Ezt olvasta már?


Elérheti az 1 százalékot az idei GDP-növekedés

Pozitív, akár egy százalékos idei GDP-növekedést várnak a Makronóm Intézet szakértői, akik szerint a kormányzati előrejelzésben szereplő 1,5 százalékos emelkedés sem lehetetlen - közölték évindító háttérbeszélgetésen pénteken Budapesten.

Regős Gábor, a Makronóm Intézet makroelemzési vezetője a 2023-ra várható gazdasági kilátásokról elmondta: nem számítanak recesszióra, a növekedés pozitív lesz. Becsléseik szerint 2022-ben 4,7 százalékos lehetett a GDP növekedése. Az ipar húzhatja a növekedést, az építőipar teljesítménye magas szinten stagnálhat, a rendelésállománya stabil. A fogyasztás év végére kezdhet emelkedni, a munkaerőpiacon az energiaválság ellenére sem várható jelentős változás.

A monetáris politikáról Regős Gábor azt mondta: a monetáris kondíciók lazítása az első negyedévben nem várható, az majd az infláció érdemi lassulása esetén a második negyedéves Inflációs jelentés júniusi megjelenésével párhuzamosan történhet meg legkorábban. Akkor is először az egynapos betéti kamat mérséklése kezdődik meg, és csak utána lehet számítani az alapkamat csökkentésére. Év végére az infláció jelentősen csökkenhet.

György László, a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos elmondta: a Makronóm Intézet patrióta, és pragmatikus megközelítésből gazdasági kutatásokat végző intézet, a tevékenységét a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal együttműködésben folytatja. Negyedévente terveznek kiadni makrogazdasági elemzéseket, emellett havi gazdaságpolitikai monitort is készítenek majd az adott hónapban várható események alakulásáról.

A kormánybiztos fontosnak nevezte, hogy a hitelezési aktivitás ne mérséklődjék, ezt támogatják idén is a Széchenyi-Kártya kedvezményes kkv-hiteleivel, vagy a 700 milliárd forintos keretösszeggel februárban induló Baross Gábor újraiparosítási programmal. A hiteltermékeket beruházási célokra, energiahatékonysági fejlesztésekre, valamint forgóeszköz-finanszírozásra, forintban maximum 6, euróban 3,5 százalékos fix kamatozással igényelhetik a cégek 2023 végéig. A program célja, hogy a magas kamatkörnyezet és szigorodó banki hitelkondíciók mellett is biztosított legyen a hazai vállalkozások finanszírozása.

Kitért arra, hogy az infláció rekord szintre emelkedéséért elsődlegesen, nagyjából egyharmadrészben a járvány utáni újraindulás árnövelő hatásai, emellett az energiaárak drasztikus emelkedése felelősek. Kisebb részben a háború közelsége, a Magyarországot különösen sújtó aszály, a forint árfolyamának gyengülése és a piaci szereplők agresszív árazásai váltották ki. Ez utóbbi miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is vizsgálódik számos élelmiszeripari terméket érintően, várják a vizsgálat eredményét - közölte. A családokat védő kormányzati intézkedések is hozzájárultak kisebb részben az inflációhoz, a rezsicsökkentéssel együtt a kormányzati intézkedések értéke eléri a költségvetési kiadások egyötödének összegét.

György László közölte: az idei éves infláció 17,5 százalék körül alakulhat, év végére egyszámjegyű lehet. A globális ellátási láncokat érintő nyomás enyhül, a földgáz tőzsdei ára év elején a 2021-es átlagár alatt ingadozik, ezek bizakodásra adnak okot - ismertette. A forint árfolyama az uniós forrásokról való első körös megállapodás óta stabilizálódni látszik. Az előrejelzésük szerint a 2022-es és 2023-as éveket együtt vizsgálva a reálbérek összességében megőrzik a vásárlóértéküket. Becsléseik szerint február-április között következhet be az élelemiszerárakban fordulat.







0
0
0

hírek innen, onnan

Míg mi aludtunk, Donald Trump rendkívüli és váratlan bejelentést tett Lengyelországról

Az USA 5000 újabb katona Lengyelországba vezénylését jelentette be a korábbi halasztás után.

