Ezt olvasta már?


Hoppál: 2,5-szeresére nőtt a kultúra költségvetési forrása 2010 óta

Két és félszeresére nőtt a kultúrára szánt fejezeti előirányzat a polgári kormányzás évei alatt, jövőre 127 milliárd forint lesz, de kultúrára összességében 40 milliárddal több jut, mint idén - mondta Hoppál Péter kedden a központi büdzsé múlt heti végszavazása kapcsán.

A kultúráért felelős államtitkár egy budapesti sajtóreggelin örvendetesnek nevezte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális államtitkársága saját keretén belül felhasználható állami forrása az idei 66,9 milliárd forintról 81,3 milliárdra emelkedik 2018-ban. Az összeg a várható további kormányhatározatokkal emelkedhet 127 milliárdra.

Kiemelte, hogy az Emmi költségvetésében 15 milliárd forinttal több jut kulturális beruházásokra is és ötmilliárddal több más tárcák kulturális célú infrastrukturális fejlesztéseire. Kulturális feladatok ellátására a Belügyminisztérium önkormányzati fejezetében 2,4 milliárdos a többlet, miközben a kulturális alapellátás jegyében 50 százalékkal nőtt kétezer település éves kulturális normatívája.

Kedvezőnek nevezte az államtitkár, hogy a felújítások költségei a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerültek át. Elhangzott, hogy az Országos Széchényi Könyvtár informatikai fejlesztésére a korábbiaknál tervezetthez képest plusz 8 milliárd forintot kapott az Emmi.

"A modern városok program keretében jövőre 11,5 milliárd forinttal több állami forrást fordíthatunk színházfejlesztésre, Debrecenben, Kaposváron és Veszprémben is megújul a helyi teátrum" - hangsúlyozta Hoppál Péter, aki a vidéki állatkertek több milliárdos kormányzati támogatással történő programjának beindulásáról is beszámolt.

Egy kérdésre válaszolva Hoppál Péter azt mondta, a kormány azt szeretné, ha a kulturális közfoglalkoztatásban dolgozó mintegy hétezer ember 20 százaléka jövő februártól rendes foglalkoztatásba kerülne át. "A kulturális közfoglalkoztatási program jövő februárban megszűnik" - jegyezte meg.

Szintén újságírói felvetésre kitért arra, hogy örülne, ha a Bartók Plusz Miskolci Operafesztivál az előre tervezhetőség miatt idővel bekerülne a büdzsében a kiemelten kezelt fesztiválok sorába. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar támogatása kapcsán arról beszélt Hoppál Péter, hogy amennyiben az intézmény szakmai koncepciója a megfelelő szintre emelkedik, a kormány kész többletfinanszírozást adni a jelenlegi mintegy kétmilliárdos büdzséhez képest.

A kiemelt beruházások között a Liget Budapest kapja a legtöbb forrást, a megvalósításra szánt több mint 200 milliárd forintból a 2018-ra jutó rész 39,9 milliárd.

"Vannak projektek a Liget Budapesten belül, amelyek kivitelezői többletköltséget jeleztek, de a kormány legfeljebb 30 százalékos emelésig hajlandó elmenni és minden többletigényt igazságügyi szakértő vizsgál meg. A Magyar Zene Háza esetében úgy tűnik, végül sikerül a többletigényt 30 százalék alatt tartani" - fogalmazott Hoppál Péter.

Az államtitkár elmondta, hogy egy év csúszással beindulhat a Magyar Állami Operaház műhelyeit és raktárait befogadó Eiffel Bázis építése, valamint az Iparművészeti Múzeum felújítása, utóbbira 25 milliárd forint van elkülönítve. Ami a Magyar Nemzeti Múzeumot illeti, ott az intézmény új stratégiájának meghatározása a legfontosabb.

Hoppál Péter a sajtótájékoztatón szólt a Múzeumok éjszakája szombati országos programsorozatáról. Idén 320 intézmény vesz részt a rendezvényen és mintegy kétezer programmal várják az érdeklődőket.

