos Eszter.

Még a szezon előtt érdemes észbe kapni

A megallasnelkul.hu kutatásából jól látszik, hogy ha autóval indul valaki külföldi nyaralásra, a legutolsó dolog, amivel foglalkozik, az a fizetős utakra érvényes pályamatricák vagy a kapus rendszerhez szükséges készülékek beszerzése: a megkérdezett autósok harmada csak útközben gondoskodik róla, további 30 százalékuk pedig pár nappal az utazás előtt.

A horvát kapukhoz praktikus ENC-készülék személyesen kizárólag Horvátországban vásárolható meg a horvát autópálya-kezelő 12 irodájában, melyek szezonban sem biztosítanak hosszabb nyitvatartást, ráadásul az ott dolgozók legtöbbször csak horvátul beszélnek. Online rendelés esetén viszont minimum 2 hét, mire a készüléket készhez kapjuk. „A tavalyi tapasztalatok alapján főszezonban június elejétől kezdve erőteljesen akadozik a készülékek ellátása a horvát autópálya-kezelő részéről, így ez az idő akár 4-6 hétre is kitolódhat, és volt már példa arra is, hogy júliusban hosszabb időre szüneteltették a kiadást. Aki biztosra akar menni, annak érdemes legkésőbb május közepéig online megrendelni a készüléket”.

A felmérés hátteréről:

A megallasnelkul.hu a holtankoljak.hu felhasználói között végzett felmérést a magyarok külföldi autózási szokásairól. A kutatás online megkérdezéssel zajlott, az adatok felvételére 2018. március 26. és április 4. között került sor. A nem reprezentatív felmérésben 17 354 magyar internetező vett részt.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Változás jön a boltokban, szigorítja a minisztérium a kávékra vonatkozó előírásokat

Az Agrárminisztérium az uniós előírásokhoz igazítja a hazai szabályozást.

Hold: ijesztő a forint short

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

Durvul a tanárok és a diákok közti MI-háború

A becsületes diákokat csalóknak nézik, a csalók ellen nincs terhelő bizonyíték.

A Huawei Kínában visszatért a csúcsra, nálunk pdig bemutatta új Mate X7 összecsukható okostelefonját

A Huaweinek mindig sikerült összehozni jó telefonokat, amelyeknek különösen a fotós képességeik révén keltettek figyelmet. A...

Kína eldöntötte: ez most a világ egyik legjobb villanyautója

Újabb hatalmas sikert könyvelhet el az Audi Kínában: az Audi E5 Sportback elnyerte a 2026-os „Az Év Autója Kínában” díjat, amelyről...

Nem jött be a matek a győri polgármesternek – Feljelentették hitelrontás miatt

Hamis vádakkal szemben, hiteles dokumentumokkal alátámasztva szembesíti az igazsággal a Győr-Szol Zrt. közleményében Pintér Bence győri...

„Nekik az a természetes, hogy tartják a markukat.” – Szülők történetei a kevésbé motivált gyerekeikről

Sok szülő döbbenten áll az előtt a tény előtt, hogy gyermekeik kevésbé szorgalmasak, mint amilyenek ők voltak fiatalon. Vajon hol...

Mit akar a NAV ezzel a kérdőívvel? Nagyot bukhatsz a rossz válaszokkal

Az elmúlt napokban több tízezer magyar vállalkozás, köztük könyvelőirodák, ingatlanközvetítők és székhelyszolgáltatók kaptak...

Deloitte-felmérés: 2026 fordulópont lehet a kiskereskedelemben

A Deloitte „2026 Retail Industry Global Outlook” felmérése során megkérdezett vezetők 96 százaléka árbevétel-növekedést vár,...

Decemberben is száguldott az Otthon Start, brutálisak a tavalyi számok a lakáshiteleknél

A novemberitől némileg elmaradó volumenű, de így is óriási mennyiségű új lakáshitel-szerződést hozott a decemberi hónap, ami...

Tanulmány: így támogatja a műanyagipar az orosz háborút

Bár a műanyag kérdése elsőre környezetvédelmi témának tűnik, egy friss nemzetközi tanulmány rámutat: a fosszilis energiahordozókra...

0

Sport

Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában

A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.

Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat

A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.

Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence

Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.

Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője

Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

0
0

Bulvár

Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető

Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.

Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban

Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.

Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.

Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.

Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet

Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.

Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez

Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.

Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket

A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.

Ha 250 604 forintnál alacsonyabb a nyugdíjad, van egy rossz hírünk

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025 decemberében az öregségi átlagnyugdíj 250 604 forint volt. Bár ez némi emelkedést mutat, a nyugdíjasok fele még mindig 200 ezer forint alatti összegből kényte

Ez a boltban kapható felvágott hizlal a legjobban

A szakértők szerint alapból kevesebb felvágottat kellene fogyasztanunk, de hát a magyarok imádják.

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi

Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes

Tragédia a választási kampányban: holtan találták a jelölt 22 éves lányát

Épp a kampánya kellős közepén járt, amikor érkezett a lesútó hír: négy gyermeke közül az egytelen lányát egy félreeső út mellett találták meg, az életét már a gyorsan kiérkező segítség sem tudta megmente

blogmorzsák

Anasztázia - I. András felesége

András és Anasztázia 1046-ban tért vissza Magyarországra, ahol a trónharcok után András elfoglalta a magyar trónt.

Tisztelt One Úgyfelünk, fizess!

Itt az új átverés a One szolgáltató nevében

0