Ezt olvasta már?


Elek Tibor lett a Gyulai Várszínház új vezetője

Elek Tibort nevezték ki a Gyulai Várszínház új vezetőjének - jelentette be Görgényi Ernő polgármester a gyulai képviselő-testületi ülés után tartott sajtótájékoztatón.

Elmondta: három pályázat érkezett a kiírásra, a szakmai bizottság - melynek tagja volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának delegáltja, a Színházművészeti Bizottság négy tagja, a társaság üzemi tanácsának, valamint a reprezentatív szakszervezetnek egy-egy képviselője - Varga Marianna jelenlegi megbízott igazgató, valamint Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus pályázatát támogatta.

A harmadik jelentkező Csurulya Csongor romániai magyar színész, rendező, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője volt.

A gyulai képviselő-testület 10 igen szavazattal, két tartózkodás mellett Elek Tibort választotta meg.

Görgényi Ernő a napokban a különböző sajtóorgánumokban megjelent cikkekre reagálva közölte: a hatályos törvényi előírások szerint "tökéletesen megfelel" az állás betöltéséhez a bölcsész diploma, amilyennel mind Elek Tibor, mind Varga Marianna rendelkezik.

Hozzátette: Elek Tibor a József Attila-díj mellett a Várszínház által alapított Sík Ferenc-nívódíj tulajdonosa is, utóbbi elismerés jól jelzi szoros kötődését a gyulai teátrumhoz. A városvezető örömét fejezte ki, hogy egy "magas szintű felkészültséggel rendelkező, igazi művészként elismert helyi alkotó" kerül a várszínház élére, aki programjában egyértelművé tette, hogy "tiszteletben tartja és tovább viszi azokat az értékeket, amelyek révén a teátrum a nemzeti kultúra egyik jeles alkotóműhelye lett és a nemzetközi kultúra térképére is felkerült".

Elek Tibor elmondta: három évtizedes múlt köti a színházhoz, első kritikáit, évadértékelőit a Gyulai Várszínházról írta, Gedeon József korábbi igazgató tanácsadója volt, több mint egy évtizedig szerkesztette a teátrum műsorfüzetét és hosszú ideje szervezi a kétévenként megrendezett Irodalmi Humorfesztivált.

Hozzátette: különösen büszke arra, hogy 2009-ben egyedüli kritikusként érdemelte ki a Sík Ferenc-nívódíjat, amelyet csak színészek és rendezők szoktk megkapni.

Elek Tibor kifejtette: fontosnak tartja a Gyulai Várszínház hagyományainak továbbvitelét, így például azt, hogy nyáron összművészeti fesztivált szervez, ősztől tavaszig pedig kamaratermi sorozattal várja az érdeklődőket és hogy saját társulat híján folyamatosan a legnevesebb színészekkel és rendezőkkel kíván együttműködni.

Emellett fontosnak tartaná felújítani a történelmi drámák bemutatásának hagyományát, amely révén az ötvenes, hatvanas években a teátrum reflektorfénybe került; nagyobb teret adna a kortárs magyar drámának és kiemelten fontos feladatának tartja a fiatalok megszólítását.

A sok vitát kiváltó Shakespeare-fesztivált megőrizné, de két-három nappal lerövidítené, és "a közönség számára befogadhatóbb" darabokat hívna meg rá. Kortárs Művészeti Szabadegyetem címmel új programot indítana, amelybe különböző művészeti ágak helyi, hazai vagy határon túli képviselőit hívná meg, hogy saját művészeti águkról, hitvallásukról beszéljenek.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztői feladatait továbbra is el kívánja látni. Azokra a sajtóhírekre reagálva, miszerint ő Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház igazgatójának embere lenne, azt mondta: soha senkinek nem volt az embere, mindig a saját útját járta és ez így lesz a jövőben is.

Elek Tibor november 1-jétől, öt évig tölti be a Gyulai Várszínház igazgatói posztját. A már elkészült idei nyári évadot Varga Marianna vezényli le megbízott ügyvezetőként.

A pályázatot januárban írták ki, mert a korábbi vezető, Gedeon József november 25-én, hosszan tartó súlyos betegséget követően elhunyt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Nincs tovább, lemondott a MOME teljes kuratóriuma

Hat év után távozik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kuratóriuma: az alapítói jogokat az új, felsőoktatásért felelős minisztériumnak...

Gátszakadás: lejárt a moratórium, díjemelésbe kezdenek a nagybankok

Július elsejével véget ér a bankszektor által vállalt önkéntes díjstop, így a pénzintézetek megkezdik az elmaradt inflációs...

Zelenszkij szerint Putyin új ajánlattal állt elő - Vége lehet a harcoknak, de Moszkva feltétele elfogadhatatlan

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország tűzszünetet ajánlhat fel Ukrajnának, azért cserébe, ha feloldják a Moszkvára...

Futócipő vagy luxustermék? Milliós áron megy az új Adidas modell

Két perc alatt elfogyott az Adidas új szupercipője, amelyhez az új maratoni világcsúcs is köthető.

Váratlan fordulat a tőzsdén: így pattant fel a BUX az utolsó pillanatban.

A héten ugyan gyengélkedett a Budapesti Értéktőzsde, de a hét utolsó kereskedési napjára ez megváltozott.

Robbie Keane elhagyja a Fradit, eladta az ír edzőt Magyarországról Európa legelső teljesen színes napilapja

A skót újság egy biztos magyar forrást említ, aki elárulta, hogy már bejelentkeztek a Ferencvárosnál a híres csapattól.

Dagad Hankó feketekasszás botránya, Baán László is lemondott az NKA bizottsági tagságáról

A Szépművészeti igazgatója szerint az NKA vezető testülete nem tudott arról, hogy a speciális kollégium milyen célokra és kiknek szórt...

A Nagy Ő győztese élete legsötétebb időszakáról mesélt: Kiss Kriszta félelmében a kádban aludt, a lámpát sem merte felkapcsolni zaklatója miatt

Szinte felfoghatatlan, min ment keresztül fiatal lányként Kiss Kriszta. A csinos fitneszmodell, aki megnyerte A Nagy Ő negyedik évadát,...

Miért imádják a kutyák a csipogós játékokat? A legtöbb gazdi észre sem veszi, hogy neki szól az egész.

Nem a játék a lényeg, hanem az, amit a kutyája valójában „hallani" akar.

Kiderült, miért hizlal a kenyér akkor is, ha kalória szerint nem eszünk belőle sokat.

A szénhidrátok fogyasztása csendben lelassíthatja az anyagcserét – és plusz kalóriák nélkül billenheti fel a mérleget.

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban

Az eljárás célja, hogy enyhítse az agykárosodás következményeit.

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Papp Máté Bence így kommentálta a tényt, hogy nem a Fidesz nyert

Mindenki Tóth Gabit figyelte, de a választás napján Papp Máté Bence valami sokkal fontosabbat tett, amit eddig kevesen vettek észre.

Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú

„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl

0