Ezt olvasta már?

K&H: aratnak az okoseszközös fizetések, óránként több mint 5500 tranzakciónál tartanak

Továbbra is nagyon lendületes növekedést mutatnak az okoseszközös fizetések a K&H-nál.


Elindul az ötödik Starbucks Kávéköltők irodalmi pályázat!

A Starbucks Magyarország 2023-ban ötödik alkalommal hirdeti meg versíró versenyét, a Starbucks Kávéköltők pályázatot, amelynek tiszteletére a kávézólánc idén limitált példányszámú újsággal és a verseket megjelenítő pohármatricával is készül.


hirdetés

Az idei év pályázatának témája a Természet, amellyel a

kávéház ismét egy fontos ügyre, a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet. A

jelentkezéseket 2023. február 20 és március 24 között várják a szervezők. A verseny

során a Starbucks idén második alkalommal együttműködik a Fiatal Írók Szövetségével

(FISZ), akik részvételi lehetőséget biztosítanak a nyertes számára, hogy részt vegyen

nyári táborukban.

A Magyarországon az AmRest által üzemeltetett Starbucks kiemelt figyelmet fordít a fiatal, helyi

tehetségek támogatására és a szociális érzékenyítésre. A kávézólánc minden évben olyan

témát választ irodalmi pályázatához, amelyen keresztül fontos, aktuális szociális-, társadalmi-,

vagy környezetvédelmi kérdésekre hívja fel a figyelmet. A kávéház idén is egy, a helyi

közösségek számára aktuális témában várja az irodalmi alkotásokat, amelynek mottója a

Vissza a természethez!

A Kávéköltők pályázaton minden lelkes irodalmár részt vehet, egy magyar nyelven írt,

nyomtatásban még meg nem jelent, illetve nyilvánosságra más formában sem hozott, maximum

4000 karakter hosszú irodalmi művel. A pályázati anyagot a jelentkezőknek legkésőbb 2023.

március 24 éjfélig kell elküldeniük online dokumentumként és videóüzenetben, ahol a szerző

adja elő a versét.

Annak érdekében, hogy a fél évtizedes évfordulót megünnepelje a márka különleges kísérő

promóciókkal hívja fel a figyelmet az irodalomra, a pályázatra, valamint az irodalom és a

költészet szoros kapcsolatára.

A pályázat 2023. február 20-án indul és ezzel párhuzamosan a kávézólánc üzleteiben az elmúlt

év pályázatának döntős verseiből részletek, és a Starbucks Kávéköltők szakmai partnere, a

Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által alapított Csáth Géza-díj két nyertesének, Terék Annának és

Tóbiás Krisztiánnak a versrészletei kerülnek a kávézólánc pohármatricáira. A vállalat továbbá

kiad egy újságot az irodalmi pályázat ötödik évfordulójára, amelyben többek között az elmúlt

évek döntős versei, interjúk és cikkek olvashatók. Az újság a kávézólánc üzleteiben érhető el.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy idén már ötödik alkalommal adhatunk lehetőséget kezdő

irodalmárok számára, hogy bemutathassák munkáikat. Éppen ezért ebben az évben szerettünk

volna a korábbi évek döntősei előtt is tisztelegni, így születtek meg a pohármatricák és az újság

is, amelyek visszatekintenek az előző évek munkáira. - mondta el Kerek Fanni, a Starbucks

hazai brand managere - A 2023-as Kávéköltők pályázaton keresztül a vállalat az irodalom

segítségével szeretné felhívni a figyelmet a környezetvédelemre, valamint az ember és a

 

természet közötti kivételes kapcsolatra. A Starbucks olyan munkákat vár leendő pályázóitól,

amik előtérbe helyezik a környezettudatosság és a zöld gondolkodás fontosságát.

A Starbucks Magyarország kezdeményezésével szeretné segíteni a költészet világában még

kevésbé jártas, de lelkes hazai tehetségek kibontakozását, valamint támogatni az írás iránti

szenvedélyüket és elkötelezettségüket, melyet értékes nyereményekkel is díjaz. A döntőbe

jutott pályázók Starbucks ajándékcsomagot és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által felajánlott

értékes könyvcsomagot nyernek, a kiírás győztese pedig részt vehet a FISZ irodalmi nyári

táborában is.