Mikor jár végkielégítés 2026-ban? Ezekben az esetekben számíthatsz plusz pénzre felmondás esetén

Mikor jár végkielégítés? Csupán egy rossz döntésen múlhat akár több havi fizetésünk is.

Halálos motorbaleset történt Tétnél

Halálos motorbaleset történt csütörtök délután a 83-as főúton Tét térségében, a tragédiában egy motoros vesztette életét. A...

Rekordszintre emelkedett több nemi betegség is Európában

Különösen aggasztó a veleszületett szifiliszes esetek számának emelkedése, amikor a fertőzés a várandós anyáról a babára terjed át....

Új trükkel ürítik ki a magyarok bankszámláit: a legtöbben maguk utalják el minden pénzüket a csalóknak

Miközben az MNB adatai szerint 2025-ben még több tízmilliárd forintos károkat okoztak a pénzügyi csalók Magyarországon, a bankok szerint...

Budapesten is végigsöpörhet a „kerozinsokk”, így kerülhet ki belőle nyertesen a főváros

A nyári hónapokban jöhet a neheze, a bedőlő menetrendek, elszálló repülőjegyárak és az átrendeződő kereslet Budapest számára is...

Musk tőzsdére viszi a birodalma legértékesebb csillagát: az égbe emelkedhet a SpaceX?

A SpaceX hivatalosan is benyújtotta a tőzsdei kibocsátási tájékoztatóját az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez, elindítva...

Direkt otthagyta két kisfiát az út szélén az anyuka az autópályán

Letartóztattak a portugál hatóságok csütörtökön egy 41 éves francia nőt, aki két nappal korábban magára hagyta három- és ötéves...

Ez a zöldfűszer nemcsak az ételeknek tesz jót: a kutatók szerint a szervezetet is védheti

A legtöbben csak díszítésként vagy levesek ízesítésére használják a petrezselymet, pedig a szakértők szerint ez az egyszerű...

Magyar Péter Ausztriában járt, Orbán nem lehet többé miniszterelnök – Newscast

Alkotmányt módosítana a Tisza és nekimenne a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak is. Sulyok Tamás után most az MCC megmaradásáért indult...

Délután elromolhat a felhőtlen idő, ezeken a területeken csaphat le a zivatar

A nap nagy részé már-már nyárias hangulatban telik, de délután akadnak területek, ahol kellemetlen meglepetés érhet.

Az ikonikus 6:3 című film színésznője ma: a 63 éves Szalay Kriszta még mindig sugárzó jelenség

Így fest ma Szalay Kriszta, aki a szépséges Helént alakította a legendás filmben.

0

Sport

Eldőlt: osztályozóra kényszerülhet a Liverpool, vagy akár Tóth Alexékkel együtt is BL-be mehet

Az Aston Villa Európa-liga-győzelme nagy hatással van a Premier League utolsó fordulójára.

Mellélőttek: A Fradi Európa Liga-útja gyötrelem lesz, nem sétagalopp

Bár sokáig úgy tűnt, hogy az Aston Villa Európa Liga-győzelme és esetleges ötödik helye a Premier League-ben kedvező helyzetbe hozhatja a Ferencvárost az EL-főtáblára jutásért folytatott harcban, időközben kider

Drámai szavakkal jellemezte helyzetét a Csíkszereda elnöke

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke az új edző érkezését is bejelentette.

Nagyon közel az új DVSC-edző kinevezése, Dzsudzsák Balázs jövője is szóba került

Bogdán Ádám, a debreceniek sportigazgatója az edzőkérdésről és a keret helyzetéről beszélt.

Megerősítette a klubelnök a magyar edző érkezését: "Legszívesebben én is távoznék; csak gúnyt, megvetést és támadást kaptunk"

A csakfoci.hu korábbi hírét megerősítve jelentette be Szondy Zoltán, a román élvonalbeli FK Csíkszereda elnöke, hogy Szabó István lesz az új vezetőedző. 

Borbély Balázs az ETO bajnoki ünnepléséről: Szombat délutántól hétfő hajnalig tartott az ünneplés

A friss magyar bajnok edzője elárulta, hogyan ünnepelte a stáb a bajnoki győzelmet.

