Ezt olvasta már?


Feltételezett szélsőséges iszlamistákat fogtak el Berlinben egy kábítószer-ellenes razzián

Elfogtak Berlinben négy feltételezett szélsőséges iszlamistát egy kábítószer-terjesztő hálózat felszámolására indított razzián szerdán.

A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint a rendőrség a német fővárosban egyszerre hat helyszínen, köztük legalább egy menekültszálláson tartott házkutatást. Lefoglaltak fegyvereket, kábítószereket, mobiltelefonokat és számítógépeket, és őrizetbe vettek kilenc embert. Valamennyien szíriai vagy iraki származású férfiak, a gyanú szerint kokaint, hasist és ecstasy-t terjesztettek.

Négy gyanúsítottat a vallási indíttatású erőszakos cselekmények elkövetésére hajlamos iszalmisták között tartottak számon, három ellen elfogatóparancs volt érvényben.

Az eljárást ugyan nem a gyanúsítottak szélsőséges iszlamista meggyőződése miatt indították, hanem bűnszövetkezetben, üzletszerűen folytatott kábítószer-terjesztés miatt, de ez az eset is mutatja, hogy "a határok elmosódnak" - mondta a berlini ügyészség szóvivője.

Az eset azért is fontos, mert a tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron végrehajtott iszlamista terrortámadás elkövetője, Anis Amri is kábítószer-kereskedő volt - emelte ki az RBB.

A berlini tartományi parlamentben ellenzékben lévő kereszténydemokraták (CDU) egyik belbiztonsági ügyekkel foglalkozó képviselője, Burkard Dregger a médiatársaságnak elmondta, hogy a terrorizmustól független ügyeket is beleértve "minden lehetőséget meg kell ragadni a terrorgyanúsként számon tartott emberek letartóztatására, hogy ne tudjanak merényletet elkövetni".

Anis Amri ügyében a napokban kiderült, hogy a tartományi bűnügyi hivatalban (LKA) valószínűleg mulasztást követtek el, amit a merénylet után megpróbáltak eltussolni. A tartományi kormány belső vizsgálatával feltárt adatok szerint az LKA már 2016 novemberében megállapította, hogy az elutasított tunéziai menedékkérő alaposan gyanúsítható kábítószerrel üzletszerűen, bűnszövetkezetben elkövetett visszaéléssel, ami megfelelő alap lett volna letartóztatásához.

A nyomozók azonban nem követték a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos szálat, valószínűleg azért, mert Anis Amri szélsőséges iszlamista hátterére, kapcsolataira összpontosítottak, és ebből a szempontból nem találták relevánsnak drogügyeit. A merénylet után pedig hivatalos dokumentumok manipulálásával megpróbálták úgy beállítani az ügyet, mintha Amri csekély mennyiségű kábítószerrel kereskedett volna. A kormány ezért feljelentést tett az LKA ellen, és a tartományi parlamentben vizsgálóbizottság alakult.

Anis Amri 2016. december 19-én követett el merényletet a Berlin központjában fekvő Breitscheid téren egy lengyel kamionnal, amelynek vezetőjét meggyilkolta. A piacon szórakozó tömegben 11 embert halálra gázolt, 53 embert megsebesített. ült. Ez volt az utóbbi évek legsúlyosabb terrortámadása Németországban. Az Iszlám Állam terrorszervezet szolgálatára felesküdött elkövető a merénylet után Hollandiába, majd Franciaországba menekült, és december 23-án felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nagy Márton fizetését is lekörözik az álláshalmozó beosztottjai

Nagy Mártonnak, a kormány legjobban kereső miniszterének havi bruttó 6,36 millió forint a fizetése, ám az NGM államtitkárai, akik az...

Zsiday Viktor: ebből komoly mélyreülés lehet

Ebből akár komoly válság is lehet a szakértő szerint, hosszan elnyúló hatásokkal.

A magyar vidékre koncentrál az idei Gourmet Fesztivál

Új időpontban és új témával érkezik az MBH Bank Gourmet Fesztivál: május vége helyett június 4-7. között kóstolhatjuk végig a hazai...

Jön a kötelező rendszámcsere, több tízezer autóst érint

Közeleg a rendszámcsere határideje, intézkedniük kell az érintetteknek.

A pszichológia szerint azok az emberek, akik mindig mindent eltűrnek a békéért, valójában önfeladásban élnek

Van, aki nem azért „békés”, mert könnyű vele, hanem mert mindent elnyel, csak nehogy feszültség legyen. Rövid távon ez működőképes...

Új kerékpárutat építenek Szeghalmon

Új kerékpárút épül a Békés vármegyei Szeghalmon 190 millió forint uniós támogatásból - közölte az önkormányzat az MTI-vel.

Nőtt a külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyek száma Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovinában 2025-ben 6702 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgároknak a több ágazatban tapasztalható...

Brutális terjeszkedést jelentett be a Lidl: itt nyitnak több mint 40 boltot, akár 1000 embernek is munkát adhat a diszkontlánc

Az új üzletek nemcsak a nagyvárosokban, hanem az agglomerációs övezetekben és a kisebb településeken is megjelennek majd.

Fokozott rendőri ellenőrzés jön Budapest teljes területén

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére, olvasható a hatóság honlapján.

Brüsszel rohamtempóban írja át a drága szabályt, fellélegezhetnek a bajba jutott vállalatok

Az Európai Bizottság gyors beavatkozással csökkentené a szén-dioxid-kvóták árát, hogy enyhítse az ipar növekvő versenyhátrányát. A...

Bereczki Zoltán és Bata Éva válása: a színész először szólalt meg az időszakról

Bereczki Zoltán egy interjúban kapott kérdést a válással kapcsolatban. Így felelt rá.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Verstappen kiakadt az F1-re: Borzasztó, akinek ez tetszik, az nem tudja, mi a versenyzés

A négyszeres világbajnok szerint egyáltalán nem szórakoztató, ami a száguldó cirkuszban zajlik.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1

A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Tóth Gabi jött ki a Békemenet veszteseként, senkit ennyire nem aláztak meg

A mérges tömeg Papp Máté Bencét sem kímélte.

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

0