Ezt olvasta már?


Eurovíziós Dalfesztivál - Nem közvetíti az orosz tv az idei dalversenyt

Nem fogja közvetíteni az orosz állami Pervij Kanal (Egyes csatorna) az idei Eurovíziós Dalfesztivált, miután az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) nem sikerült megállapodnia Ukrajnával a kijelölt orosz fellépő szerepeltetése ügyében. - Pécsi Napilap -

Erről a Pervij Kanal csütörtökön adott ki közleményt Moszkvában.

Julija Szamojlova kerekesszékes orosz énekesnőt azért nem engedik fellépni Kijevben, mert egy krími vendégszereplése alkalmával megszegte azt az ukrán törvényt, amely csak ukrán területen és csak ukrán jóváhagyás birtokában engedélyezi a beutazást az elcsatolt Krím félszigetre. Az előadót három évre kitiltották Ukrajnából.

Kijev szerint Moszkva szándékosan provokálta Ukrajnát az eurovíziós jelölt személyével.

A Pervij Kanal korábban elutasította az EBU-nak azt a kompromisszumos javaslatát, hogy Szamojlova élő műholdas összeköttetés révén, Moszkvából vegyen részt Eurovíziós Dalfesztiválon. A csatorna közölte, hogy Oroszországot az énekesnő fogja képviselni a jövő évi versenyen.

Az orosz televízió álláspontja szerint Ukrajna megsértette a vonatkozó szabályokat, mert rendező országként minden részvevő számára biztosítania kell a beutazó vízumot a fesztivál idejére.

Az EBU csütörtökön közleményt adott ki, amelyben a TASZSZ orosz hírügynökség szerint elítélte az ukrán hatóságok által Szamoljlova ellen elrendelt beutazási tilalmat. A fesztiválon a történtek után 42 ország képviselteti majd magát.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem hallgat tovább: Boráros Gábor elárulta, mi okozta valójában Jákli Mónika tragédiáját

Súlyos szavak a gyász árnyékában: Boráros Gábor lerántotta a leplet Jákli Mónika végzetes száguldásának részleteiről és az eltűnt...

A rajongók hátat fordíthattak a világ egyik legjobb sci-fi sorozatának

A Silo negyedik évados lezárásának híre után csökkent a sorozat helyezése az Apple TV listáin.

„Ostoba trükkök, silány párbeszédek” – Arany Málna-díjakat is osztottak

Még mielőtt az Oscar-díjak átadására sor került volna, az Arany Málna-díjakat is kiosztották az „arra érdemeseknek”. A 2025-ös év...

„Számla nélkül jó lesz?” Ezért fizetek inkább többet, csak legyen nyoma a dolgoknak

Schuszter Borka véleménycikkében kifejti, miért döntött úgy, hogy mindig számlát kér a szakemberektől. Az adminisztrációs teher...

Égi dupla jackpot: pénzeső és családi boldogság vár erre a 3 csillagjegyre március végén

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy a karrier és a magánélet mérlegszonája sosem állhat egyenesen: vagy a bankszámlánk hízik, vagy a...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához

A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett

Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Így fest közelnézetből a Tisza Nemzeti Menete - Képek

Legfrissebb fotógalériánkban mutatjuk, hogyan vonulnak az Andrássy úton és az Oktogonon át a Tisza és Magyar Péter szimpatizánsai.

blogmorzsák

Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?

Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?

Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?

Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

0