Ezt olvasta már?

0

Az idén a legtöbben belföldre utaznak egy felmérés szerint

Az idén 2-3 hétre, autóval, belföldre és hotelben megszállva tervezi az utazását a magyarok többsége, a tendencia nem változott, tavaly is az ilyen utazások voltak a legnépszerűbbek - derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital év eleji kutatásából.


hirdetés

Az MTI-nek küldött felmérés szerint a megkérdezettek 65 százaléka többször is szeretne az idén útra kelni. A többség (66 százalék) olyan helyre akar menni, ahol még nem járt, de régóta a listáján van a hely. A többiek olyan helyre mennének, ahol már jártak, de visszavágynak. A 30-39 évesek még nagyobb arányban (62 százalék) mennének oda, ahol már jártak, a 18-29 éves fiatalok pedig inkább új helyre látogatnának (76 százalék).

A Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatásából az is kiderült, hogy a tervek szerint a válaszadók 81 százaléka belföldön fog pihenni 2019-ben, de ezzel párhuzamosan 58 százalék európai, nem szomszédos országba is tervez utazást. A válaszadók fele szomszédos országban pihenne.

A városlátogatás, a wellness és a vízparti nyaralás továbbra is a három legnépszerűbb program, mindháromra 60 százalék körüli arányban voksoltak a válaszadók. A kutatásban részt vevők 14 százalékának mindegy az úti cél, csak pihenjen.

A közlemény szerint a válaszadók kétharmada hotelben tervez megszállni, 56 százalékuk apartmanban, minden ötödik válaszadó pedig magánházba készül. Ha tehetné, minden harmadik ember több mint 3 hetet töltene távol az otthonától, de erre reális esélyt csak minden ötödik válaszadó lát. Három emberből kettő a párjával fog utazni, sőt ha nyernének egy utazást, akkor is csak az emberek harmada vinné a szűk családját, legtöbben még egy nyereményutazásra is kizárólag a párjukkal mennének. A nyereményút célpontja a legtöbbek számára maradna Európán belül (28 százalék), de közel ugyanennyien választanának egy ingyenes amerikai utazást is.

A kutatás kitért arra is, hogy a legtöbben (73 százalék) autóval terveznek utazni, míg repülős útra kevesebben, csak 64 százalékuk vállalkozna. Az utazási irodák által teljes egészében megszervezett utak nem népszerűek a felmérés szerint: a válaszadók 68 százaléka maga szervez mindent, önállóan keresgél programok és információk után, csupán minden negyedik ember bízza magát utazási irodára.

 







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0

hírek innen, onnan

Megnyitották a korábban bombariadó miatt lezárt forgalmas hidat New Yorkban

Megnyitották New Yorkban a George Washington hidat néhány órával azután, hogy bombariadó miatt lezárták a forgalom elől.

Taylor Swift ledobta az atombombát - Itt a Lover című új klipje

A szerelem különböző fokozatai egy varázsházban.

20 év után megviselte a sorozattól való búcsú Szőke Zoltánt

Maga kívánta, hogy kiírják a sorozatból, a forgatókönyvírók gondoskodtak róla, hogy ne teljenek eseménytelenül az utolsó napjai a...

Gyilkosság áldozata lett az ismert sportújságíró

Fritz Durast Bécsben támadták meg.

Bombariadó miatt lezárták a világ egyik legforgalmasabb hídját

A híd felső szintjén gyanús készüléket találtak, amelyet tűzszerészek vizsgáltak órákon át. Egyelőre nem közölték, mi volt az.

Szeles, de meleg lesz a péntek

Nem lesz front térségünkben. Lehűlés sem.

Miért jó és különleges, ha a gyerek balkezes? Nagyon rossz ötlet átszoktatni

Természetes, ha valaki balkezes, de sokan a régi felfogásra hagyatkozva problémának vélik.

Újra pénzt kaphatnak a kkv-k

Elindult a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása című új pályázati felhívás társadalmi...

Változás történt a kutakon

Eltérőn változott pénteken a benzin és a gázolaj ára, a Mol Nyrt. a 95-ös üzemanyag literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2...

Megtalálták az egyik Tátrában eltűnt barlangkutató holttestét

A mentést tovább folytatják a rendkívül nehéz körülmények között.

Úgy mutatja meg Izland földöntúli oldalát egy magyar fotós, ahogy keveseknek sikerül

Izland fantasztikus földrajzi adottságaival sokak kedvenc úti céljának számít. Már mi is többször beszámoltunk Nagy Gábor fotós...

0

Sport

Három ásza nélkül játszik a Fradi az Európa-liga-playoffban

Ám az első fordulóval ellentétben, most nem figyelmetlenség és felelőtlenség miatt, hanem a sérülések szóltak közbe.

Breaking - Sokkoló hír: kizárták Kozák Danutáékat a kajak-kenu vb-n

Elúszott a kvótaszerzés lehetősége: kizárták Kozák Danutáékat a szegedi kajak-kenu vb-n

A Real Madrid megaajánlatot tett Neymarért, a PSG-nek ez is kevés volt

Egyre inkább el tudjuk képzelni, hogy a PSG csak szívatni akar mindenkit.

Tragédia az evezős világbajnokságon: meghalt egy parasportoló

Meghalt egy fehérorosz paraevezős az Ausztriában rendezett evezős világbajnokság alatt.

Mindennek vége: megszólalt az olimpiai kvalifikációról kizárt kajakos

El kellett telnie néhány órának, hogy felfogjam, mi történt - így nyilatkozott a botrány után Kárász Anna, akit Kozák Danutával együtt kizártak az olimpiai kvalifikációról.

