Csak egy ukrán és egy kenyai futó előzte meg Gregor Lászlót
Két szlovákiai versenyen is megmérettetett a hétvégén Gregor László, a Kopp-Békéscsabai AC kitűnő futója. Galántán győzött, míg a Dévény–Pozsony viadalon harmadik lett.
– Galántán egy sprintszámban, 2500 méteres távon nyertem. Vasárnap a nagy hagyományokkal rendelkező, idén már hetvenedik alkalommal megrendezett Dévény–Pozsony 11,6 kilométeres futóversenyen vettem részt. Itt az ellenfelekkel is megküzdve, végig szembeszélben futva a harmadik helyen értem célba egy kenyai és egy ukrán futó mögött – számolt be a versenyeiről Gregor László, aki a soron következő hétvégén a békéscsabai Nemzetközi Sportgálán fut, majd jön a tavasz legfontosabb versenye, a 10000 m-es országos bajnokság.
A hétvége másik szép békéscsabai eredménye Mihály Réka nevéhez fűződik, aki a budapesti Vivicitta Városvédő Futáson a debreceni Bojtor Lászlóval egy 2 fős váltóban teljesítette a 21 km-t. Az időjárás nagyon megnehezítette a dolgukat, hidegben indultak és melegben váltogatva a harmadik–negyedik helyen futottak, s végül nagy hajrában negyedikként értek be a célba.
forrás: beol.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