A pályázatra beérkezett verseket immár ötödik éve Pion István, magyar költő, slammer,

újságíró, szerkesztő értékeli, aki az esemény 2019-es indulása óta közreműködik

szakértelmével. A zsűri 2022-ben két további taggal bővült, Csalár Bencével, nemzetközileg

elismert divatújságíróval és kreatív szakemberrel, valamint Seres Lili Hannával, költővel, aki a

pályázat szakmai partnerét, a Fiatal Írók Szövetségét képviseli.

Bővebb információ és a pályázat részletes leírása a Starbucks Instagram oldalán érhető el. A

pályázatokat és a videókat a starbucks@flowpr.hu e-mail címre küldhetik el a jelentkezők

március 24. éjfélig.

További információ és kapcsolat:

Ács Sarolta

Flow PR

Telefon: (+36) 1 336 1355

Mobil: (+36) 20 665 0380

E-mail: acs.sarolta@flowpr.hu

Webcím: www.flowpr.hu

 

A Starbucksról

A Starbucks CoffeeCompany története 1971-ben kezdődött Seattle-ben. Mára világszerte jelen lévő

hálózatával a Starbucks világelső a minőségi pörkölt kávé előállítása és értékesítése terén. A Starbucks

CoffeeCompany elkötelezett híve annak, hogy kizárólag a megbízható forrásból származó és a

legmagasabb minőségű arabica kávét szolgálja fel világszerte. A cég kiváló minőség iránti rendületlen

elkötelezettsége és határozott irányelvei biztosítják azt, hogy fogyasztói minden egyes csészében

megízlelhessék az egyedülálló Starbucks Élményt. Hogy erről többet tudjon meg, szívesen látjuk Önt egy

kávézónkban, a www.starbucks.com weboldalon vagy a Facebook-oldalunkon.

Az AmRestről

Az AmRest Group az európai piacon vezető, több márkát magába foglaló étterem-üzemeltető, amelynek

portfóliójába 23 ország vezető márkái tartoznak. Az AmRest több mint 2350 éttermet üzemeltet franchise

rendszerben, ezek közé tartozik például a KFC, a Starbucks, a Pizza Hut, és a Burger King, valamint

olyan saját márkákat, mint a La Tagliatella, a Sushi Shop, a Blue Frog és a Bacoa. További információ a

www.amrest.eu/en weboldalon érhető el.

Fiatal Írók Szövetsége

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) egy több mint húszéves, fiatalos és progresszív irodalmi szervezet,

amelyet valódi és élő közössége működtet. Alapvető célja, hogy a pályakezdő, kötet előtt álló szerzőket

és szakembereket vagy éppen szépirodalmi ambíciókkal rendelkező fiatalokat segítsen hozzá az

induláshoz, publikációhoz, valamint támogassa őket irodalmi, összművészeti és tudományos területen

 

egyaránt. A FISZ alapvető feladata továbbá, hogy a határokon átívelő, minőségi fiatal magyar irodalom

ápolását és elősegítését szolgálja, a fiatal határon túli magyar szerzőket bemutassa és irodalmi

munkásságuk megjelenését segítse. Nincs és nem is lehet fontosabb feladat annál, minthogy

népszerűsítse az olvasást, a kultúra szeretetét, és tehetséggondozó műhelyeivel, táboraival és változatos

programjaival ezt a szemléletet minél több emberhez eljuttassa. Egy olyan szellemi műhely, ahol a

barátság, az összefogás és a kreativitás jelentik a meghatározó és alapvető értékeket. További

információ a FISZ honlapján és Facebook oldalán érhető el.







0

hírek innen, onnan

Orbán Viktorral szemben az EU nagyon elégedett az ukrán gabonával

Az ilyen intézkedésekkel egy év alatt 38 milliárd euró bevételre tett szert Ukrajna.

Horror a XVII. kerületben, órákig lógott egy női holttest egy ház oldalfalán

Vasárnap este fél nyolc körül rendőrök, tűzoltók és mentők lepték el a XVII. kerületi Összefogás utcát. 

