Eddig Békés vármegyében fizették ki a legtöbb előleleget a gazdálkodóknak
Október 16-án megkezdődött a gazdálkodóknak a mezőgazdasági közvetlen támogatások előlegeinek kifizetése, amelyben eddig Békés vármegye országosan az első helyen áll - közölte a Békés Vármegyei Kormányhivatal pénteken közleményben az MTI-vel.
Azt írták, Békésben 13 042 termelő nyújtott be egységes kérelmet, október 24-éig 9224 gazdálkodónak 5,7 milliárd forint összegű előleget fizettek ki.
Az előleg maximális összege a teljes támogatás legfeljebb 70 százaléka lehet. Előleg csak akkor fizethető ki, ha adminisztratív, illetve helyszíni ellenőrzés nincs folyamatban.
Az irányító hatóság határozta meg az előlegfizetéssel érintett támogatási jogcímeket és a kifizethető előleg maximális mértékét is. A támogatások tényleges összegét minden évben befolyásolja a forint/euró árfolyam, idén 389,5 forint/euró alapján fizetik azokat.
Az alaptámogatás előlege hektáronként legfeljebb 37 972 forint lehet. Az 1200 hektárnál kevesebb területtel rendelkező kis és közepes gazdaságok 150 hektárig többlettámogatást kapnak. Az újraelosztó támogatás keretében az első 10 hektár után legfeljebb 22 382, 10 és 150 hektár között pedig maximum 12 325 forint előleg fizethető hektáronként - írták.
A termeléshez kötött anyajuhtartás támogatási előlege egyedeként legfeljebb 8092, a hízottbika-tartás támogatásban 17 782, míg a tejhasznú tehéntartásnál 90 487 forint. Az extenzív gyümölcstermesztés támogatást igénylő gazdálkodók hektáronként legfeljebb 52 182 forint előlegre számíthatnak, az intenzív gyümölcstermesztés esetében ez legfeljebb 99 340 forint.
Az előlegfizetési időszak november 30-án lezárul, december 1-től a részfizetési időszak következik - közölte a Békés Vármegyei Kormányhivatal.
MTI
hírek innen, onnan
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...
Orbán Viktor katonai aktája került elő, a levéltári szakértők vizsgálni kezdték a titkosszolgálati lapokat
A katonai nyilvántartás és az A-karton valódi tartalma A Fidesz elnökének sorkatonai éveiből származó elhárítási...

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


