Ezt olvasta már?


Felvételi - Nyilvánosságra hozták idei felsőoktatási ponthatárokat, a jelentkezők háromnegyedét felvették

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak a ponthatárokról.

 

Bódis József elmondta: a nagy egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években. Ennek megfelelően a felvett elsőéves hallgatók számát nézve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az első, amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ. Jelentősen előrelépve a Budapesti Gazdasági Egyetem idén a negyedik a rangsorban.

Az előző évhez képest tízezerrel kevesebb, mintegy 23 ezer a csalódott diák, a 91 460 jelentkezőből 68 112-en felvételt nyertek valamely általuk megjelölt képzésre. Közülük több mint 55 ezren államilag finanszírozott formában tanulhatnak.

Alapképzésre több mint 42 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7400, mesterképzésre több mint 12 300, felsőfokú szakképzésre pedig több mint 6100. Nappali tagozatra több mint 49 ezer diák járhat majd az általános felvételi eljárás eredményei szerint.

A legmagasabb pontszámot, 445-öt, idén a nemzetközi biztonság és védelempolitika szakon kellett elérni, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - mondta el Bódis József.

Második helyre, 433 ponttal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechatronikai mérnök képzése került, míg harmadik a Semmelweis Egyetem ápolás és betegellátás (gyógytornász) képzése lett 430 ponttal. A legtöbb jelentkezőt a mérnökinformatikus, az ápolás és betegellátás, valamint az osztatlan tanári szakra vették fel.

A képzési területeket nézve alapképzésben első helyen a gazdaságtudományok állnak, amelyet az informatika és a bölcsészettudományok követnek. Negyedik a műszaki képzés.

Mesterképzésben idén 8 százalékkal magasabb a felvettek aránya, itt is első helyen az ELTE áll, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követ.

Az államtitkár azt mondta: a koronavírus okozta járványhelyzet átalakította az életet, a veszélyhelyzetben az oktatóknak és a hallgatóknak át kellett állniuk a hagyományos oktatási módszerekről a távoktatásra, a digitális oktatásra. Mind a köznevelés, mind a felsőoktatás rendszere jól vizsgázott ebben a helyzetben - jelentette ki.

Hozzátette: amikor a jelentkezők beadták kérelmüket, még csak sejteni lehetett, hogy a vírus elérkezik Magyarországra, a jelentkezések után pedig az is kérdésessé vált, hogy lehet-e egyáltalán érettségit szervezni. Örömének adott hangot, hogy az érettségizők, felvételizők lendülete nem tört meg, és folytatódhatott a felvételi eljárás.

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese elmondta: az eljárás kizárólag elektronikusan folyt, a jelentkezők 90 százaléka már az ügyfélkapu segítségével hitelesítette felvételi kérelmét. A jelentkezési határidő február 15-e volt. Hozzátette: a felvételi eljárás során mintegy 490 ezer dokumentumot dolgoztak fel, emellett mintegy 514 ezer érettségi eredmény, 121 ezer nyelvvizsgaadat és 956 ezer pontszám szerepel az adatbázisban.

Jelezte: az OH legkésőbb augusztus 5-ig megküldi a besorolási döntést a felvi.hu oldalra. Ezután a felsőoktatási intézmények is megküldik a felvételi döntésüket, és tájékoztatják a beiratkozással, évkezdéssel összefüggő teendőkről a leendő elsőéveseket.

Pótfelvételi idén is lesz, akit nem vettek fel, vagy nem adott be jelentkezést az általános eljárásban, még adhat be kérelmet.

Idén - az elmúlt évektől eltérően - állami ösztöndíjas formában több képzési területre is lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban. Ezek között említette az agrár, a gazdaságtudományi, az informatikai, a műszaki és orvosi és egészségtudományi szakokat, a pedagógusképzést, a társadalomtudományokat, valamint a magyar intézmények határon túli képzéseit.

Jelezte: a pótfelvételi is elektronikusan folyik majd, az általános eljáráshoz hasonlóan.

Az elnökhelyettes kitért azokra a kormányzati intézkedésekre is, amelyeket a koronavírus-járvány miatt hoztak. Ismertette: a kabinet áprilisi döntése alapján, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, de az oklevél megszerzésének feltételéül előírt nyelvvizsgát nem tette le, mentesül attól, hogy megszerezze a nyelvvizsga-bizonyítványt, és megkapja oklevelét.

Elmondta: a felsőoktatási intézmények által kiállított oklevelek száma: 95 701, míg az átadott oklevelek száma 71 878.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nagy a baj: Irán szerint Amerika megszegte a megállapodást, így pedig nincs értelme a tárgyalásoknak

Irán parlamenti elnöke, Mohammad Báger Gálibáf szerdán azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy megszegte a kéthetes tűzszüneti...

22,35 millió eurós osztalékot fizethet a Shopper Park Plus

22,3 millió eurós osztalék kifizetését javasolja a Shopper Park Plus igazgatósága a 2025-ös eredmény után. A részletekről, köztük a...

Orbán Balázs attól tart, hogy az ellenzék nem fogja elfogadni a választási vereséget

A miniszterelnök politikai igazgatója egy rádióinterjúban vázolta, hogy a Fidesznek a szavazás után is kampányolnia kell. Szerinte erre...

Anne Hathaway felvette az idei tavasz slágernadrágját: igazi Jolly Joker darab, minden nő gardróbjában ott a helye

A színésznő a minap egy olyan bőrnadrágot viselt a vörös szőnyegen, amely színe és szabása miatt is igazi telitalálat, így minden nő...

