Ezt olvasta már?

Ezerötszáz közelében az új fertőzöttek száma hazánkban

Ezernégyszáztíz újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 355 662 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhu...


Esőzés lesz ma, havazás holnap

Többnyire erősen felhős vagy borult, főként a Dunántúlon párás, ködös idő lesz, csak helyenként vékonyodhat el, szakadozhat fel a felhőzet.


hirdetés

 

 

A csapadékzóna lassan északkelet felé helyeződik, majd a kora délutáni órákban meg is szűnik az eső. Több helyen megélénkül a nyugati szél. A hőmérséklet kora délután 3 és 8, késő este 1 és 6 fok között alakul – írja napi előrejelzésében a met.hu.

 

Éjszaka, hajnalban tartósabban ködös területek az Alpokalján, valamint a felhőbe burkolózó hegyvidéki tájakon lehetnek.

 

A tartós esőzésekből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kedd délutánig néhol 20 mm körüli mennyiség is összegyűlhet.

 

Kedd késő este délnyugat felől újabb csapadék érkezik, amelyből szerdára virradóra a az Alpokalja 300 m feletti területein vékony, a Kőszegi- és Soproni-hegységben akár 5 cm körüli hóréteg is kialakulhat, ebben azonban egyelőre még számottevő a bizonytalanság.

 

 

 

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Kylie Jenner olyan kebleket villantott, hogy egy pillanatra még az idő is megállt

A fiatal milliárdos médiasztár egy olyan életet élhet, amiről mi még álmodozni sem tudnánk az álmainkban, ami sokat elmond a...

A leghíresebb magyar mém kiakadt a vakcinamizérián.

A leghíresebb magyar mém kiakadt a vakcinamizérián!

A valós tények Bauer Miklósról, Rákosi emberéről

A családi narratíva vs. történelmi tények.

Új stadiont építenek a San Siro helyére

A tervek szerint 2026-os téli olimpia nyitóünnepségét az új létesítményben tartanák meg.

Egy ötlet, ami rengeteg ember és állat életét menti meg évente

Egy ötlet, ami rengeteg ember és állat életét menti meg

Javuló növényvédelmi kilátások

A hét végi erős hideghullám növényvédelmi szempontból nagyon jól jött, de csak pár napig tartott. Keddtől intenzív felmelegedés...

Elhunyt Nathalie Delon

Elhunyt Nathalie Delon francia színésznő-filmrendező, aki Jean-Pierre Melville A szamuráj című filmjében 1967-ben játszott együtt akkori...

Antiszemitizmus elleni nemzeti stratégiát dolgozott ki az osztrák kormány

Egyik eleme, hogy megerősítik a zsidó intézmények körüli biztonságot.

Többszáz millióból fejlesztenek: ezt az ipari parkot bővítik a Dél-Dunántúl szívében

A tüskei ipari terület fejlesztésére és új iparterület kialakítására 255 millió forint támogatást nyert Dombóvár.

Meghökkentő lépés a magyarországi oltásoknál - már lépett a kormány

Az Index úgy tudja, hogy a csütörtökön Moszkvába utazó Szijjártó Péter külügyminiszter egymillió adag Szputnyik V vakcina...

Rémtettekkel vádolják az esküvős reality sztárját ? gyilkosságért tartóztatták le

A 39 éves Douglas Wootent és három társát gyilkossággal, betöréssel, fegyveres rablással és gyerekkel szembeni erőszakkal is vádolják....

Sport

A világ legszexibb sportolónője nem érti, miért ő a legszexibb a világon

A német Alica Schmidtet nem érdekli más, csak a futás. A Playboy is megkereste, de nem akar levetkőzni.

Az UEFA fontolgatja, hogy 12 város, köztük Budapest helyett egy házigazdája legyen az Eb-nek

Legalábbis Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető elnöke szerint.

Sallai Roland gyönyörű gólt lőtt a Bundesligában - videó

A magyar válogatott támadó az ötödik gólját lőtte a szezonban.

FTC-DVTK: hatalmas poén Suljic cseréje miatt - reakciók

Más lesz a diósgyőri arculat, Rebrovnak elemeznie kell.

Dibusz Dénes megkapta Lionel Messi ajándékát - videó

A Ferencváros még a Bajnokok Ligájának csoportkörében találkozott a Barcelonával.

A bénázó üldözők miatt lehet nyugodt a bohózatba illően védekező Bayern München

46 órás szünet után már jön a tavaszi idény. A Lipcse és a Dortmund is sok pontot hullajtott el, miközben a német rekordbajnok önmagához képest sokkal gyengébben játszik. Őszi szezonértékelés.

Harmadosztályú csapat ellen esett ki a Real Madrid a kupából - videó

2-1-gyel ért véget a mérkőzés a Spanyol Kupában.

?Nem kaptam levegőt az edzésen? ? Szörnyű időszakot tudhat maga mögött a magyar női tőröző: Kreiss Fanni egy é...

