Ezt olvasta már?


Hoppál: a magyar érdek az elsődleges

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szerint a 2010-es kormányváltással született meg a magyar érdek elsődlegességét hangsúlyozó irányelv, ez váltott ki Magyarországgal szemben komoly nemzetközi ellenállást.

A fideszes politikus a nemzeti konzultációról szervezett országjárás keretében tartott békéscsabai lakossági fórumon azt mondta: az Orbán-kormánynak a magyar érdekek szem előtt tartásával sikerült kivezetnie az országot a 2010-es csődközeli helyzetből. Az emberek megadóztatása helyett a bankokat és a multinacionális vállalatokat adóztatták meg, ekkor "kezdődött az őrület, őrjöngés és üvöltözés volt Brüsszelben" - tette hozzá.

Egyetlen bank és multivállalat sem vonult ki Magyarországról, és 12 ország vette át ezt az adópolitikát - húzta alá.

Hoppál Péter közlése szerint másodszor a rezsicsökkentés miatt "üvöltöztek", végül amiatt vált állandóvá "az őrjöngés" a belga fővárosban, mert Magyarország kerítéssel zárta le a migrációs útvonalat, így védve a külső erőkkel szemben a közbiztonságot.

Kifejtette: a kormány a világban és az Európai Unióban egyedülálló családtámogatási rendszert dolgozott ki; 2010 óta 770 ezer új munkahely jött létre, 3,7 millióról 4,4 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliség 12-ről 4 százalékra esett; csökkentették a személyi jövedelemadót, amivel százmilliárdok maradtak "a dolgozó magyar embereknél", több szakmában bérprogramok, életpálya-modellek indultak.

Az államtitkár szerint a nemzetegyesítés is történelmi előrelépés volt Trianon óta, mostanra 700-800 ezren kérték a magyar állampolgárságot.

Az illegális bevándorlás hatásait beláthatatlanoknak nevezte. "Ha már beengedtük őket, nem lehet kitoloncolni, az embertelen" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a családegyesítés miatt egy migráns rövid időn belül tízet jelent.

Az ENSZ szerint Ázsiában és Afrikában népességrobbanás várható; a balkáni útvonalon jelenleg is 80 ezren vannak úton, török táborokban 3,5 millióan várakoznak. Ez azt bizonyítja, hogy a tömegáradatnak legalább 35 évig lesz utánpótlása - mondta Hoppál Péter.

Az illegális migrációt ráadásul "globális ügynökszervezetek" is segítik - jelentette ki.

"Nem kicsi a tét, ezért fordultunk az emberekhez a nemzeti konzultációval" - mondta, hozzátéve, hogy azt már 1,5 millióan küldték vissza, soha ennyien nem vettek még részt konzultációban.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Schobert Norbi felesége betegségéről: "Hazudnunk kellett mindenkinek, közben pedig küzdöttünk a halálos kórral."

A háromgyermekes édesanya négy év titkolózás után, három héttel ezelőtt kiállt a nyilvánosság elé és ezzel véget vetett a jó ideje...

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a...

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy...

Termálfürdős szezonnyitás május elsején: több népszerű hely is kinyit

A folyók és tavak vize még nem melegedett fel eléggé, de egy szabadtéri termálfürdős pihenéshez már kedvező idő várható május...

Meglepő döntést hoztak a Toy Story új részénél

A Pixar új része először szakít a G-besorolással, és PG-minősítéssel érkezik a mozikba.

Ezért nem működik a legtöbb kertészeti tanács

Hiába követed lelkiismeretesen a kertészeti tanácsokat, mégsem lesz buja dzsungeled? Felfedjük, miért nem univerzálisak a tippek, és mire...

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni...

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.

Az elmúlt 10 év meghatározó minisorozatai a Csernobiltól a Kamaszokig

Az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb minisorozatai műfajokon átívelve formálták a televíziózás arculatát.

Így lehet eléri könnyedén, hogy kevesebbet fogyasszon az autó

Nem kell semmilyen csodaadalék, vagy USB-s kamukütyü, sőt nincs varázstrükk sem, ami segítene csökkenteni a fogyasztást.

Súlyos sztrádabalesettel, mentőkkel és teljes útzárral búcsúzott a szerda

Az 59-60-as kilométer között történt balesetnél a jármű sofőrje kizuhant az autóból. A személykocsi feltépte a szalagkorlátot,...

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Még a végén José Mourinho visszatér a Real Madridhoz

Egyre valószínűbb, hogy Mourinho visszatér a Madrid kispadjára.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

0