Botrányba fulladt a Bajnokok Ligája selejtező találkozó

Öt ember megsérült három embert letartóztattak a Young Boys-Crvena Zvezda találkozón

Nem tudott gólt rúgni a litván bajnoknak a Fradi az Európa-liga-selejtezőben

A Fradi 00-t játszott idegenben a litván bajnokkal az Európa-liga utolsó selejtezőkörének első meccsén.

Szomorú hír jött: 40 éves korában meghalt a focista - Így búcsúznak tőle volt klubcsapatai

Szomorú hír érkezett, tragikusan fiatalon, negyven éves korában meghalt  Junior Agogo egykori ghánai válogatott focista, aki többek között megfordult a Nottingham Forest és a Bristol Rovers együttesében is.

Hát ez mi: Alig bírt beállni a rajthoz a kajakos, ebből nem lesz olimpia - videó

Pita Nikolas Taufatofua alaposan megküzdött a versenyszerű kajakozás körülményeivel, mégis elégedett volt teljesítményével.

Megszólalt a Siófok a meccs közben megvert idős, győri szurkoló ügyében

Közleményt adott ki a BFC Siófok a Győrrel lezajlott mérkőzésük közben megvert idős szurkoló ügyében.

0

Bulvár

Nem sokáig élvezhette vagyonát a magyar lottónyertes: elgondolkodtató a története

Mit tennél, ha 18 évesen hatalmas vagyont nyernél? Ez a férfi ma már biztosan másképp csinálná.

Újabb koreai tragédia történt Magyarországon

Kiderült, hogy a kismarosi tragédiában három koreai vesztette életét.

Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak, háromszor is vastagabb lesz a pénztárca

Jelentős kiegészítést kaphatnak a nyugdíjasok év végén, amely három tételből adódhat össze írja a napi.hu.

Pornót nézegetők veszélyben

Egy pornóoldal több mint egymillió felhasználójának bizalmas adataihoz lehetett hozzáférni egy sebezhetőség miatt.

Hajléktalanoknak vásárolt ételt a gyorsétteremben, meglepte a menedzser reakciója

A texasi nő sajtburgereket vett a rászorulóknak, nem számított arra, hogy akciója ilyen véget ér.

Újabb diplomaügy: nagyot bakizott a Fidesz képviselője 

Ovádi Péter országgyűlési képviselő több dátumot is közölt diplomaszerzése időpontjaként.

A kismarosi tragédia képei

Ahogy tegnap esti hiradásunkban közöltük tegnap három ember halt meg egy karambolban Kismarosnál, amikor járművük a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott és összeütközött egy vonattal 

Kiszel Tünde horvátországi képeitől garantáltan lázba jön mindenki

A lehengerlő Kiszel Tünde ezúttal a horvát riviérát hódította meg!

Ingyenes lett a prémium csomag a magyar tanároknak is

Az Apple által a legjobb applikációnak megválasztott Calm bejelentette, hogy a Nyugodt Iskolák nevű kezdeményezése keretében a fizetős szolgáltatását ingyenessé tette a világ összes tanára számára.

Lisztériás hús. Egy spanyol nő meghalt, százak kórházban

Spanyolország nemzetközi egészségügyi figyelmeztetéseket adott ki a lisztériás megbetegedések növekvő száma miatt. Turisták is megfertőződhettek.

180-nal tépett, aztán jött egy Lada és a brutális meglepetés a belső sávban

Meghökkentő videót rögzítettek egy autópályán, aztán kiderült a turpisság.

blogmorzsák

Vidék kontra főváros

„12 évvel ezelőtt kiléptünk a komfortzónánkból és új életet kezdtünk vidéken. A sztereotípiák azóta is záporoznak...“

Nem nyomtatott jegyet az automata, de erről a BKK-nak más a véleménye

„Fizettem, nem kaptam semmit, de én bizonyítsam, különben ennyi?“

Még Palvin Barbiból is előhozná a rockerállatot

Jack White legkirályabb zenei kollaborációi.

Szerszámtesztek profiktól

Barkácsgép teszteléses videók.

Osztrák-magyar vendéglátós életképek

„Így határoztam el, hogy én is nincstelen, németül kicsit beszélő, osztrák vendéglátásba menekülő magyar leszek.“

Heidi Klum topless fotója miatt áll a bál

A 46 éves szupermodell kitett egy félmeztelen fotót az Instagramra, az emberek megőrültek.

Mi kell a nőnek? Íme egy sikerrecept

„Lényegében ma egy nő mindent megtehet, és a férfiaknak kell alkalmazkodni, különben repülnek.“

Így csinál technikai forradalmat a Star Wars-tévésorozat

Jon Favreau nem csupán egy jól csengő sztorival kopogtatott a Lucasfilm ajtaján, receptet is tudott a megvalósításra.

Bajnokok reggelije, avagy egy ütős omlett variáns

Ezt elfogyasztva garantált a délig tartó lendület!

Mikor kell kávét inni, hogy a leghatásosabb legyen?

Biztos, kora reggel kéne meginnod a kávédat?

Mit vigyen a gyerek az iskolába tízóraira?

Pihe puha szendvicskenyér végtelenül egyszerűen... természetesen kovásszal!

A szépségkultusz árnyoldala

Dél-Koreában az élet egyre több területén kerül­nek hátrányba azok a nők, akik nem hajlandóak kés alá feküdni a „szépségük érdekében“.

0