Húsz évet kapott a békéscsabai gyilkos, aki tizenkilenc év után bukott le
Húsz év szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, akiről 2016-ban derült ki, hogy 1997-ben rablógyilkosságot követett el Békéscsabán.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt első fokon húsz év fegyházra ítélte a Gyulai Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 1997. január elsején kirabolt egy békéscsabai raktáráruházat és lőfegyverrel megölte a raktárvezetőt - tájékoztatta a törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.
Marton Erika közölte: a fekete maszkban lévő Zs. R. J. a kora reggeli órákban pisztoly szegezett a raktárvezetőre, és azt mondta, nem akarja bántani, csak a pénz kell neki. A sértett felkapott a polcról egy pezsgősüveget, azzal hadonászva rákiáltott a vádlottra, hogy menjen el, és felé lépett. Zs. R. J. ekkor a férfi mellkasába, majd hasába lőtt. A sérült raktárvezető próbált elmenekülni, de a vádlott még kétszer rálőtt, és egyszer a hátán el is találta. Miután a sértett meghalt, a tettes magához vette a raktáráruházban lévő készpénzt és elmenekült, ám közben elveszítette a símaszkot.
A nyomozás sokáig nem vezetett eredményre, pedig a vádlottat még 1997-ben kihallgatták. Végül 2016-ban - a vizsgálati módszerek korszerűsödésével - sikerült DNS-mintát találni a símaszkon, és ez alapján állították elő Zs. R. J.-t, aki ezután "túlnyomórészt beismerő vallomást tett".
A vádlott a kiszabott büntetés enyhítéséért, védője jogos védelmi helyzetre hivatkozva felmentésért, illetve enyhítéséért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


