Figyelem! Egy-két évtized és veszélyben a nyugdíj!
20-30 év és itt a nyugdíjválság – Egyetlen megoldás van ellene!
A nyugdíjbomba a világ összes országában ketyeg, néhol előbb, máshol utóbb fog robbanni. A szakértők 20-30 évet adnak, amikor is lényegesen lecsökken a jelenlegihez képest az állami nyugdíj szintje.
A társadalom öregedése elől lehetetlen menekülni, egyetlen megoldás van, ha saját megtakarítást építünk fel. Nézzük, miért kerültünk ekkora slamasztikába.
Egyetlen szerencsénk, hogy van időnk változtatni
Fél éve volt egy nagy konferencia Amerikában, ahol a híres Yale Egyetem professzora azt mondta, hogy a nyugdíjrendszer válsága 20-30 év múlva fog bekövetkezni, viszont már ma el kell azon gondolkozni, hogy mit tegyünk ellene. Kiemelte a közgazdász professzor azt is, hogy igaz, az alacsony jövedelmű országokban nincs nagyon lehetőség a megtakarításra, viszont azokban a gazdagabb országokban is lemaradás van, ahol minden adott a nyugdíjkatasztrófa elkerülésére.
Ebből is érzékeljük, hogy nem csak nálunk okoz kihívást az öregedő társadalom és az állami nyugdíjrendszer repedező falainak befoltozása. Jelenleg az egyetlen valós megoldást az jelenti, ha már idejekorán elkezdünk – a lehetőségekhez mérten – takarékoskodni a nyugdíjas korra. Teljesen mindegy, mit teszünk, mert a krízis elől menekülni nem lehet, csakis szembenézni vele.
A legnagyobb szerencsénk, hogy nem egyik napról a másikra ér bennünket a csapás, van időnk rá felkészülni. Két-három évtized elegendő ahhoz, hogy akár kisebb összeggel is szemmel látható nyugdíj-kiegészítést összegyűjtsünk. Most óriási segítség az állami adóvisszatérítés (például az önkéntes nyugdíjpénztárban), hiszen a befektetéseken alig lehet valamit keresni.
A kulcs a kezünkben van, mindössze el kell dönteni, hogy mi a fontosabb, a család jelenlegi jóléte vagy akár ezt is beáldozva, inkább a hosszú távú jövő. Azért is nehéz az első lépést megtenni, mert senki sem kötelez rá bennünket, nem úgy, mint egy hitelnél, ahol a bank mindenképpen rákényszerít minket, hogy rendezzük a cechet. De megéri elkezdeni az öngondoskodást, mert idővel az állami adókedvezménnyel és a hozamokkal jóval többet vehetünk majd fel, mint amennyit mi betettünk.
Megállíthatatlan az öregedés
Gyakran találkozhatunk olyan hírekkel, melyek a bizonytalan nyugdíjas korról szólnak és a következő évtizedekben bekövetkező válságra hívják fel a figyelmet. Sokszor elengedjük a fülünk mellett mindezt, pedig érdemes lenne megfontolni a tartalmukat.
Egy felettébb érdekes és szemléletes ábrát találtunk az Egészségügyi Világszervezet (WHO) oldalán, ami azért is jött kapóra, mert arra kerestünk a választ, hogy milyen gyorsan öregedik a föld népessége. Ez az igazi kulcs a probléma megértéséhez.
Jelenleg, mint láthatjuk, nincs nagy gond, a világ országaiban jellemzően 20-25% alatt marad a 60 évesnél idősebb korosztály aránya. Úgy is mondhatjuk, hogy 2015-ben minden negyedik-ötödik ember volt 60 évnél idősebb.
Sajnos a következő évtizedekben a helyzet gyorsan leromlik. Európában a németek és az olaszok esetében már a 2020-as évekre a társadalom közel harmada idős lesz, míg nálunk 2040-re teszik ezt az elemzések. Tegyük hozzá, hogy ez még egy optimista verzió, a magyar statisztikusok korábbra teszik ennek a bekövetkeztét, már a 2030-ra.
A főbb következtetések:
a föld lakossága gyorsuló ütemben öregszik
sok országban, például Magyarországon is jelentősen csökken a lakosság (2050-re 8,2 millióan leszünk)
egyre kevesebb a potenciális befizető az állami nyugdíjrendszerekbe, míg a kiadások elszállnak az egyre több nyugdíjas miatt (most 100-ból 25 ember 60 év feletti, míg 2050-ben már 37)
egyedüli megoldást a takarékosság jelenti, különösen, ha ahhoz állami támogatás kapcsolódik
erre azért is óriási szükség van, mert nagyon sokan kézbe kapják a keresetüket (nem fizetnek adót és járulékot utána), márpedig ezután állami nyugdíjra nem számíthatnak
forrás: bankmonitor.hu
hírek innen, onnan
Intenzív edzés nélkül is építhetünk izmot egy új kutatás szerint
Már napi öt perc lassú, kontrollált mozdulat is látványosan növelheti az izomerőt.
Kimondták az igazságot Trump, Putyin és Orbán Viktor barátságáról, belesajdul az ember szíve Rónai Egon szavaiba
Németh Balázs megrendülve beszélt a NER bástyájának ledöntéséről, egyetlen embert lát áldozatként.
Norris visszatért az élre, Hamilton, Russell sehol nincs Miamiban
A McLaren versenyzője, Lando Norris szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Miami Nagydíj pénteki sprintidőmérőjén. Csalódást hozott...
Magyar Péter teljesítette egyik ígéretét és ismertette az alakuló ülés menetrendjét
Pontosan egy hét múlva, május 9-én tartja az alakuló ülését a rendszerváltó Országgyűlés, amelyre korábbi ígéretem szerint...
Olcsóbb lehet itthon nyaralni, az emelkedő üzemanyagárak a belföldi turizmusnak kedvezhetnek
Elindult a balatoni előszezon az ünnepi hosszú hétvégével. idén.
Megunták a bűzt: brutális bírságot kaphatnak a kutyavizelet miatt a gazdik Livornóban
A lakossági panaszok nyomán lépnek fel a kutyatartókkal szemben a közterületeken tapasztalható szagok miatt. Az új szabály szerint a...
Gyors fogyásra vágysz? Itt a népszerű reggeli banán-diéta!
Egyre többen próbálják ki a reggeli banán-diétát, amely egyszerű szabályokkal és gyors eredményekkel kecsegtet. A módszer lényege,...
„Úgy éreztem, ha ott maradok, meghalok” – Hernádi Judit kitálalt a múltjáról
Döbbenetes vallomás.
Az elszámoltatás több, mint erkölcsi kérdés, az új nemzetstratégia alapja
Az elmúlt 36 évben a magyarok úgy gondolták, a legjobb dolog a világon politikus barátjának lenni, és úgy meggazdagodni. Ez nemcsak egy...
Sokkal korábban eljöhet a világvége, mint azt eddig gondoltuk
Az összeomlást az ősrobbanás angol neve (big bang – „nagy bumm”) után „nagy reccsnek” nevezik. Az elméletek szerint ekkor...
Donald Trump szerint megszűnt az Iránnal folytatott „fegyveres harc”
Jelenleg tűzszünet van érvényben.
Orbán Viktor levelet írt Sulyok Tamásnak: ezt az EU-bírósági döntés nem hajtják végre
Orbán Viktor távozó kormányfő hosszú levélben tájékoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnököt arról, hogy Magyarország kormánya...
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


