Ezt olvasta már?

Vizes vb - Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen

Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek második napján.

0

Elfogadta a parlament a 2020-as költségvetést

Elfogadta Magyarország 2020-as központi költségvetését az Országgyűlés pénteken.


hirdetés

Varga Mihály pénzügyminiszter javaslata benyújtásakor a jövő évi büdzsé legfontosabb pilléreinek a családok támogatásának növelését, a gazdaságvédelmi akciótervet, a csökkenő adókat és a bővülő biztonsági kiadásokat nevezte.

A képviselők 127 igen szavazattal, 58 nem ellenében hagyták jóvá az indítványt, amelyben a kormány 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további, év végére 67 százalékra mérséklődésével, valamint 2,8 százalékos inflációval tervez.

A költségvetés ezúttal is három részből áll össze, amelyek együttes kiadásai 2020-ban 21 793 milliárd forintot, bevételei 21 426 milliárd forintot tesznek ki 367 milliárd forintos hiány mellett. A kabinet ismételten nullszaldós állami működéssel kalkulál 18 000 milliárd forintra rúgó keretben. A belföldi felhalmozási költségvetés 2111 milliárd forintos kiadást tartalmaz 181 milliárd forintos hiány mellett, míg az európai uniós fejlesztési büdzsé 1682 milliárd forintos költéssel és 186 milliárd forintos deficittel számol.

A jövő évi költségvetés fókuszában a családvédelmi akcióterv végrehajtása áll, ennek jegyében jövőre 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre a családok támogatására, ami csaknem 224 milliárd forinttal több az ideinél. Varga Mihály erről azt mondta, annak ellenére is szükségesnek tartják az emelést, hogy Európában már most is Magyarországon a legmagasabb a családtámogatások aránya a bruttó nemzeti össztermékhez képest.

A költségvetés másik hangsúlyos eleme a gazdaságvédelmi akcióterv, amely mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek. A kabinet 13 plusz 1 pontból álló csomagja tartalmazza a szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékpontos csökkentését, a kisvállalati adó (kiva) 1 százalékpontos mérséklését, valamint további terhek egyszerűsítését, megszüntetését. A kormánynak ezekkel az intézkedésekkel az a célja, hogy megvédje a magyar gazdaság eddigi eredményeit, valamint a lassuló európai és világgazdasági környezetben is meg tudja tartani az uniós átlag fölötti növekedési ütemet.

A kormány oktatásra az ideinél 48 milliárddal forinttal, egészségügyre 184 milliárd forinttal, az államháztartásban dolgozóknak pedig 238 milliárd forinttal szán többet 2020-ban.

A következő költségvetésben otthonteremtésre majdnem 300 milliárd forintot biztosítanak, a magyar vidék fejlesztését, életminőségének javítását célzó Magyar falu programra pedig 150 milliárd forintot különítettek el.

A jövő évi büdzsé az inflációt követő, 2,8 százalékos nyugdíjemeléssel számol a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzése érdekében. A kormány emellett 2020-ban ismét tervezi nyugdíjprémium kifizetését. Nyugdíjakra összességében 136 milliárd forinttal jut több jövőre, mint idén.

A kabinet tízéves összevetése alapján jövőre a családok támogatására 1261 milliárd forinttal, oktatásra több mint 500 milliárd forinttal, egészségügyre 740 milliárd forinttal, a nyugdíjakra 840 milliárd forinttal, az államháztartásban dolgozók bérére 1455 milliárddal, a rendvédelemre pedig 723 milliárd forinttal több jut majd, mint 2010-ben.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiverte a biztosítékot, ilyen kínos fotót még az életben nem láttál

A megörökített jelenet nem csupán arcpirító, de roppant fájdalmasnak is néz ki.

Elmenekült szexmániás barátnője elől, de a legdurvább csak ezután jött

A férfinek elege lett abból, hogy kedvese állandóan szexre vágyik, de valami más is zavarta.