Pokolian nehéz időszakon van túl Kreiss Fanni (31). A vívónő csaknem egyéves kihagyás után versenyezhet újra, a Magyar Kupa-sorozatban léphet ismét pástra a hétvégén. Az olimpiai kvótás női tőrcsapat első szá

0

Bulvár

Olyan adat került nyilvánosságra, ami nevetségessé teszi Orbán járványkezelését

Nekünk nem jön ki a matek, valami magyarázatnak pedig lennie kell erre.

Most érkezett. Fejbe lőtte magát egy férfi Budapesten, hatalmas erőkkel vonult ki a TEK

A TEK és a rendőrség is azonnal kivonult a Könyves Kálmán körútra, miután egy férfi bejelentette, hogy öngyilkos lesz

Falusi Mariann: ?Képes vagyok arra, hogy két perc alatt kiheréljem a partneremet? ? Elviszlek magammal

Kevés nála önazonosabb ember van a magyar művészvilágban. Nem szűr, nem szépít, nem fojt el. Persze ez nem a könnyebbik élet ? és ezt ő is pontosan tudja. El is mondja. Ezt is. Az Elviszlek magammal e heti vendége:

Magyar ügyben döntött az Európai Bíróság ? Fellélegezhetnek a határ menti kereskedők

A közelmúltban a magyar Bakati ügyben hozott ítéletével az Európai Bíróság rendet tett a külföldi utasok áfa-visszatérítési ügyeiben és láthatóan győztest hirdet a határmenti kereskedők és a NAV között fo

Orbán a Médiatanáccsal végezteti el a piszkos munkát: Február közepén elnémulhat a Klubrádió

Nem nyugszik a Fidesz, amíg a független média utolsó képviselőjét is be nem kebelezi vagy ki nem nyírja.

Videón, ahogy 160-nal átrepült és megpördült egy balatoni körforgalomnál egy autós

Azt állította a rendőröknek, hogy 90-nel ment, de a fedélzeti kamerája lebuktatta.

Angliában a koronavírus miatt kórházba került betegek harminc százaléka hamarosan ismét kórházba került

A legfrissebb hivatalos adatok szerint az angliai idősgondozókban május közepe óta a múlt héten haltak meg a legtöbben, ami 46 százalékos növekedést jelentett az említett időszakban. A növekedés egybeesik azzal, ho

A világ legszexibb sportolónője nem érti, miért ő a legszexibb a világon

A német Alica Schmidtet nem érdekli más, csak a futás. A Playboy is megkereste, de nem akar levetkőzni.

Ilyen sűrűn kellene fürödni a bőrgyógyászok szerint

Te mikor zuhanyoztál utoljára? Ha ebből a szempontból olyan vagy, mint a legtöbb ember, akkor a válaszod valószínűleg az, hogy 24 órán belül. Nincs hivatalos kimutatás arról, hogy az emberek milyen időközönként t

blogmorzsák

60 éve ugatott először 101 kiskutya

Két magyar szinkron is készült a születésnapos filmhez. Össze­hasonlítottuk őket, és még Ször­nyella hangja is mesélt!

PARANORM - Empyrean (2021)

„Jelen cikkünk tárgya egy svéd csapat. Bárhol néztem utánuk, mindenhol a progresszív thrash jelzőt láttam melléjük címkézve.“

Jön a digitális oltásút­levél?

Nemzetközi szabványokat dolgoznak ki rá, igye­keznek elkerülni vele a csalásokat, hogy valaki azt állítsa: be van oltva, és közben nincs.

Van egy álmom

Ferenc pápa üzenete a Martin Luther King-nap alkalmából.

Aggódj kevesebbet!

Az agyunk gyakran gonosz tréfát űz velünk. Nin­cs ez másképp az első benyomás esetében sem.

Munka nélkül, remek han­gulatban

A pokol zenéje 666 percben, nyugis szintik, őrü­let és neonfények - új magyar zenék.

Kamerafóbia, láthatóság, tanár-diák kapcsolat

Egyetemi oktatók beszélgettek a digitális ok­tatás hatásáról.

Így számolj le a fogkővel, elszíneződésekkel!

Mutatjuk, így szépítsd meg fogaidat otthon, fájdalom nélkül, biztonságosan.

A 0-ás vércsoport és a koronavírus

A koronavírus-fertőzés szem­pont­jából nem mindegy, hogy milyen a vércsoportunk.

BKK: elkúr­juk. Nem kicsit, na­gyon!

Újabb részlet a Rákóczi úti villa­mos ellehetetlenítéséről: a „zöld” városvezetés tudatosan, készakarva csinálja!

Navalnij visszatért – de miért?

Ha valamire nem számítottak az elemzők az Navalnij visszatérése volt. Mi lehetett az oka? Demkó Attila elemzése.

Az orbánista rektor esete a szólásszabad­sággal

„A szólásszabadságot félti. Az amerikaiak szólásszabadságát.“

0