Ezt olvasta már?


Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot

Az elmúlt napokban az E.ON ügyfélszolgálatára olyan visszaélési lehetőségre utaló bejelentés érkezett Fejér megyéből, hogy egy szolgáltató cég az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nevével visszaélve igyekszik bejutni a felhasználók ingatlanába a belső gázhálózat kötelező átvizsgálására hivatkozva.

Az E.ON ezért kéri a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal járjon el ezekben a helyzetekben. Az elmúlt napokban fogadott lakossági bejelentés nyomán az E.ON ezúton hívja fel a felhasználók figyelmét, hogy fokozott óvatossággal járjanak el, amennyiben az E.ON előzetes értesítése, vagy a felhasználó által tett előzetes bejelentés nélkül, számukra ismeretlen személyek megjelennek akár az E.ON nevében, akár ennek említése nélkül, és az ingatlan belső áram- vagy gázhálózatának bármely okból történő ellenőrzésére, átvizsgálására irányuló szolgáltatást ajánlanak fel, valamint erre vonatkozó szerződéses dokumentumot kívánnak velük aláíratni, és ehhez a helyszínen, k&eacut e;szpénzben díjazást kérnek.

Az E.ON az eset kapcsán emlékezteti ügyfeleit: az energiavállalat munkatársai sosem visznek házhoz pénzt, nem kérnek helyszíni készpénzes kifizetést!

Minden E.ON munkatárs és az E.ON minden szerződéses partnere rendelkezik céges igazolvánnyal, amely egy bankkártya méretű, fényképes plasztik kártya. A munkatárs a céges igazolvánnyal köteles igazolni magát. Az E.ON éppen ezért arra kéri az ügyfeleket, hogy minden esetben kérjék az őket felkereső személytől a fényképes igazolvány vagy a hivatalos meghatalmazás felmutatását, ennek hiányában senkit ne engedjenek be a lakásába!

Emellett mindig alaposan nézzék meg az igazolványt, ellenőrizzék az E.ON logót, az igazolványszámot, az érvényességi évet és a munkatárs fényképét is! Ne írjanak alá semmilyen dokumentumot, amíg meg nem bizonyosodtak meg róla, hogy valóban az E.ON megbízott szakembere kereste fel őket!

Az E.ON a lakosságtól azt kéri, hogy amennyiben visszaélést tapasztalnak, azonnal értesítsék az illetékes rendőri szerveket!

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Noszály Sándor új könyvében felfedi élete legmélyebb titkait: "Odaléptem, felnyitottam a koporsót, és megcsókoltam a homlokát"

Több hétig tartó kórházi kezelés után július közepén végre hazaengedték Noszály Sándort, aki hamarosan bemutatja új, Ütős sors...

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi...

Letartoztattak egy NATO-nál gyakornokoskodó nőt

Kémkedés vádjával letartóztattak egy kínai származású kanadai nőt, aki egy belgiumi NATO-létesítményben gyakornokoskodott - közölte...

7 virág, amit még nyáron érdemes elültetni, hogy ősszel is színpompás legyen a kert

Nem késő még most sem virágokat ültetni. Ezek a növények ősszel is színesebbé tehetik a kertet vagy a teraszt, így a nyár elmúltával...

Pósfai Gábor: Másfél milliárdos „Mándoki koncertre” kapott megbízást a Lounge-cégcsoport

A belügyminiszter számolt be a már felmondott megállapodásról.

Magyar Péter Orbán beszédéről: Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges

Ezekkel a szavakkal reagált a miniszterelnök Orbán Viktor tusványosi beszédére, amelyben a volt kormányfő Magyarországot Venezuelához...

Ijesztő állatkísérleteket folytat Kína: szuperállatokat klónoznak

Kínai kutatók jelentős áttörést értek el: megszületett az első tibeti jakklón. A magashegyi laboratóriumokban zajló projekt célja,...

Gulácsi ügyében falba ütközött a Villarreal, a Leipzig kemény feltételeket szabott

A Villarreal Gulácsi Pétert szeretné szerződtetni, ám az RB Leipziggel folytatott tárgyalások a vártnál lassabban haladnak.

Szeptembertől nyilvánosak lesznek a kórházi fertőzési adatok

A hatóság hangsúlyozza: a fertőzési mutatók önmagukban nem alkalmasak a kórházak rangsorolására, mivel az adatokat számos,...

Így kebelezi be Magyarországot a közeledő hőhullám, ezt már nem ússzuk meg

Élvezzük ki a nyár kellemes arcát, hamarosan a június végi hőséghez hasonlóban lehet részünk.

Videó: Trump egy női újságíró külsejére tett megjegyzést, majd egy transznemű influenszerhez hasonlította

„Amikor elmegyek, mind csődbe mentek” – szúrt oda Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház tudósítóinak péntek esti vacsoráján.

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

0
0

Bulvár

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett

A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

0