Donald Trump: Az iráni rezsim hazudik

Rémesen kudarcos a vallási rezsim és fogalma sincs, mit tegyen - írta az amerikai elnök.

Mégsem kezdik el a Szentendrei út felújítását

Elhalasztotta a fővárosi Szentendrei út felújítását Tarlós István főpolgármester, egyeztetve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)...

Folyamatosan korszerűsítik a nyíregyházi óvodákat

A nyár végére elkészül egy újabb intézmény.

Ezt minden szülőnek tudnia kell: intő jelek, hogy a tini kábítószerhez nyúlt

Minden érának megvan a maga divat kábítószere, de az állandóan változó, emiatt minden korábban ismertnél veszélyesebb és...

Nem lesz képviselője a kárpátaljai magyarságnak az ukrán parlamentben

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szerint mind a kampány idején, mind a szavazás napján számos visszaélés és csalás történt...

Nem emelnek vádat Cristiano Ronaldo ellen a nemi erőszak ügyben

Az ügyészség nem javasolt vádemelést a portugál futballsztár tíz évvel ezelőtti Las vegas-i ügyében.

Trump segítene megoldani a kasmíri konfliktust

Tárgyalni menne, nem fegyvert vinne az India és Pakisztán közötti konfliktuszónába.

Mégis fizet a Wizz Air a hétórás késés miatt

Korábban a "rendkívüli körülményekre" hivatkozva az összes kártérítési igényt visszadobta a Wizz Air a nagy késés miatt, most viszont...

0

Sport

Egy csaló kínai szupersztár miatt óriási balhé van a vizes-vb-n

Bohus Richárd felfoghatatlan körülmények között jutott tovább, Késely Ajna újabb egyéni csúcsot úszott.

Így rejtette el a Népsport Kocsis Sándor halálhírét

Egy ifjúsági asztalitenisz Eb-ről szóló tudósításába dugták el a hírt.

"Zidane egy szégyen"

Megkezdődött az adok-kapok: Gareth Bale ügynöke nekiment Zidane-nak a francia kijelentései miatt.

Megvan a Fradi ellenfele, ha továbbjut a Valletta ellen a BL-ben

Megvolt a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolása Nyonban, a Fradinak a horvát vagy a grúz bajnok jöhet.

Meghalt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Az ausztrál Peter McNamara párosban aratta legnagyobb sikereit.

Kozma Dominik is beleszállt a kínai világbajnokba: Ezt az embert ignorálni kell

A kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján nagy port kavart, hogy a férfi 400 méter gyorson ezüstérmes ausztrál Mack Horton az éremátadást követően nem volt hajlandó felállni a dobogóra, hanem letérdelt, így tiltakozva a pályafutása során sokadik alkalommal doppinggyanúba keveredett kínai Szun Jang győzelme ellen.

Üzent a doppingteszten megbukott kajakosnak Dombvári Bence

Üzent Takács Tamarának, az eltiltott kajakosnak Dombvári Bence.

0

Bulvár

Mikor locsoljunk? Növényeid hálásak lesznek, ha betartod ezt a pár alapszabályt

Cikkünkből kiderül, hogy mikor locsoljunk, és mire figyeljünk oda öntözés közben, hogy kertünk minél tovább szép lehessen.

Egy csaló kínai szupersztár miatt óriási balhé van a vizes-vb-n

Bohus Richárd felfoghatatlan körülmények között jutott tovább, Késely Ajna újabb egyéni csúcsot úszott.

Cukros víz, elsikkasztott arany óra, mellbimbónyomkodás, indokolatlan inkubátor - történetek az újszülöttosztá...

Sok anyuka a szülés után éli át az első kórházi tartózkodás élményét. Ez már önmagában nehéz helyzet, és a rendszer általában még inkább megnehezíti a dolgukat. Megdöbbentő, nyomasztó és kínunkban nevetős sztorik az újszülöttosztályról.

Hatgyermekes édesapa halt meg szörnyű balesetben a strandon

"A partnerem, a szerelmem és az otthonom halt meg..."

