Donald Trump: "nem vonulunk be Szíriába"
Donald Trump amerikai elnök egy televíziós interjúban leszögezte: az Egyesült Államok nem vonul be Szíriába. - Pécsi Napilap -
Az interjút az elnök a Fox televíziónak adta, és szerdán reggel kerül adásba. Részleteket azonban a televízió - helyi idő szerint - már kedden este nyilvánosságra hozott belőle.
Trump kifejtette, hogy a múlt héten péntekre virradóra végrehajtott légicsapások sorozata az idlíbi gáztámadásra adott egyszeri válasz volt. "Amit tettem, azt az Obama-kormányzatnak már réges-régen meg kellett volna tennie, s akkor ma Szíria is sokkal jobb helyzetben lenne" - szögezte le. Majd Bassár el-Aszad szíriai elnököt támadta, akiről korábban - a múlt heti légicsapások bejelentésekor - már kifejtette, hogy megváltozott a véleménye róla. A Foxnak adott interjújában most úgy fogalmazott: "aki gázt vet be, kazettás bombát dob le, és ennek következtében kar nélküli, láb nélküli, arc nélküli gyermekek maradnak a földön, az egy állat".
Trump hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök árt a világnak azzal, hogy támogatja Aszad elnök rendszerét. "Putyin egy gonosztevőt támogat. Úgy gondolom, ez rossz az egész emberiség, az egész világ számára" - mondta.
hírek innen, onnan
Egy világ, ahol Amerika megszállt területté vált
A német győzelmet bemutató alternatív történelmi sorozat első három évada már a Netflixen is elérhető az államokban.
Demi Moore élete leglátványosabb ruháját viselte a 2026-os Oscar-gálán, tollak borították a testét
Demi Moore ismét bebizonyította, hogy igazi stílusikon. Különleges estélyi ruhájában azonnal magára vonzotta a tekinteteket az idei...
Stefano Bottoni: „Minden ami történik, az az ő saruk, nem lehet emiatt másokra mutogatni!”
Visszakanyarodunk a Nyugathoz, vagy elindulunk Belorusszia irányába – Stefano Bottoni szerint ez a mostani választás igazi tétje. A...
Kate Hudson beragyogta a vörös szőnyeget: nem volt szebb a magyar származású színésznőnél az Oscar-gálán
Az eddig csak Golden Globe-díjjal büszkélkedő színésznő talán ma élete legszebb estéjét élheti át, ugyanis őt is jelölték a...
Újra mindenki ezt a látványos majmos sci-fit nézi otthon
A 2014-es Majmok bolygója hajnal című film újra a legnézettebbek között szerepel a streamingplatformokon.
Miért romantizálja a Gen Z a kilenctől ötig tartó munkát?
A közösségi médiában egyre több videó jelenik meg, amely a hétköznapi munkanap apró pillanatait mutatja be esztétikus, nyugodt...
A tapasztalt kertészek trükkje: ettől terem őrülten a ribizli és a kártevők is elkerülik
A legtöbb kertészkedés iránt érdeklődő csak késő tavasszal kezdi el a ribizli tápanyag-utánpótlását, ám ilyenkor gyakran már késő...
Varga Barnabás gólját érvénytelenítették, pontokat hullajtott az AEK a bajnokságban
A magyar válogatott támadója végig a pályán volt a vasárnapi mérkőzésen.
Megszólalt a rendőrség Dudás Miki halála kapcsán
Rejtélyek sora övezi a világbajnok kajakozó halálát, a nyomozás még tart.
A baloldali Emmanuel Grégoire nyerte a párizsi főpolgármester-választás első fordulóját
A baloldali jelölt jelentős előnnyel előzi meg a konzervatív Rachida Datit, aki korábban Franciaország kulturális minisztere volt.
Majdnem mindenkinek vannak ilyen vonalak a körmein: azonban csak kevesen tudják, hogy mit jelentenek
Sokan a körmökön megjelenő apró barázdákat az életkorral vagy a kozmetikai szerekkel magyarázzák. A szakértők szerint azonban ezek a...
Légiósok: Nikolic sem akarta elhinni, Varga Barnabás gólját elvették, pontokat hullajtott csapata - videó
Hiába talált be az Atromitosz ellen a magyar válogatott csatár, gólját les miatt érvénytelenítette a videóbíró.
Sport
70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája
Arda Güler karrierje gólját szerezte meg az Elche ellen.
Egészen hihetetlen lehetőség előtt áll a magyar válogatott
Ha vasárnap kora délután legyőzzük Argentínát, biztosan kijutunk a szeptemberi női kosárlabda vb-re.
Újra nagy formában Lisztes, duplával döntötte el a Fradi bajnokiját
Az Eibtracht Frankfurttól kölcsönbe érkezett támadó egy percen belül talált be az ellenfél kapujába.
Nyolc ok, amiért szinte már undorodom a modern futballtól
Régen minden jobb volt? Vagy csak a futballból tűnt el valami, amit nem lehet visszavenni? Van bajom a modern futballal. De az is lehet, hogy egyszerűen csak boomer vagyok.
Szoboszlai Dominik újra beköszönt, pazar szabadrúgásával vezet a Liverpool a Spurs ellen
Szezonbeli tizenegyedik góljával jelentkezett.
Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr
Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.
Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.
Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból
A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.
Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.
Antonelli megállíthatatlan volt Kínában, Hamilton olyat tett a Ferrarival, mint még soha
A maranellóiak ismét a táv feléig voltak igazán versenyben a győzelemért. A McLarenek elrajtolni sem tudtak.
Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után
A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.
Argentína legyőzésével óriási lépést tett a világbajnoki részvétel felé a magyar női kosárválogatott
Hosszabbításban jött össze a siker.
Bulvár
Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést
Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.
Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást
Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.
Miközben a fél falu Ausztriába jár dolgozni, a vasi Bucsu királya egy osztrák testépítő migráns
Szívet melengető történet egy magyarrá lett osztrák sportolóról.
Végzetes lépésre készül Horvátország, súlyos következménye lehet a Mol ellen elvesztett pernek
Az intézkedésről két héten belül szavazhat a testület.
Putyinnak üzent élő adásban a magyar híresség a Békemeneten, lefagytak szavaitól a nézők
Tűkön ülve várja mindenki az orosz elnök válaszát.
Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.
„Nem, b*ssza meg” – üzente a tárgyalni akaró Európának Vlagyimir Putyin bizalmasa
Az ukrajnai tűzszünet Iránon vérezhetett el.
Kim Dzsongun elképesztő luxusszen-vedélye sokkolta a diplomatákat: minden héten ezt rendeli magának a diktátor
A világ egyik legzártabb országát vezető diktátorról időről időre különös történetek látnak napvilágot. A beszámolók szerint azonban létezik egy luxusszokása, amely még a sokat látott diplomatákat is megdö
Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha
Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.
Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett
A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.
Szoboszlai Dominik visszautasította Sebestyén Balázs fiát: ezért az ellentét a focista és a rádiós között
Szoboszlai Dominiktól kért autogramot Sebestyén Balázs fia, ám a futballista nem írt alá neki.
Ezt kevesen tudják: komoly összeget fizethetsz, ha továbbra is téli gumival vezetsz
Nem illegális, de...

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