"Tavaly 400 ezer látogatója volt a Múzeumok éjszakájának, a főváros után a legnépszerűbb vidéki helyszín Kecskemét, Eger és Debrecen volt, utóbbi idén a rendezvény fővárosa. 2017-ben is 35 millió forint állami forrást szánunk a programokra" - szögezte le Hoppál Péter.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kevesen tudják: egy szem gyógyszer, ötszörös kockázat

Nem csak az alkohol veszélyes: ezek a gyógyszerek is simán kiüthetnek a volán mögött és már csak akkor veszed észre, amikor késő.

Emberére akadt a világbajnok, a közönség ovációban tört ki

Eddig nagyon kiegyensúlyozottan alakulnak a negyeddöntők a sznúker-világbajnokságon.

Büntetéssel fenyegetik az új rajtszabállyal trükköző Forma-1-es csapatokat

Egy sor szabálymódosítást fog bevezetni az FIA a hétvégi Miami Nagydíjon. Ezek elsődlegesen az energiahasználattal kapcsolatosak, a célt...

Ügynökakta-nyitogató, avagy a fideszes kontraszelekciós mechanizmusok megerősítése

A Tisza újabb miniszterei, a Fidesz bukása utáni első sajtótájékoztatók és a további hallgatás az okokról, mindenféle nyomozás NER-es...

Tárkányi Zsolt árverésre bocsátja a róla készült karlendítős lejárató plakátokat

A Tisza Párt országgyűlési képviselője azt is közölte, kié lesz a pénz.

Rogán Antalról közölt fotót Juszt László, aki szerint a letelepedési kötvényprogramban volt csavar

Szerinte nemcsak megkérdőjelezhető, ami történt, hanem a bűncselekmény gyanúja is felvetődik.

715 ezer magyar nyugdíjas élhet a becsült létminimum alatt 2026-ban

Súlyos képet rajzolnak ki a legfrissebb számok a hazai nyugdíjasok helyzetéről. A becslés szerint mintegy 715 ezer ember nyugdíja nem...

Hogyan tartsuk távol a darazsakat egyszerűen? Egy TikTok-tipp segíthet!

A darazsak tavasszal kezdik meg fészeképítésüket, ami sokak számára kellemetlenséget okozhat. Egy népszerű TikTok-kertész, Ish,...

Ezért fontos az időzítés - ezen múlik a termés

A vetés, öntözés és metszés időzítése döntően befolyásolja, mennyit takaríthatsz be a szezon végén. Nézzük, mikor mit érdemes...

Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air

A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést...

Így lesz sikeres a vetés - ezt sokan nem tudják

A sikeres vetés nem a véletlenen múlik! Felfedjük, hogyan készítsd elő a talajt, mikor és milyen mélyre vess, és mire figyelj a...

0

Sport

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox

Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...

Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?

Tizenöt évvel ezelőtt szerezte pályafutása egyik ikonikus gólját Lionel Messi.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant

A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.

Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek

A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet

Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

0
0

Bulvár

Egy volt képviselőnek kommentelt a rendőrség: A vagyonkimenekítéssel összefüggésben folyik eljárás

A Momentum egykori elnöke kérdezte a rendőrséget arról, hogy mit tesznek a vagyonkimentés ellen. A testület kommentben válaszolt. Mi történt? Az új parlament és kormány megalakulása mellett az egyik legforróbb téma

Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg

Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör

Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső

Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.

Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek

Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.

Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa

Elfelejtheted a klasszikus praktikákat – van egy megoldás, ami gyorsabban és látványosabban számol le a makacs vízkővel.

Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón

Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.

Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet

Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.

Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan

A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.

Magyar Péter: Több NER-es stróman számláját zárolták

Magyar felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnöző

Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá

Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.

Nemzetközi botrány lett a Covid-időszak egyik súlyos bűncselekményéből

Az Egyesült Államok szerint a 34 éves Hszü Ce-vej egy államilag támogatott kampány részeként tört fel kutatóintézeteket.

0