Ezt olvasta már?


Első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki keleten

Az ország nagy részén mérséklődik a meleg, de keleten első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott szerdára a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett több megyében zivatarra, felhőszakadásra is figyelmeztetnek.

Az MTI-hez kedd este eljuttatott figyelmeztetésük szerint Békés és Csongrád megyére másodfokú, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.

Azt írták: szerdán az ország döntő részén visszaesik a hőmérséklet, de keleten, délkeleten még 25-27 fok körüli középhőmérséklet várható. Az előrejelzés szerint nyugaton 22-30, keleten 30-37 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Emellett a fővárosra és Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, valamint Vas megyére zivatarveszély miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Heves és Nógrád megyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek.

Azt írták: a hajnalban érkező hidegfront hatására a Dunántúlon megerősödik, főként a Nyugat-Dunántúlon, a Dunántúli-középhegységben és a Balatonnál helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél, majd szerda estére itt már veszít erejéből. Szerda délután, este ugyanakkor északkeleten (leginkább a Zemplén környezetében, az Észak-Alföldön a Tisza vonalához közeli térségekben) fokozódhat átmenetileg viharossá az északkeleti szél.

Szerda hajnalig északnyugaton (Alpokalja, Kisalföld, de inkább csak Sopron környékén) előfordulhat esetleg zivatar, amelyhez átmeneti intenzív csapadék és viharos szél társulhat. Szerdán délután, este leginkább az Északi-középhegység térségében, az Alföld északi részén, majd estétől, késő estétől Pest megyében és környékén, a Dunántúl északkeleti részén valószínű helyenként zivatarok kialakulása. Elsősorban a Heves-Borsodi-dombság, a Bükk, a Mátra, Nógrád térségében esetleg intenzív zivatarok is kialakulhatnak felhőszakadással, nagyobb méretű jéggel és 70-80 kilométer/órát meghaladó széllel - közölte a meteorológiai szolgálat.







0
0
0

hírek innen, onnan

„Fiam, nem fogsz börtönbe menni!” – kiabálta Szabó Bence apja a telefonba a választás éjszakáján

Ha felvennék a vagyonvisszaszerzési hivatalba a volt nyomozót, sok aknát újranyitna, de szerinte ez nem történhet meg, amíg eljárás van...

Őszintén vallott Krug Emília a visszatérésekor leküzdendő kihívásokról

Krug Emília öt hónapnyi szünet után visszatért a képernyőre, ám ezúttal nem a hagyományos televíziós formában, hanem a YouTube-on...

Óriási csapás a Metának: Kína közbelépett, veszélybe került a nagy AI-terv

Kína megakadályozta, hogy a Meta felvásárolja a Manus nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó startupot.

Rengeteg autóst érint a döntés: új parkolási rendszer lép életbe egy forgalmas fővárosi szakaszon

A Nyugati tér és a Boráros tér közötti szakaszon a hagyományos parkolóhelyek egy részét villámparkolókká alakítják.

Így reagált Erzsébet királynő, amikor Fülöp herceg nyilvánosan flörtölt vele

A brit monarchia ikonikus házaspárja, II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg a nyilvánosság előtt mindig méltóságteljesen mutatkozott....

Már a meccs előtt is szolgált meglepetéssel a PSG-Bayern BL-elődöntő

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Az apa fekteti le a gyereket: Nem hiszi el az anya, amit a babakamerán lát

A szülők élete tele van váratlan fordulatokkal, de Celeste Shippy sosem gondolta volna, hogy a babaőr monitora egy valódi vígjátékot...

Bűnösnek vallotta magát a bécsi Taylor Swift-koncerten merényletet tervező férfi

A 21 éves Beran A. akár húsz év börtönbüntetést is kaphat.

Ennyi világsztárt ritkán látni egyetlen sci-fiben

A Dűne modern feldolgozásának sikerét nagyrészt a generációs tehetségeket felvonultató szereplőgárda biztosítja.

Ez nem kacsa: kacsaveszélyt jelző Kresz-tábla jelent meg az út mentén

Székesfehérváron, a bányató környékén egy különleges közlekedési tábla jelent meg, amely első pillantásra mosolyt csalhat az...

Hajós András elárulta, miért utálja őt Havas Henrik

Hajós András a Heti Hetes legutóbbi adásában fejtette ki, hogy szerinte Havas Henrik a régi műsorban betöltött helyének elvesztése miatt...

0

Sport

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox

Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...

Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?

Tizenöt évvel ezelőtt szerezte pályafutása egyik ikonikus gólját Lionel Messi.

Nagy blama a Honvéd meccsén és nagy meglepetés is, dühöngenek a szurkolók

A labdarúgó NB II 27. fordulóját hétfő este a Budapest Honvéd–Soroksár találkozó zárta.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

NB II: A Honvéd még akár a feljutást is elbukhatja a hazai botlás után, ha nem figyel

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gólnélküli döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő Soroksárral az NB II 27. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant

A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.

Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek

A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.

Magyar hős: Vancsa duplával lőtte csapatát a feljutás közelébe - videó

A belga másodosztály feljutásért zajló rájátszásának negyeddöntőjében a Lommel idegenben 2-1-re legyőzte a Liege együttesét, így kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel jutott be az elődöntőbe. A vendégek

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Bruno Fernandes beérte Cristiano Ronaldót a Manchester Unitednél

A Manchester United kapitánya utolérte Cristiano Ronaldót.

Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet

Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.

0
0

Bulvár

Egy volt képviselőnek kommentelt a rendőrség: A vagyonkimenekítéssel összefüggésben folyik eljárás

A Momentum egykori elnöke kérdezte a rendőrséget arról, hogy mit tesznek a vagyonkimentés ellen. A testület kommentben válaszolt. Mi történt? Az új parlament és kormány megalakulása mellett az egyik legforróbb téma

Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg

Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör

Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső

Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.

Akár 150 ezer forintra is bírságolhatnak, ha nincs nálad ez séta közben

A közterületen sétáltatott kutyák esetén a póráz használata jogszabályi kötelezettség. Nemcsak emiatt, de kutyád érdekében is jó, ha használod.

Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek

Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.

Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa

Elfelejtheted a klasszikus praktikákat – van egy megoldás, ami gyorsabban és látványosabban számol le a makacs vízkővel.

Ezzel vége Tóth Gabinak, végrehajtás alá kerül a cége

Hiába vonult vissza Tóth Gabi, a cégét úgy tűni, nem tarthatja meg.

Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet

Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.

Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan

A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

Magyar Péter: Több NER-es stróman számláját zárolták

Magyar felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnöző

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.

Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá

Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.

0