Ezt olvasta már?

A CBD olaj: használat orvosi tanács nélkül?

Az elmúlt években jelentősen nőtt a CBD olaj iránti érdeklődés, amelyet számos egészségügyi probléma enyhítésére ajánlanak. Vajon mennyire tekinthető bizto...


Elkezdődött Békéscsaba első légtorna és akrobatika tábora

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén nyáron is több sportegyesület szervezett nyári tábort gyermekek számára Békéscsabán. Az érdeklődők a nagy hagyományokkal rendelkező táncos programok mellett egy, a megyében eddig kevésbé ismert mozgásformát is kipróbálhatnak a békési megyeszékhelyen.

Légtornászok bemutatójával nyitották meg Békés megye egyetlen légtorna és akrobatika táborát hétfőn, Békéscsabán, a Torna Club Békéscsaba épületében. A tábort szervező Sportolj Békés Megye Sportegyesület idén márciusban alakult meg, első nyári táboruk pedig a maximáslis, húsz fős létszámmal indult.

– Nagyon örülök neki, hogy már az első óránkra is sok gyermek érkezett. Ez jóleső érzés számomra, hiszen új sportágat oktatunk. Ezt a fajta mozgásformát még nem igazán ismerik Békés megyében, a fővárosban viszont már nagyon elterjedt. Azért döntöttem úgy, hogy elhozom ezt a különleges mozgásformát Békéscsabára, hogy az itt élő gyerekek, fiatalok is megismerkedhessenek vele – ismertette a megnyitón Varró Renáta, a Sportolj Békés Megye Sportegyesület elnöke. Hozzátette: az egy hetes táborban a fiatalok csoportbontásban edzenek: amíg tíz fő akrobatikázik, addig a többiek a karikán és a silk-en vagyis selyemszalagon próbálhatják ki magukat, majd pedig cserélnek.

A tábor megnyitóján közgyűlés Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottságának elnöke úgy fogalmazott: Békéscsaba mindig is sportszerető város volt, ahol nem csak az oktatási időszakban biztosítanak teret és lehetőséget a sportolni vágyóknak, hanem egész évben.

– Nagy öröm számunkra, hogy az olimpiai műhely falain belül egy új sportággal, mozgáskultúrával lehet megismerkedni. Mindig büszkék voltunk arra, hogy a város ilyen téren is meg tud újulni és ilyen lehetőségeket biztosít az itt élők számára – fogalmazott Bíró Csaba.

Az egyesülethez olyan gyermekek és felnőttek jelentkezését is várják akik nem rendelkeznek sportolói múlttal.

 

 

 

 

forrás: behir.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Házkutatást tartottak Dézsy Zoltán filmrendezőnél, Seuso-kincsek után kutatott

Még június 27-én egy társával együtt előállították a kőszárhegyi kőbánya közelében.

Teljes fordulat az időjárásban, sárgával jelölik a hidegfront érkezésének napját

"Ma záporok, zivatarok elsődlegesen a Dunántúlon a Balatonon át a Dunáig, ettől délre a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön."

Te is munkát keresel? Sokan kivárnak őszig, pedig nyáron lépéselőnybe kerülhetsz az álláspiacon

A legtöbb munkavállaló az uborkaszezonra hivatkozva szünetelteti a karrierépítést a forróbb hónapokban. Kiderült, hogy egy tévhit miatt...

Hihetetlen találatot értek el az ukránok: több mint hetven éves fegyverrel szedhettek le egy cirkálórakétát

A háborúk történetében egyáltalán nem példátlan az, hogy fegyveres erők olyan haditechnikát alkalmaznak sikerrel, ami már minimum...

Ezek most a világ legerősebb útlevelei – A magyar okmány is előkelő helyen végzett

A CNN a Henley Passport Index listáját ismertette, amely rendszeresen közli, melyek a világ legerősebb útlevelei, azaz mely országok...

Elszabadultak az indulatok a világ legnépesebb országában: jönnek a „csótányok”, összecsapások az utcákon

Indiában, a világ legnépesebb országában egyre többen elégedetlenek a kormány munkájával, a demonstrálók pedig a paródiának induló...

Megvan az MTÜ új vezére, Csendes Olivér februárig az Orbánék által létrehozott Visit Hungarynél is dolgozott

Alapvetően nemzetközi tapasztalatok egész sorával rendelkező személy kerül a Magyar Turisztikai Ügynökség élére. A Visit Hungarynél 19...

Döntött a parlament az iskolakezdési támogatásról: időpontokról és adózásról is szó volt

Az iskolakezdés sok család számára nemcsak az új tanév izgalmát jelenti, hanem komoly anyagi terhet is.

Most marad, de Erling Haaland egy év múlva a Real Madridhoz igazolhat

Kulcsfontosságú lehet 2027 nyara a norvég számára.

Ne dobd ki a maradék anyagokat! 5 mutatós bútordarab, amit házilag is elkészíthetsz

Egy régi hordóból vagy néhány méter maradék kötélből is lehet egyedi darabokat alkotni.

A Tisza a Polgár Judit-fiaskó után nyitott az új államfőjelöltekre, más frakciókkal is készek együttműködni

Bujdosó Andrea frakcióvezető azt mondta: folyamatosan jönnek új ajánlások a leendő államfő személyére, amiket meg fognak vitatni.

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart

Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.

Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó

Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.

0
0

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”

Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.

Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt

Hegedűs Zsolt szerint a szívhangrendelet szakmailag elfogadhatatlan volt, és az egészségügy átalakításáról is új irányt ígért. A Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.

Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett

Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.

Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult

Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele

Egy magyar pultos lány elárulta, mit utálnak a legjobban a mai vendégekben

Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.

blogmorzsák

A világ legnagyobb buliközpontjai

A legnépszerűbb bulizós helyek, amelyeknek még a történelme is másnapos.

Menopauza és táplálkozás

Mit érdemes valóban komolyan venni?

0