Ezt olvasta már?


Év végére fizetésképtelenné válhat a fővárosi önkormányzat, ha az állam nem fizet, és újra beüt a járvány

„Ha nem avatkozunk most közbe, a fővárosi önkormányzat az év végére fizetésképtelenné válik” - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának adott interjújában


hirdetés

 

Ezt kiküszöbölendő, 65 ponton kellett változtatni az idei költségvetésen. A helyzetet súlyosbítja, hogy az állam továbbra sem fizetett ki 12 milliárd forintot a közösségi közlekedés támogatására, ezért ezt a főváros kénytelen megelőlegezni a BKK-nak.

 

A főpolgármester-helyettes közölte, hogy Budapestnek minden működésre fordítható állampapírja és készpénze elfogy szeptember 4-re, ezért onnantól kezdve kénytelen folyószámlahitel-keretből működni a város, legalábbis addig, amíg megérkezik az iparűzési adóelőleg második része. „Ha viszont nem érkezik meg a normatíva, vagy újabb lezárások lesznek a járvány miatt, akkor sok milliárdos hitellel indítjuk a jövő évet, ami sértené a gazdasági stabilitási törvényt” - mondta Kiss. Attól viszont nem kell tartani, hogy a dolgozók ne kapnák meg a fizetésüket, akkor inkább a kormánynak járó kifizetéseket fagyasztanák be.

 

Tarlós István kritikáira, miszerint a városvezetés alaptalanul panaszkodik a város kiadásai miatt, azzal reagált, hogy

 

míg 2019-ben, Tarlós polgármesterségének utolsó évében 236 milliárdos bevételhez 216 milliárdos kiadási oldal társult, addig 2021-ben 217 milliárd bevételből 291 milliárd forintos kiadást kellene fedezni. A fővárosnak a szolidaritási adó növelése, az iparűzési adó megfelezése és a meg nem érkező állami támogatások miatt most sokkal több a költsége, amit az infláció is növel. „Csupán az élelmiszerek drágulása 300 milliót vett ki a kasszából, hiszen az idősotthonokban nem csökkenthetők az adagok” - tette hozzá.

 

Ugyanakkor nincs olyan projekt vagy beruházás, amit töröltek vagy leállítottak volna. Vannak viszont olyan budapesti vállalatok, például a fürdőtársaság, melyeknek a járvány miatt annyira megcsappant a bevétele, hogy működési hitelt kellett adniuk nekik.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

45 milliárd dolláros üzletté nőheti ki magát a digitális zenehallgatás

Hatalmas sikerrel debütáltak a Universal Music Group (UMG) részvényei az amszterdami tőzsdén.

Bécs szigorít: már most ott tartanak, hogy műtéteket kell elhalasztani

A döntést a polgármester jelentette be kedden.

Kulisszatitok a két meghatározó konzervgyártó reorganizációjáról

Vadonatúj menedzsmentszemléletet és megerősödött tőkeszerkezetet eredményezett a tulajdon és az operatív irányítás átadásával...

Gyermekkori álma vált valóra Tóth Verának

Csodálatos dolog történt Tóth Verával, az örömhírt Instagram oldalán jelentette be.

Első fokon elítélték a vírusszkeptikus Gődényt

A bíróság szerint rémhírt terjesztett a gyógyszerész, amikor bagatellizálta a koronavírus-fertőzést.

A szomszédos országban két hét alatt megduplázódott a CoVidban elhunytak száma

Míg nálunk egyelőre minden úgy megy tovább, mintha nem is lett volna járvány az elmúlt években, a szomszédos Romániában már 100...

Eldőlt, hol lesz a Balaton Sound a jövőben

A koronavírus-járványig 2007-től minden évben Zamárdiban rendezték meg a fesztivált.

Nem őrzik, szétlopják a Hableány roncsát

Kordonnal sincs elkerítve, bárki felmászhat rá.

Indiával szövetkeznek a tengeralattjáró-botrányban átvert franciák

A közeljövőben azért Emmanuel Macron Joe Bidennel is tárgyal.

