Ezt olvasta már?


Egészségügyi szükségállapot New Yorkban, Brooklynban kötelező a kanyaró elleni oltás

New York város illetékesei egészségügyi szükségállapotot rendeltek el a terjedő kanyarójárvány miatt, Brooklyn egyes részein pedig büntetés terhe mellett kötelezővé tették a kanyaró elleni oltást.

A metropoliszban először fordult elő, hogy kötelezővé tettek oltást, és ezúttal nem csupán a kanyaró, hanem a bárányhimlő és a mumpsz elleni védőoltást is elrendelték. A rendelkezés elsősorban Brooklyn ortodox zsidók lakta negyedét érinti, tavaly ősz óta ugyanis e negyedben nőtt meg ugrásszerűen a kanyarós megbetegedések száma. A város egészségügyi hatóságai közölték: szokatlan lépésük egyben válasz az élénk oltásellenes kampányra is. Az elmúlt hónapokban ugyanis - elsősorban Brooklynban - egymást érték az ortodox közösséget célba vevő reklámok, telefonos kampányok, rendezvények, amelyek mindegyike az oltás "káros" voltát hangsúlyozta. "Szándékos félreinformálás folyik" - hangoztatta kedden újságíróknak Herminia Palacio, a város egészségügyért felelős alpolgármestere. Palacio fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az oltásellenes kampányban kifejezetten hamis, az orvosok által már számtalanszor megcáfolt információkat sulykolnak.

A városi önkormányzat adatai szerint azokban a negyedekben, ahol most elrendelték a kötelező oltásokat, mintegy 1800 gyermek nincs beoltva. Az egészségügyi hatóságok most feltérképezik és listázzák azokat a felnőtteket és gyermekeket, akik kapcsolatba kerültek diagnosztizált kanyarós betegekkel. Ezer dolláros büntetést kaphatnak azok, akiknek nincs oltásuk, és visszautasítják a vakcinát. Kedden tartott sajtótájékoztatójukon a város illetékesei közölték: tavaly október óta 285 kanyarós esetet diagnosztizáltak, közülük 246 paciens gyermek. A betegek között akadt hathónaposnál fiatalabb csecsemő is. Oxiris Barbot, New York egészségügyi főtanácsnoka szerint csaknem valamennyi eset az ortodox zsidó közösségben fordult elő. "Nem engedhetjük meg, hogy ez a veszélyes betegség visszatérjen New Yorkba" - fogalmazott Bill de Blasio, a város polgármestere.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt a Szerencsejáték Zrt. a négyszeres telitalálat után: ezt tudni a nyertesekről és a hatósági vizsgálatról

Miután egyetlen héten belül négy nagy számsorsjáték főnyereményét is elvitték Magyarországon, mindegyik nyertes jelentkezett a...

Az Integritási Hatóság hivatali visszaéléssel gyanúsított elnökével fog találkozni az EU csalás elleni biztosa

Bíró Ferencet januárban hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt hallgatták ki.

Május végén nyit a legmenőbb hazai termálstrand

Május második felében újra megnyílik az Aquaticum Strandfürdő. Az idei nyáron lesz a teljes körűen megújult strand átadásának hatodik...

Újraforgathatnák a valaha készült egyik legjobb westernfilmet

A Tombstone modern remake-je új lendületet adhatna a western műfajának.

Zámbó Krisztián és kedvese varázslatos napot töltöttek a tulipánok között – fotó

Igazi mesébe illő környezetben hódolt a romantikának Zámbó Krisztián és a kedvese, Takács Zsuzska: a szerelmespár a varázslatos...

A nézők nyakába akasztották a kobrákat – egy német turista belehalt az egyiptomi hotel kígyós műsorába

Egy 57 éves német férfi halt meg egy hurghadai hotelben, ahol a show részeként a közönség tagjainak nyakába is akasztották a kígyókat....

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó - videó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

Megvan mind a négy nyertes, akik összesen 8 milliárd forintot kaszáltak a lottósorsolásokon

Mind a négy nyertes jelentkezett a Szerencsejáték Zrt.-nél a négy sorsoláson megnyert összesen mintegy 8 milliárd forintos nyereményért....

Hat év börtönt kapott az ittas sofőr, aki halálra gázolt egy gyalogost az Astoriánál

Súlyos ítélet született az Astoria környékén történt, 2022-es halálos gázolás ügyében. A bíróság több év börtönbüntetéssel...

Aggasztó hírek jöttek az OpenAI-tól, megremegtek a tőzsdék

Vegyes mozgásokat lehet látni a héten a világ tőzsdéin, a befektetők most új impulzusokra várnak, amit hamarosan meg is kaphatnak. A...

Vizsgálják, segíthetett-e a ChatGPT gyilkosságok elkövetésében Floridában

A floridai főügyész szerint elképzelhető, hogy a ChatGPT-től kérhetettek tanácsot az elkövetők.

Egyre vékonyabb jégen táncol az európai hatalom vezetője: ezúttal megúszta, hogy a körmére nézzenek

Jelentős többséggel leszavazta kedden a londoni alsóház azt az ellenzéki előterjesztést, amely hivatalos vizsgálatot indítványozott...

0

Sport

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox

Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...

Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?

Tizenöt évvel ezelőtt szerezte pályafutása egyik ikonikus gólját Lionel Messi.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

Nagy blama a Honvéd meccsén és nagy meglepetés is, dühöngenek a szurkolók

A labdarúgó NB II 27. fordulóját hétfő este a Budapest Honvéd–Soroksár találkozó zárta.

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant

A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.

Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek

A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.

Magyar hős: Vancsa duplával lőtte csapatát a feljutás közelébe - videó

A belga másodosztály feljutásért zajló rájátszásának negyeddöntőjében a Lommel idegenben 2-1-re legyőzte a Liege együttesét, így kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel jutott be az elődöntőbe. A vendégek

Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet

Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Bruno Fernandes beérte Cristiano Ronaldót a Manchester Unitednél

A Manchester United kapitánya utolérte Cristiano Ronaldót.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

0
0

Bulvár

Egy volt képviselőnek kommentelt a rendőrség: A vagyonkimenekítéssel összefüggésben folyik eljárás

A Momentum egykori elnöke kérdezte a rendőrséget arról, hogy mit tesznek a vagyonkimentés ellen. A testület kommentben válaszolt. Mi történt? Az új parlament és kormány megalakulása mellett az egyik legforróbb téma

Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg

Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör

Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső

Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.

Akár 150 ezer forintra is bírságolhatnak, ha nincs nálad ez séta közben

A közterületen sétáltatott kutyák esetén a póráz használata jogszabályi kötelezettség. Nemcsak emiatt, de kutyád érdekében is jó, ha használod.

Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek

Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.

Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa

Elfelejtheted a klasszikus praktikákat – van egy megoldás, ami gyorsabban és látványosabban számol le a makacs vízkővel.

Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón

Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.

Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet

Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.

Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan

A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.

Magyar Péter: Több NER-es stróman számláját zárolták

Magyar felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnöző

Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá

Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.

0