Fellázadtak a FIFA ellen: intézkedett a polgármester, olcsóbbak a vb-jegyek

Zohran Mamdani az elmúlt hónapokban többször is nyíltan bírálta a nemzetközi szövetség üzletpolitikáját.

10 szuper hely, ahol nézheted a budapesti Bajnokok Ligája-döntőt

Nem csak a pályán lehet nagy az este: a Bajnokok Ligája döntőjére idén is számos budapesti és vidéki helyszín készül óriáskivetítővel, street fooddal, hideg italokkal és közös szurkolással. Van, ahol Duna-part

Eldőlt Feczkó sorsa a Honvédnál, hamarosan jöhet a bejelentés

A Csakfoci úgy értesült, hogy hamarosan hivatalossá válhat Feczkó Tamás távozása a Budapest Honvédtól.

Guardiola távozása a Real felé "lökheti" a City alapemberét, Kane szerint véget érhet az angolok 60 éves sikertelensége - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Megölték a mestert, majd egyik tanítványa élesztette újjá a világbajnokságot

A magyarok remekül szerepeltek a versenyen, melyen 25 ország, közel ezer indulója vett részt.

0
0

Bulvár

Nemcsak Tóth Andi érintett? Két újabb hazai sztár neve bukott ki a drogügy tárgyalásán

Véget ért számára egy bizonyára megterhelő időszak: Tóth Andit tanúként hallgatta ki a bíróság abban a drogügyben, ami évek óta csak a "drogos magyar énekesnő"ügyeként jelent meg a bulvársajtóban. Pikáns for

Azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem a csütörtök hajnali balesetről

Közlekedési baleset történt csütörtök hajnalban az M3-as autópályán, Gyöngyöshalász térségében, ahol egy mikrobusz ütközött neki egy nyerges vontatónak a Budapest felé vezető oldalon.

Bejelentették Károly király halálát, de ami ezután történt, arra senki sem számított

Károly király nem tudott róla, hogy elhunyt, pedig ezt hivatalosan bejelentették.

Nyitott házasságot kértem az asszonytól, de nem számítottam arra, ami ezután történt

Ez a férj élete legnagyobb hibáját követte el, amikor közölte a nejével, hogy nem vonzódik hozzá már eléggé, és nyitott házasságot szeretne.

Teljesen beleesett a balos influenszer az egyik tiszás miniszterbe, szerelmesen nézett rá a férjezett nő

Azt hitted Radnai Márk, vagy Magyar Péter a Tisza legszexibb minisztere? Tévedsz, egészen másért vannak oda az emberek.

Havasi Bertalan megmutatta híres autóját, amelyről a fél ország beszél napok óta a tetőteraszos akció után

Havasi Bertalan és Magyar Péter tetőteraszbéli találkozása és a rövid szóváltásuk után bemémesedett megint a magyar közélet, az ügynek voltak folytatásai. Végre láthattuk azt az autót is, amelyről Havasi Berta

Ezt kéri Brüsszel Magyar Pétertől a pénzesőért cserébe – Interjú Szent-Iványi Istvánnal

Két politikailag kényes kérdésben kompromisszumra lesz szükség a Tisza-kormány részéről – erről is beszélt a külpolitikai szakértő.

Sokan rosszul tudják: ezt az 5 elektromos készüléket soha nem szabad elosztóba dugni

Az elosztó tipikusan az a háztartási tárgy, aminek túl sokat köszönhetünk, mégis teljesen természetesnek vesszük a jelenlétét. Egy mozdulat, és máris jut még egy konnektor a lámpának, a töltőnek, a routernek va

Elvált az RTL sztárja férjétől: hűtlenség volt az oka

Az RTL sztárja gyorsan lezavarta a válást, miután a megcsalás kiderült.

Pert indított a NAV-kommandó eltávolított parancsnoka, erre hirtelen már nem is jelent nemzetbiztonsági kockázatot

A volt parancsnok ellen nem indult eljárás, mégis megfosztották pozíciójától.

Nagy hírt közölt Sulyok Tamás

Május 30-án (szombat) ismét lehetőség nyílik a Sándor-palota megtekintésére.

0