Utazási szokásainkat is befolyásolja a csillagjegyünk

Egy magyar utazásközvetítő legfrissebb kutatásában belepillantott az utasok adataiba, hogy megnézze, vajon van-e kapcsolat aközött, hogy...

Sport

Őszintén, mi a f.sz? Kiborult az osztrák sportolónő, mert túl sokáig mutatták a fenekét

A Nemzetközi Sportmászó Szövetség (IFSC) ismét bocsánatot kért a szexizmusért.

Az egész világ azon röhög, ahogy Messit és a PSG-t a BL-ben orrba vágta egy kiscsapat

A Bruges otthonában elért 1-1 nagyon ciki a párizsi álomcsapatnak. De Cristiano Ronaldo sem lehet büszke arra, amit a Young Boys ellen művel a Manchester. Podcast.

Drámai nyilatkozatot tett a halálra gázolt kerékpáros özvegye

Chris Anker Sörensent szombaton ütötte el egy kisteherautó a belgiumi verseny pályáján.

˝Egészen elképesztő˝ - Cristiano Ronaldo is alig hitt a szemének

A Newcastle után a West Ham ellen is duplázhatott volna az ötszörös aranylabdás portugál klasszis, ám Fabianski ihletett formában védett. Csakúgy, mint De Gea.

Koronavírus-fertőzés miatt kórházba került a kétszeres olimpiai bajnok úszósztár

A 27 éves ausztrál sportoló elmondta, bolond lenne, ha azt mondanám, hogy nem félt.

Verseny közben gázolták el a magyar ultramaratonistát, Szőnyi Ferencet

Szőnyi Ferenc, az 57 éves magyar ultramaratonista Mexikóban, Manuel Doblado közelében haladt, amikor egy zárt pályán egy gépjármű elgázolta, amely aztán segítség nyújtás nélkül továbbhaladt. Szőnyi zúzódáso

A Barcelona ismét kirúgná Ronald Koemant

Koeman nyáron maradhatott a Barcelona kispadján, mert nem talált edzőt a katalán csapat vezetősége, de lehet, hogy hamarosan elveszíti az állását a holland.

Betelt a pohár - Koemant kirúgja a Barcelona - sajtóhír

Több lap szerint is ott lebeg Damoklész kardja a Barcelona trénere felett.

Valóban edzőt váltott Milák Kristóf, de mégsem Hosszú Katinka volt edzőjével folytatja

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Milák Kristóf szerint új edzőjével, Virth Balázzsal az elkövetkezendő időszakban elsősorban emberileg és szakmailag kell megismerniük egymást.

"Lehet, hogy elveszíti a meccset, de ez az összefoglalóba bekerül" - Fucsovics parádés labdamenete

Fucsovics Márton az első fordulóban kiesett hétfőn a Metzben zajló keménypályás férfi tenisztornán, de azért villantott egy-kettőt.

Tovább szenved Messi nélkül a Barcelona, majdnem megint kikapott - videó

Csak a 90. percben lőtt góllal mentett pontot hazai pályán a Granada ellen.

Kirúghatják a Barcelona edzőjét

Már keresik az utódot.

0

Bulvár

A csempe ma már ósdi, luxustrend váltja - Fillérekből kihozható

Olyan elem hódít, amely luxusnak tűnik, pedig fillérekből megvan.

Koronavírus: így áll most a járványhelyzet, az Országgyűlés már tárgyal

Az Országgyűlés ma kezdte tárgyalni a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot.

Hadházy Ákos váratlanul bemutatta a hatvanpusztai Orbán-birtokról készített fotóját a Hír TV-ben

A képviselő egy élőben rögzített vitán vett részt Budai Gyula fideszes képviselővel, amikor előhúzta a nagyméretben kinyomtatott képet.

