Ezt olvasta már?


Csillagászati napokat rendeznek a hétvégén Gyulán

Csillagászati napokat rendez szombaton és vasárnap a Magyar Napfizikai Alapítvány a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközponttal közösen.

Az eseményen szakcsillagászok osztják meg a legfrissebb napfizikai ismereteket, és az érdeklődők profi távcsővel figyelhetik meg a bolygókat - tájékoztatta a látogatóközpontot működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. az MTI-t.

 

A csillagászat kiugró érdeklődésnek örvend, az ismeretek azonban meglehetősen hiányosak, ami a napfizikára hatványozottan igaz. Ezen szeretnének változtatni - idézi a közlemény a programot szervező Magyar Napfizikai Alapítvány kuratóriumi tagját, Belucz Bernadettet.

A napaktivitás a kulcsa az úgynevezett űridőjárásnak, ami a Napból áramló nagy energiájú részecskék és mágneses terek Földre gyakorolt hatásait hivatott vizsgálni. A mindennapokban használt technológiák, mint például a távközlés, a telekommunikáció vagy a légiközlekedés fokozottan ki vannak téve a Napból áramló részecskék és a Föld felső atmoszférájának kölcsönhatásából adódó komplex fizikai folyamatoknak. Az ezzel foglalkozó szakembereknek elsődleges céljuk tehát az űridőjárás folyamatainak és okainak részletes megértése és ezek előrejelzése.

A hétvégén az érdeklődők előadást hallgathatnak meg egyebek mellett az űrviharokról, a vörös óriásokról és fehér törpékről, a napaktivitásról, emellett a napfizikai alapítvány távcsöveivel, szakcsillagászok segítségével fürkészhetik majd a Napot és az éjszakai égboltot. Tiszta, felhőmentes égbolt esetén látható lesz nagyjából fél centiméteres átmérővel akár a Jupiter is, annak négy nagy holdja, a Galilei-holdak és a légkör sávjai, és talán a vörös foltból is kivehető lesz valami - ígérik a szervezők.

A Magyar Napfizikai Alapítány részt vesz Európa legnagyobb, most épülő naptávcsövének, az EST-nek (European Solar Telescope) a projektjében is. Ez egy forradalmian új, négy méter átmérőjű teleszkóp, amelyet arra terveztek, hogy példátlan felbontásban vizsgálhassák az aktív Napot. Magyarország még soha nem vett részt ilyen nagyszabású tudományos projektben.

Gyulán, a 45 méter magas városi víztorony tetején a tervek szerint a világ egyik legkorszerűbb naptávcsövével felszerelt obszervatóriuma létesül a közeljövőben. Az eszköz az elképzelések szerint központi szerepet játszik majd az űridőjárás-előrejelzésben, csökkentve ezzel a napkitörések okozta károkat. (A víztorony tetején korábban a Magyar Tudományos Akadémia működtetett obszervatóriumot, ám a létesítményt néhány éve megszüntették.)

Az eredeti cél az, hogy további lendületet adjunk a hazai napfizikai kutatásoknak és nemzetközi viszonylatban is vezető kutatóközponttá válhassunk az űridőjárás területén, ennek részeként zajlik a gyulai megfigyelőközpont felújítása, bővítése - mutatott rá Belucz Bernadett, hozzátéve, hogy az obszervatórium felújítását, kibővítését eredményező projekt a gyulai önkormányzat hathatós támogatásával valósul meg, és szeretnének ebből valamit visszaadni.

A csillagászati napok részletes programterve a https://gyulaikastely.hu/events/gyulai-csillagaszati-napok/ oldalon érhető el.







0
0
0

hírek innen, onnan

Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülőgép Missouriban, 12-en haltak meg

Ejtőernyősöket szállító repülőgép zuhant le az amerikai Missouri tagállamban vasárnap. A fedélzeten tartózkodó 12 ember közül...

Azt mondta, ők nem zsoldosok, hanem fizettek a szerbeknek, hogy emberekre lőhessenek Szarajevóban

Ezio Gavazzeni a 2020-as évek elején figyelt fel egy makacs pletykára, és nyomozni kezdett. Az emberiség egyik morális mélypontjára...

12 ember halt szörnyet Missouriban

Ejtőernyősöket szállító repülőgép zuhant le az amerikai Missouri tagállamban vasárnap, a fedélzeten tartózkodó 12 ember közül...

Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülő, tizenketten haltak meg Missouriban

A gép felszállás után kanyarodni próbált, irányíthatatlanná vált és orral a földnek csapódott.

Hatgólos győzelemmel kezdtek a németek a futball-világbajnokságon

Manuel Neuer beállította Lothar Matthäus rekordját.

Spirituális élményt élt át Soma és férje Rómában

Soma Mamagésa és férje, Lőrincz György az Örök városban kapcsolódtak ki. A házaspár csodásan érezte magát Rómában, ahol...

Gulyás Gergely Bécsbe és Berlinbe is magángéppel utazott 2023-ban

A gépet közpénzből bérelték egy ismerős cégtől.

Elismerte a kormány, hogy nem volt szerencsés az „Orbán a sajátjainak is hazudott” kezdetű posztjuk stílusa

Gyorsan eljutott a Magyarország kormány Facebook-oldal a Fidesz-propagandától a Tisza-propagandáig.

NAV-jelentés: törvénysértő lehetett a Legfőbb Ügyészség eljárása az aranykonvoj-ügyben

A NAV belső jelentése szerint a Legfőbb Ügyészség nem írásba foglalt határozattal, csupán e-mailben jelölte ki a NAV-ot nyomozó...

A kormány elismerte, hogy „nem volt a legszerencsésebb” a stílusa annak a posztnak, amiben arról írtak, hogy „Orbán a sajátjainak is hazudott”

A kabinet szerint a Tisza-kormány célja nem az, hogy átvegye a korábbi hatalom kommunikációs reflexeit, hanem hogy szakítson azokkal.

Fodor Zsóka társra vágyik: azt is elárulta, férjhez menne-e harmadszor – videó

A Blikk is beszámolt róla, hogy Fodor Zsóka új otthont keres, miután a budapesti lakását eladják. A sajtóban elterjedt a hír, hogy a...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára

Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban

Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt

A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

A Pécs lakosságú miniállam meglepetésre gólt rúgott a foci-vb-n, de így is nagy verést kapott

Németország a vb eddigi legnagyobb arányú győzelmet aratta, de Curacao így is történelmet írt.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is

Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

0