Ezt olvasta már?

Szeptembertől mobillal is egyszerűen ellenőrizhetővé válnak az értékpapírszámlák

Egy új jegybanki mobilalkalmazással szeptembertől a lakossági és vállalati ügyfelek okostelefonjukkal az eddiginél is egyszerűbben, például QR-kóddal, biometrikus az...

0

Hét elején még melegszik az idő, majd jelentős lehűlés kezdődik

A jövő hét elején ismét melegedés kezdődik és késő nyári idő várható, csütörtökön lehet akár 30 fok is. Pénteken azonban markáns lehűlés kezdődik, a hétvégén már csak 20 fok lesz a legmagasabb hőmérséklet.


hirdetés

Hétfőn többnyire napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel, számottevő csapadék nem valószínű. Nagy területen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, amelyet főleg a Dunántúl keleti felén és a középső megyékben erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

Kedd hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, kezdetben gomolyfelhős, napos idő várható. A déli óráktól nyugat felől fátyolfelhőzet is érkezik, amely délután, este vastagszik. Általában száraz idő lesz, legfeljebb egy-két helyen fordulhat elő a délutáni, esti óráktól jelentéktelen eső, zápor. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A minimumhőmérséklet jobbára 6 és 14 fok között várható, de az északkeleti völgyekben hidegebb is lehet. A maximumok jellemzően 20 és 26 fok között alakulnak.

Szerdán hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, az ország délnyugati harmadán főleg fátyolfelhőkre lehet számítani, másutt sokfelé vastagabb lehet a felhőzet, kisebb körzetekben azért időnként kisüthet a nap. Az ország északi, északkeleti felén helyenként előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum 7 és 17, a csúcsérték általában 23 és 29 fok között várható, de északkeleten 19-22, délnyugaton néhol 30 fokot is mérhetnek.

Csütörtökön a napos körzetek, illetve periódusok mellett inkább közepesen vagy erősen felhős idő lesz a jellemző. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. Sok helyütt megélénkül, időnként megerősödhet a délnyugati, nyugati szél. A hajnali 11-20 fokról általában 23 és 30 fok közé melegszik a levegő, délen mérhetik a magasabb értékeket.

Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. Hajnalban a szélvédett, kevésbé felhős részeken ködfoltok képződhetnek. Helyenként megerősödhet a nyugati, majd északnyugati, északi szél. A hajnali 10, 17 fokról többnyire 20 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a tartósabban csapadékos vidékeken hidegebb is lehet.

Szombaton felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. Sokfelé megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban általában 5 és 14, délután többnyire 15 és 20 fok között valószínű.

Vasárnap több-kevesebb napsütés is valószínű, majd észak felől erősebben megnövekedhet a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar. Többfelé megerősödik a nyugati szél. A minimum általában 2 és 10, a maximumhőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között valószínű.

 







0

hírek innen, onnan

Putyin orosz állampolgárságot adományozott Edward Snowdennek

Orosz állampolgárságot adományozott Vlagyimir Putyin orosz elnök Edward Snowden amerikai informatikusnak, az amerikai Nemzetbiztonsági...

Összeütközött két autó Csepelnél: öt ember megsérült

Eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött két gépjármű a csepeli Weiss Manfréd úton. A balesetben öten megsérültek -...

Több mint 50 milliót gyűjtöttek a kiszabadított ukrán hadifogolynak, akinek a karjából 4 centiméter csont hiányzik

Mikhajlo Dianov testvére indított gyűjtést, hogy fizetni tudják az orvosi számlákat, rengetegen szeretnének segíteni a katonán.

CNN: Putyin taktikai atomfegyverei olyan brutálisak lehetnek, mint a Japánra ledobott atombombák

A CNN is górcső alá vette az orosz nukleáris arzenált, miután Vlagyimir Putyin a múlt hét folyamán, a részleges mozgósításról szóló...

Darth Vader szinkronhangja befejezi, de az alkotók valami zseniálisat találtak ki a pótlására

Az eredeti trilógia magyar hangjai már mind távoztak közülünk.

Most se feledkezz meg a gyepedről. Ezt a 6 feladatot még ősszel el kell végezni.

Ha szép füvet szeretnél, akkor ősszel is gondoskodnod kell róla.

Elkezdték nem kiengedni a katonakorú férfiakat Oroszországból, egy állami portál újságírója is így járt

Bár az orosz védelmi minisztérium szerint a mozgósítás nem hivatott korlátozni az állampolgárokat szabad mozgásukban, ám erről úgy...

A nap, amikor az újonc Häkkinen felbosszantotta Sennát

Mika Häkkinen első versenyét a McLarennél 1993-ban ezen a napon, a Portugál Nagydíjon teljesítette, miután Michael Andretti távozott a...

Hogyan viselkedjünk egy depresszióssal?

Nem könnyű megtalálni a szavakat.

Rekordszámú elektromos autót értékesíthetnek világszerte idén

Rekordszámú elektromos autót adhatnak el világszerte az idén - áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentésében.

A PDSZ kitart az október 5-i sztrájk mellett, a PSZ szerint túl korai az időpont

A két pedagógusszakszervezetnek így is lesz közös akciója.