Tuvic Aleksandra sokkolóan szexi ruhája a pasik álma

Tuvic Aleksandra sok férfi számára igazi álomnő, és már-már hollywoodi formákkal rendelkezik, akárcsak Kim Kardashian.

Mit kell tenni az eGN vezetésére kötelezett gazda halála esetén?

A Nébih a gazdálkodók igényeit figyelembe véve a leggyakoribb kérdések alapján frissítette az elektronikus gazdálkodási napló...

Uniós biztos: az EU növeli az ukrán gabona szállítását lehetővé tevő szolidaritási útvonalak kapacitását

Ukrajna, Moldova és Románia között létrejött együttműködés révén az Európai Unió növeli az ukrán gabona szállítását lehetővé...

Válságban a házasságuk? Kitálalt a bennfentes Katalin hercegné és Vilmos herceg életéről

Valóban válságban van Vilmos herceg és Katalin hercegné házassága? A múltban már többször felröppentek pletykák a kapcsolatuk...

Villanyoszlopnak csapódott egy autó Kispesten, elterelték a forgalmat

Villanyoszlopnak hajtott egy autó Budapest XIX. kerületében a Határ út és a Zalaegerszeg utca sarkán hétfő délután, a baleset miatt az...

Vissza kell fizetnie Tímeának a hitelt, amit csalók vettek fel a nevében

Tímeának a megtakarítását is ellopták és hitelt is felvettek a nevében egy online csalás során – most fizethet vissza mindent.

Mit tehetünk a mosogatógépbe és mit nem?

Azt hinnénk, hogy ez a csodagép, amely megkönnyíti az életünk, minden mosogatási terhet levesz a lábunkról. Sajnos ez nem így van, sok...

Fontos hír érkezett a boltok kötelező akciózásáról

December végéig egészen biztosan velünk marad a kötelező akciózás.

0

Sport

Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!

„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”

Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa

Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.

„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője

A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott

Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége

Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.

Meglepő dolgott mondott a győztes góljáról Lisztes Krisztián

A Kisvárda elleni meccs egyetlen gólszerzője szerint nincs hiányérzetük.

Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron

Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn

Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok

Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.

Döbbenetes botrány miatt szakadt félbe az egyik legnagyobb európai focirangadó - videó

A hazai csapat drukkerei nem bírták elviselni a vereséget.

Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt

A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.

A veretlenségét és az első helyet is elveszítette a Real Madrid a városi derbin – videóval

Az Atlético Madrid három fejesgóllal mattolta a Real Madridot, amely a 3–1-es zakó után a veretlenségét, valamint az első helyet is elveszítette.

A budapesti közönség megkapta, amire egész hétvégén várt

Angol házi döntő kilenc nyilassal megspékelve.

0

Bulvár

Másfél éven belül eldőlhet, Európában marad-e Magyarország

Orbán Viktor és Nagy Márton is a növekedés évének hirdette meg 2024-et, de elkerüli-e az ország a következő években, hogy török vagy latin-amerikai spirálba kerüljön?

Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban

Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze. 

Jelentősen csökken a benzin ára

A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.

Eltűnhet hazánk legendás fűszere a boltokból, óriási a baj

A hazai fűszerpaprika nagy bajban van, és könnyen eltűnhet a boltok polcairól is.

Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...

Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal

Újabb részletek derültek ki az Olaszországban tengerbe fulladt magyarok tragédiájáról

A két férfi Livorno közelében közelében veszett a tengerbe.

Európa értetlenül áll Lengyelország döntése előtt, hogy leállítja az ukrajnai fegyverszállítást

Vajon ez a szorongás jele a lengyel kormányon belül az október 15-i választások előtt, vagy a Kijev és Varsó, a legmeghatározóbb európai szövetségesek közötti szakadás valós veszélye – teszi fel a kérdést a

Egy eltűnt kétéves kislányt találtak egy sötét erdőben - de nem volt egyedül

Szerda este 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy eltűnt egy kétéves kislány.  

Ismét terjedni kezdett a történelem egyik legpusztítóbb betegsége

A WHO szerint egy év alatt duplájára nőtt az esetszám.

A mesterséges intelligencia megjósolta a világvégét: borzasztó dolgok várnak ránk

Arra is figyelmeztetett, hogy „a világ sorsa az emberiség kezében van".

0