15 emelettel mélyebben van itthon a víz, mint néhány éve, és ez mindenkit érint

„Tragikus a helyzet ezen a magyar településen: feladták a harcot a helyi gazdák” – olvasom az elsőre hatásvadásznak tűnő szalagcímet. A konkrét település neve aztán a következő bekezdésben derül ki, akár m

Budai Gyula lefagyott a hatvanpusztai birtok láttán, a műsorvezető a műsoridőre hivatkozva próbált terelni

Hadházy Ákos olyat húzott, hogy a fideszes parlamenti képviselő alig tért magához a műsorban.

Öt ok, miért nem ajánlott mindenkinek az emlékeztető oltás

Elismert orvosok és járványügyi szakértők szerint egyelőre nincs szükség rá, hogy egységesen mindenki megkapja a koronavírus elleni védőoltás emlékeztető adagját. Mutatjuk, miért.

19 évig titkolták: Zámbó Jimmy nagy döntésre készült halála előtt

A Király családtagjai majdnem két évtizedes titkokat őriztek a mai napig.

Ez a legegészségesebb időpont a felkelésre és a lefekvésre

Te melyik típus vagy? Az, akit reggel kidob az ágy, vagy, aki két órán keresztül nyomogatja ki a szundi gombot? Legyél bármelyik típus is, az ébredés és lefekvésed időpontja komoly hatással van az egészségedre, ez

Igazi csodaszer terem a magyar földeken: őshonos növény, rengeteg betegségre gyógyír

Kevés gondozást igénylő növény, mégis számos betegségre jelent gyógyírt a gyógynövények királynőjeként számon tartott homoktövis. A bogyós termései gazdagok omega 3 zsírsavakban, aminosavakban, és antioxidá

Felismered a Venus együttes énekesnőjét? A 44 éves Varga Zsuzsa ma így néz ki

Varga Zsuzsa a ’90-es évek végén robbant be a Venus együttessel. Első önállóan készített dala is ezt az évtizedet idézi meg látványvilágával.

„Ha bevezetik a fordított rajtrácsot az F1-be, elhagyom a sportágat”

Elég egyértelművé tette a négyszeres világbajnok, mint gondol róla.

blogmorzsák

A randiappok miatt több a nemi beteg?

A szexet olyan könnyen elérhető szolgáltatássá tették, mint egy pizzarendelés. Ennek veszélyei mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Kinga már Falcon katonai szállítógépet vezet

Koller Kinga főhadnagy a Dassault Falcon 7X típus első pilótanője.

Varga Juditból lesz-e második ember, ha celebkedik?

A vitatott posztnak semmi köze a közélethez. Annál több a miniszter asszony tetszelgéséhez.

"Jaj, az nagyon jó volt, amikor hazamentél!”

A nő elfelejti a találkozót, vagy egyszerűen hazamegy a randiról, mert nem érzi jól magát. Aztán jön a "hiányzol" sms. Akkor most mi van?

Párizs gyomrának végnapjai

1971 nyarán kezdték el lebontani a párizsi les Halles-t, a legendás vásárcsarnokot.

Nem visel többé burkát az ISIS brit menyasszonya

Komoly erkölcsi dilemma elé állítja Európát, hogy megbocsásson-e a hozzá hasonló, ISIS-hoz menekült embereknek.

Boston terrier: a vidám kiskutya, akivel nem fogsz unatkozni

Sokan nem gondolnák, de ezt a barátságos mókamestert egykor kutyaviadalokon való részvételre tenyésztették.

10 kérdés, amit tegyél fel egy állásiterjún

Jó esetben nemcsak téged interjúztatnak, de te is a jövőbeli céget. Ezt a 10 kérdést érdemes bevetned az állásinterjún.

Pegasus: a fejlemények

Ijesztő kép tárul elénk: a Magyar Banánköztársaság tablója.

Demokratikus szombat

Minden nap elveszünk a településtől, ahol élünk. De mit adunk neki?

Gyerekköztársaság Budapesten a háború után

Az otthonok lakói saját köztársaságot alapítottak, ez volt a Gaudiopolis.

Segítség, szétesik a gyerek az iskolában!

Mi is az az iskola utáni szétesés, és hogyan lehet megelőzni, vagy akár kezelni?

0