„Julianus+barát+szobor” – Hogyan írod a következő történelmi neveket?

Ezeknek a neveknek már a puszta leírása is sokaknak fejtörést okoz, de mi van akkor, ha még képzőt vagy ragot is kapnak?

Sport

Drámai részletek: a brutális fejrúgás miatt örökre megváltozik Sallai Roland élete

A súlyosan megsérült játékos állapotáról az édesapja számolt be.

Itt a bizonyíték, hogy Szalai Ádám csodagólja nem véletlen volt - videó

A magyar válogatott csatár pályafutása alatt nem először talált be sarokkal.

Egy kocsma előtt verték halálra a sztársportolót

Korházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét.

˝Ronaldo nem is edz, és túlságosan odavan a nőkért és a bulikért˝

Fabio Capello azt állítja, hogy Ronaldo Nazário eladása sokat segített neki abban, hogy a második madridi korszaka sikeres legyen.

Így néz ki horrorsérülése után Cristiano Ronaldo - fotó

A portugál világsztár hatalmasat ütközött a kapussal a csehek elleni Nemzetek Ligája-meccsen.

A világbajnok francia válogatott simán kikapott a Nemzetek Ligájában

A csoportelső horvátok hozták a kötelezőt az osztrákok ellen, így bejutottak a négyes döntőbe.

Brutálisan kiütötték Mayweather testőrét - videó

Hiába volt 20 kilóval nehezebb ellenfelénél, esélye sem volt nyerni.

Kivették a vizes-vb programjából a magyarok egyik kedvenc versenyét

A FINA a kevés indulóval és a lebonyolítás költségeivel indokolta döntését.

Egész Európa felfigyelt a magyar válogatott újoncára, Kerkez Milosra

Nem túlzás, Európa szerte felkapták a fejüket a németek elleni Nemzetek Ligája-meccsen a magyar válogatottban bemutatkozó Kerkez Milos teljesítményére.

Minden erejét bevetve küzdött Horvátország,négyes döntő lett a jutalma

A horvát válogatott 3–1-re legyőzte idegenben Ausztria csapatát a Nemzetek Ligája hatodik fordulójában, ezzel megnyerte csoportját és bejutott a négyes döntőbe.

0

Bulvár

Ezeket a növényeket feltétlenül metszeni kell ősszel.

A levendula, a gardénia és a hortenzia is meghálálja, ha nem marad el az őszi metszés.

Menekültek az emberek az M7-es autópályán: szörnyű, ami történt

Teljes terjedelmében égett egy távolsági autóbusz az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 121-es kilométernél, Kőröshegy térségében. A busz ötvenhat utasa időben le tudott szállni az égő járműrő

Óriási újpesti Fidesz-győzelemről írt az Origo, de aztán közbe szólt a valóság

A hivatalos eredmények előtt fél órával jelent meg a cikk a portálon, amit aztán eltávolítottak.

Drámai részletek: a brutális fejrúgás miatt örökre megváltozik Sallai Roland élete

A súlyosan megsérült játékos állapotáról az édesapja számolt be.

Itt a bizonyíték, hogy Szalai Ádám csodagólja nem véletlen volt - videó

A magyar válogatott csatár pályafutása alatt nem először talált be sarokkal.

Súlyos sérüléssel szállították kórházba a híres magyar színművészt: Ausztriában érte a baj, ami a munkájára is...

A Blikk értesülései szerint Ausztriában érte baleset Halász Judit színész- és énekesnőt.

Így spórolj sok áramot otthon: a legtöbb ember észre sem veszi, hogy feleslegesen fogyaszt energiát

Az ember nem is gondolná, hogy sok esetben feleslegesen használ sok áramot.

Lerántotta a leplet Hadházy Mészáros "Gázos" Lőrinc és Várkonyi luxus romantikázásáról

Hadházy Ákos Facebook oldalán számolt ne arról, hogy a jelek szerint a buta Gázost nem nagyon aggasztja a brutális energiaáremelés, vagy még mindig hisz a főnöke propagandagépezetének és abban bízik, hogy a kormán

Orbán Viktor: Ha Brüsszel nem adja ide, ami jár nekünk, máshová fordulunk

A kormányfő szerint Magyarország ma erősebb, mint a kommunizmus bukása óta bármikor.

Semmi jóra nem számíthatunk: ezek Baba Vanga éjsötét jóslatai 2023-ra – Szörnyű, miket jövendöl a balkáni Nost...

Nem árt már most felkészülnünk arra, mik várhatnak ránk 2023-ban – egy biztos, a balkáni Nostradamus jóslatai közül már több is valósággá vált az elmúlt években.

blogmorzsák

Az első angol-holland háború

Az 1652 december elsején kifutó holland flotta nem azért hagyta el kikötőit, hogy megrohanja az angolokat, és ütközetre kényszerítse őket. A hollandok nem a harci dicsőségért viseltek háborút, hanem üzleti okok miatt.

Így szigeteld ajtód, ablakod a közelgő hideg ellen, fillérekből!

Zseni trükk a huzat, a hideg, por, az eső és a bebújó rovarok megfékezésére.

Elegem van a pitiánerekből

Tipikus magyar módi pártíz forintért hazudozni...

0