Ezt olvasta már?


Az építőipari cégek szerint a beruházók óvatosabbá váltak

Az építőipari cégek számára a következő időszakban kihívást jelent a megrendelők megtalálása, mivel a beruházók sokkal óvatosabbak lettek részben az alapanyag-, nyersanyag- és energiaárak emelkedése, részben a kapacitáshiány miatt - közölték az ágazatban tevékenykedő cégek az MTI érdeklődésére.

A Market Építő Zrt. 2023-ban az építőipari termelés lassulására számít a korábbi időszakhoz képest, amihez nagyban hozzájárulhat a kormányzati beruházások számának csökkenése, illetve későbbre halasztása. A globális és helyi szintű gazdasági problémák, valamint a megnőtt szállítási határidők komoly nehézséget jelentenek a szektornak - tették hozzá.

A következő időszakban kihívást jelent majd a megrendelők és megrendelések megtalálása, a megrendeléseket az infláció és a kapacitáshiány befolyásolja elsősorban - hangsúlyozták.

A magyar vállalkozások a török és román-török építőipari cégek megjelenésével szembesülnek a régióban, ezek piaci térnyerésének megakadályozása érdekében sokkal felkészültebb magyar cégek kellenek - mutat rá a Market. Az idén ezért minden eddiginél nagyobb szerepet kap az alkalmazkodás képessége az építőiparban - hívták fel a figyelmet.

A KÉSZ Csoport szintén azt tapasztalja, hogy a beruházók óvatosabbak lettek a bizonytalan gazdasági körülmények miatt. Az építőiparban nehézséget jelent egyebek mellett az infláció felgyorsulása, amely a termelési árak növekedésén keresztül látszik a legjobban, valamint a magasabb kamatok miatt dráguló finanszírozás is.

Az iparágban régóta fennálló munkaerőhiány - mind a szakképzett, a diplomás és a fizikai dolgozóknál - szintén folyamatos kihívás elé állítja a cégeket - mutatott rá a KÉSZ Csoport, hozzátéve, hogy kiemelt célja az építőipari szakképzés támogatása, erősítése.

Az építőipari szolgáltató szerint a mostani helyzetben a fenntartható, hatékony és költségkímélő módszerek és a digitális átalakulás lehet a megoldás. Az alapanyag- és energiaárak növekedése miatt az eddiginél is fontosabb kérdés lett a beruházások kiszámíthatósága, a költségek féken tartása és az energiatakarékossági szempontok - emelték ki.

Immár valamennyi új vagy induló építőipari beruházásnál nagy szerepet kapnak a fenntarthatóságot előtérbe helyező, környezettudatos megoldások - írta a cégcsoport, megjegyezve: a nehezülő gazdasági helyzet ellenére a KÉSZ Csoport stabil alapokon áll, és megbízható árbevételre számít az idén is.

A Market Építő Zrt. 1996-ban alakult, évente közel 40 beruházást valósít meg, amelyekkel a magasépítés teljes spektrumát lefedi. A vállalat árbevétele 2021-ben 289,02 milliárd forint volt.

A KÉSZ Csoport a nemzetközi piacon is terjeszkedő építőipari szolgáltató, tevékenysége a tervezéstől, a kivitelezésen át kiterjed az üzemeltetésre is, árbevétele 2021-ben 166,605 milliárd forintot tett ki.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Pamkutya másfél milliárdos bevételt produkál a koncertekkel szakértőnk becslése szerint – Mutatjuk a számokat

Nemcsak presztízsben és élményben jelent nagyot a Pamkutyának az MVM Dome-ban tartandó koncertsorozata, de anyagilag is jól jön ki belőle...

Ezekkel a feltételekkel jár tovább az özvegyi nyugdíj az első év után

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj egy évig jár, de meghatározott esetekben tovább folyósítható vagy újraéledhet.

Adóbevallás: fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása.

Esik a forint: gyengén indult a hétfő reggel

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Brutális ársokk éri el a magyar boltokat: minden termék drágul a háború miatt

Két hét alatt harmadával drágult a műtrágya a közel-keleti háború hatására.

Donald Trump katonai segítséget vár szövetségeseitől a Hormuzi-szoros megnyitásához

Az Egyesült Államok mintegy féltucat országtól tart igényt arra, hogy részt vegyen a Hormuzi-szoros forgalmának biztosításában –...

Ha így locsolsz, többet ártasz a növényeknek

Sokan azt hiszik, a sok víz csak jót tesz a növényeknek, de a túlöntözés valójában az egyik leggyakoribb, mégis alattomos hiba....

Kocsis Máté szerint több ezer ukrán bértapsoló vette körbe Magyar Pétert, mindezt a gyanús körülmények között készülő ukrán zászlós képpel illusztrálta

A Fidesz frakcióvezetője kemény szavakkal bírálta a Tisza Párt elnökét. Szerinte Magyar vádaskodik, hergel, uszít és retteg a vereségtől.

Zelenszkijnek van egy tippje, hogyan lehetne befejezni a háborút

Az ukrán elnök mielőbbi találkozót sürget, ám ez az iráni konfliktus miatt problémás lehet.

Felirattal üzentek az Oscar-gálán a világnak: ezt jelenti a legendássá vált 3 szó

A 2026-os Oscar-gála egyik főszereplőjének szavait követően reagált a közönség is.

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Antonelli megállíthatatlan volt Kínában, Hamilton olyat tett a Ferrarival, mint még soha

A maranellóiak ismét a táv feléig voltak igazán versenyben a győzelemért. A McLarenek elrajtolni sem tudtak.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást

Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.

Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett

Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kim Dzsongun elképesztő luxusszen-vedélye sokkolta a diplomatákat: minden héten ezt rendeli magának a diktátor

A világ egyik legzártabb országát vezető diktátorról időről időre különös történetek látnak napvilágot. A beszámolók szerint azonban létezik egy luxusszokása, amely még a sokat látott diplomatákat is megdö

Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha

Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett

A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.

„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt

A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.

Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?

A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

blogmorzsák

Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?

Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?

Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?

Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

0