Ufókról készült hiteles fotók az 1870-1979 évekből. - Elképesztő képsorozat

Egy igazán profi külföldi oldal összegyűjtötte talán az összes létező hiteles, de legalábbis nagy valószínűséggel annak mondható ufókról készült fotókat. Kiválogattuk ezekből a legdöbbenetesebbek, legérdekesebb képeket, köztük azokat, amik a különböző holdraszállások alkalmával készültek. Következzenek ezek az ominózus képek az 1870-1979 évekből!

Ennyi ideig szeretnek szexelni a nők

A nők alapvetően a szex minőségét részesítik előnyben, az aktus hosszával szemben. De még így is jóval többre vágynak mint amennyire a férfiak átlagosan képesek.

Most lefelé hullámvasutazik a benzin és a gázolaj ára

A Mol 6 forinttal csökkenti a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Az 5 legjobb kutyafajta idősebb emberek mellé: ők tényleg nyugodtak és ragaszkodóak

Egy aktív, állandó mozgást igénylő kutya nem túl jó választás az idősebb emberek mellé, akárcsak a nagyon makacsak sem. Ezért nem mindegy, mit választotok.

Rövidnadrágot vett fel a 19 éves lány, csúnyán megalázták

Jenna érthető módon többet nem akar visszatérni arra a helyre, ahol beszóltak neki.

Ő a leghülyébb Audi A8-tulaj, vita nincs

Akár a quattro-hajtás szükségességét is reklámozhatná a fennakadt A8-as Audi, bár akkor talán nem kéne szétrúgnia a vezetőjének.

Nostradamus ezt az 5 dolgot jósolta a 2019-es évre. Vajon hány jött be...?

Nostradamus jóslatait hosszú ideje követik nyomon az emberek, és mindig kíváncsian várják, hogy beteljesülnek vagy sem. Most megtudhatod, hogy mit jósolt a 2019-es évre Nostradamus. Te hiszel benne? 1. Elkezdődik a harmadik világháború Sokan hisznek benne, hogy

blogmorzsák

Ízlés szerint, amennyit felvesz, amennyi ellepi

Te is kiborulsz, ha egy recept nem ad meg pontos mennyiségeket? Megmondjuk, szerintünk miért nem kell félni tőle.

A román borász szőlőjét szüzek tapossák

És a tévében elmondta, hogy papírja is van róla.

Miért éppen Grúzia?

Addig utazz oda, ameddig meg tudod fizetni!

Mindig marad hatalom a kezedben

Megemlékezés Heller Ágnesről. Gondolatai fegyverek a bekorlátolt, fundamentalista gondolkodás ellen.

Fekete nejlonból készült csipke­ruha

Megnyílt Király Tamás divattervező retrospektív Out of the Box című kiállítása a Ludwig Múzeumban.

Töltött paprika zöldséges bulgurral

A klasszikus töltött paprika húsmentes verziója cukkinivel, gombával és bulgurral.

A Tenessee-beli "Majomper"

1925-ben a Tenessee-beli Daytonban perre mentek a kreacionisták a tudomány művelőivel.

Hogyan tudom megnézni, hogy mennyi biztosítási időm van?

Biztosan szeretnéd megkapni a babád után, ami jár.

Szexi vagy nem? - Sztárok bikiniben

A sztárok kedvenc fürdőruhái az isteni Marilyntől a mesés JLo-ig, egy fantasztikus galériával.

18 lenyűgöző fotó a múltból

Van Gogh festménye aukció közben, elítélt nők a londoni Wormwood Scrubs börtönben, Csehov kutyájával és még sok más, nem mindennapi fotó!

Alul-felül semmi, de úgy szép az élet!

Amikor egy részegen kötött fo­gadás miatt anyaszült mezte­lenül találod szembe magad a modern kor kihívásaival.

Új-Zéland megoldotta, ami Amerikának nem megy

A márciusi merénylet után fegyverbeszolgáltatási programot indítottak a várakozásokon felüli sikerrel. Mi a titok?

0