Bajnokok Ligája negyeddöntő: PSG–Liverpool 0-0

A PSG ellen játszik a Liverpool a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján Párizsban, az angoloknál Kerkez és Szoboszlai is a...

10 éve még hemzsegtek a békák Farmoson, idén kevesebb, mint százat mentettek meg

A Tápió Natúrpark gyászolja a helyi békapopulációt.

Vonattal Európa körül nulla forintból – idén is indul a pályázat a fiataloknak

Újra lehetősége nyílik a fiataloknak ingyenesen utazni Európában vonattal, ugyanis a DiscoverEU-program több száz magyar fiatalnak oszt...

Bereczki Zoltán bevallotta, mi a legidegesítőbb szokása

Bereczki Zoltán villámkérdésekre válaszolt a közösségi oldalán, ahol többek között azt is megosztotta a követőivel, hogy mi az a...

Magyar Nagykanizsán: a Tisza a rendszerváltás utáni legnagyobb választási győzelmet arathatja

A jelenlévő „orosz állami propagandistáknak” oroszul üzent: Tovarisi, konyec.

Európa Liga: Döntetlent játszott a negyeddöntő első meccsén a Braga

Vezetett a Braga a Betis ellen, de végül nem tudott nyerni.

Idegenbeli döntetlennel jutott a Pick Szeged a kézi-BL negyeddöntőjébe

Az 53. percben 26-30 volt, kiesésre állt a magyar csapat, de Bodó és Mikler a legjobbkor villant a hajrában.

0

Sport

Botrány a Bernabéuban: Arbeloa szerint ki kellett volna állítani a Bayern védőjét

Megannyi vitatható jelenet tarkította a BL-negyeddöntőt.

Megalázta Vinícius Júniort a Real Madrid közönsége a Bayern München ellen

A brazil támadó óriási ziccert is kihagyott a meccsen, az edzője azt kérte, hogy ne őrüljön meg.

Gyökeres Viktor nem így akart főszerep-lővé válni, az igazi dráma mégis a ráadásban jött

Az Arsenal csatára került középpontba a Sporting és az Arsenal BL-negyeddöntőjében.

Gerrard azt a játékost követeli Liverpoolba, akivel Szoboszlai álmodott

A klub legendája azt is megnevezte, hogy ki lenne a távozó Mohamed Szalah tökéletes utódja.

Gyászol a magyar sport: meghalt a kapitány, akihez olimpiai érmek kötődnek

Ambrus László világcsúcstartó is volt, szövetségi kapitányként pedig a szöuli olimpián volt sikeres.

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

A nap rangadóján nagyszerű meccset játszott a Real Madrid és a Bayern München.

Bozsik is odaszólt Révész Csakfoci-nyilatkozata után: "Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki megüti azt a szintet"

Simek Péter szerint volt olyan felvetése Révész Attilának, amit érdemes lenne megfontolni. Míg Bozsik Péter maximálisan az MLSZ-szel értett egyet.

Gyökeres estéje Lisszabonban: hatalmas ováció, füttykoncert, majd kőkemény kritika

Gyökeres Viktor először lépett pályára a Sporting stadionjában, amióta nyáron távozott a portugáloktól.

Révész Bulcsú megtette a vb-n, amire a hatszoros döntős nem volt képes

Az utolsó frémben lökte a legmagasabb brékjét a magyar sznúkerjátékos.

A liverpooli Farkas Erik édesapja újra megszólalt, reagált az MLSZ állításaira

Farkas Csaba a lapunknak adott interjúban beszélt először fia angol és a magyar válogatottságának kérdéséről.

0
0

Bulvár

Magyar szállodai dolgozó kitálalt: szeretőjével jött a férfi, ami ezután történt, nagyon ciki

Nem is gondolnánk, mi mindennek lehet tanúja egy szálloda recepciósa...

Puzsér kitálalt: Majka mellett ők is nemet mondtak a rendszerváltó koncertre

Ötven előadó, hétórás koncert és egy deklarált cél: mozgásba hozni a választókat. Puzsér Róbert a Médiapiacnak adott interjújában részletesen beszélt a Rendszerbontó Nagykoncertről, az azt elutasító zenésze

Most jött a hír: saját otthonában öngyilkos lett a 36 éves színésznő

Mély megrendülést keltett a rajongók körében a hír, hogy a közkedvelt színésznő életét vesztette – mindössze napokkal 37. születésnapja előtt.

Rácz András: Orbán Viktor porig alázta saját magát és az országot is

Az Oroszország-szakértő értékelte a tavaly októberi Orbán-Putyin telefonbeszélgetés leiratát.

Varga Juditot kérdeztük a Schadl–Völner-ügyről, és meglepőt válaszolt

Megkérdeztük a volt igazságügyi minisztert arról, kik és hogyan húzták ki magukat a Schadl–Völner-ügyből, mutatjuk, mit válaszolt.

Bajban lehetnek a klímások – Egy jogász figyelmeztet a veszélyre a kültéri egységek miatt

Egyre több gond szokott lenni a klímák kültéri egységeivel, de mi a helyzet ezzel jogi szempontból?

„Erőszakkal, megfélemlítéssel és megalázóan” bánt velük Sebestyén Júlia – állítja Zsembery Katinka műkorcsolyázó

„Ez nem volt normális. Ennek nem így kellett volna történnie” – idézte fel a 18 éves magyar műkorcsolyázó, Zsembery Katinka, milyen volt Sebestyén Júlia edzősége alatt tanulni a sportot gyerekként.

0