Ezt olvasta már?


Elhunyt Bertók László író, költő

Életének 85. évében, hétfőn váratlanul elhunyt Bertók László Kossuth-díjas magyar író, költő, a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) alapító tagja - közölte kedden az MTI-vel a Jelenkor folyóirat, amelynek 1999-től főmunkatársa volt.

Az 1965 óta Pécsen élő Bertók László több mint húsz verseskötet és több prózakötet szerzője volt. Munkásságát számos rangos elismeréssel jutalmazták: 1982-ben József Attila-, 1989-ben Graves-, 1990-ben Déry Tibor-díjat kapott, 1997-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, 2004-ben a Kossuth-díjat is átvehette "új verstípusokat is létrehozó, a magyar líra megújulásában nagyon fontos szerepet játszó költői, prózai és elméleti munkásságáért". Bertók László 1935. december 6-án született a Somogy megyei Vésén. Csurgón érettségizett 1954-ben, s mivel egyetemre nem vették föl, 1955-ben postai tisztviselő lett Marcaliban. 1955 augusztusában verseiért államellenes izgatás vádjával börtönbe került, ennek dokumentációját Priusz (1994) című prózai művében adta közre. 1959 és 1963 között végezte el a pécsi tanárképző főiskola magyar-történelem szakát, 1970-1973-ban a budapesti ELTE könyvtáros szakát. 1959-től Nagyatádon, 1965 és 1977 között a pécsi tanárképző főiskolán könyvtárosként dolgozott; 1977-től a Pécsi Városi Könyvtár igazgatói feladatait látta el, 1982-től 1996-ig pedig főmunkatársként dolgozott az intézménynél - olvasható a DIA honlapján közölt életrajzban. 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 1975-től a Jelenkor című folyóirat szerkesztőségének tagja, 1999-től főmunkatársa. Első versei 1953-ban jelentek meg a pécsi Dunántúl című folyóiratban, 1972-ben jelent meg első önálló verseskötete, a Fák felvonulása. Második önálló kötetére, az Emlékek választására (1978) is sokáig kellett várnia. Közben irodalmi életrajzot írt Csokonai Vitéz Mihályról és Vörösmarty Mihályról, 1984-től hasznos bibliográfiai munkákat tett közzé. A Tárgyak ideje (1981) óta kötetei folyamatosan, a termés ritmusa szerint jelentek meg, így a 1985-ben a válogatott és új verseket tartalmazó Hóból a lábnyom, tíz évvel később a 243 szonettet magában foglaló Három az ötödiken, 1999-ben a Válogatott versek, 2003-ban a Valahol, valami, 2004-ben a Háromkák, 2005-ben pedig a Platón benéz az ablakon című kötet, amely a költő 1954 és 2004 közötti munkáit szedte csokorba.

2008-ban elnyerte az Artisjus Irodalmi Díjat, és ugyanebben az évben a Pécs díszpolgára címmel tüntették ki. 2016-ban bemutatták a Priusz kibővített újrakiadását. 2018-ban Prima díjat kapott.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülőgép Missouriban, 12-en haltak meg

Ejtőernyősöket szállító repülőgép zuhant le az amerikai Missouri tagállamban vasárnap. A fedélzeten tartózkodó 12 ember közül...

Azt mondta, ők nem zsoldosok, hanem fizettek a szerbeknek, hogy emberekre lőhessenek Szarajevóban

Ezio Gavazzeni a 2020-as évek elején figyelt fel egy makacs pletykára, és nyomozni kezdett. Az emberiség egyik morális mélypontjára...

12 ember halt szörnyet Missouriban

Ejtőernyősöket szállító repülőgép zuhant le az amerikai Missouri tagállamban vasárnap, a fedélzeten tartózkodó 12 ember közül...

Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülő, tizenketten haltak meg Missouriban

A gép felszállás után kanyarodni próbált, irányíthatatlanná vált és orral a földnek csapódott.

Hatgólos győzelemmel kezdtek a németek a futball-világbajnokságon

Manuel Neuer beállította Lothar Matthäus rekordját.

Spirituális élményt élt át Soma és férje Rómában

Soma Mamagésa és férje, Lőrincz György az Örök városban kapcsolódtak ki. A házaspár csodásan érezte magát Rómában, ahol...

Gulyás Gergely Bécsbe és Berlinbe is magángéppel utazott 2023-ban

A gépet közpénzből bérelték egy ismerős cégtől.

Elismerte a kormány, hogy nem volt szerencsés az „Orbán a sajátjainak is hazudott” kezdetű posztjuk stílusa

Gyorsan eljutott a Magyarország kormány Facebook-oldal a Fidesz-propagandától a Tisza-propagandáig.

NAV-jelentés: törvénysértő lehetett a Legfőbb Ügyészség eljárása az aranykonvoj-ügyben

A NAV belső jelentése szerint a Legfőbb Ügyészség nem írásba foglalt határozattal, csupán e-mailben jelölte ki a NAV-ot nyomozó...

A kormány elismerte, hogy „nem volt a legszerencsésebb” a stílusa annak a posztnak, amiben arról írtak, hogy „Orbán a sajátjainak is hazudott”

A kabinet szerint a Tisza-kormány célja nem az, hogy átvegye a korábbi hatalom kommunikációs reflexeit, hanem hogy szakítson azokkal.

Fodor Zsóka társra vágyik: azt is elárulta, férjhez menne-e harmadszor – videó

A Blikk is beszámolt róla, hogy Fodor Zsóka új otthont keres, miután a budapesti lakását eladják. A sajtóban elterjedt a hír, hogy a...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára

Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban

Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt

A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

A Pécs lakosságú miniállam meglepetésre gólt rúgott a foci-vb-n, de így is nagy verést kapott

Németország a vb eddigi legnagyobb arányú győzelmet aratta, de Curacao így is történelmet írt.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is

Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

0