Ezt olvasta már?

0

Augusztusban országszerte várja a közönséget az OrgonaPont sorozat

Az ország 23 városában 31 koncerttel várja augusztusban a közönséget az OrgonaPont sorozat a Filharmónia Magyarország szervezésében - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.


hirdetés

A sorozatban az orgona énekhangokkal, rézfúvósokkal, vonósokkal és más hangszerekkel is duettezik Balatonlellén, Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Győrben, Hajdúböszörményben, Hódmezővásárhelyen, Kaposváron, Kecskeméten, Kiskunhalason, Martfűn, Miskolcon, Nyíregyházán, Pakson, Pécsett, Sopronban, Szegeden, Szekszárdon, Szentendrén, Székesfehérváron, Szombathelyen, Vácott és Veszprémben.

A hangversenyeken mások mellett Kovács Róbert, Somogyi-Tóth Dániel, Szamosi Szabolcs, Kovács Szilárd és Mészáros Zsolt Máté orgonaművészeket hallhatja a közönség Sebestyén Márta, Palya Bea, a Szent Efrém Férfikar, a Kodály Filharmonikusok Debrecen kamarazenekara, Horgas Eszter fuvolaművész és a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara mellett.

A sorozatban Sebestyén Márta öt koncerten lép fel Szamosi Szabolccsal - mondta el Gál Bernadett, a Filharmónia Magyarország északi régióvezetője az adásban, hozzátéve: a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus két koncertet ad Pécsett és Szegeden Vashegyi György vezényletével.







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0
0

hírek innen, onnan

Az amerikaiak 62 százaléka elégedetlen Trumppal

A republikánus pártot kedvelők közül csak 20 százalék ítéli rossznak Trump munkáját, a demokrata párt híveinek körében viszont 94...

A benzin ára csökkent, a gázolajé nőtt

A benzin ára legutóbb egy hete változott, akkor is csökkent.

Maga alá gyűri az egyetemeket, de mi szerepel még Palkovics Nagy Tervében?

Azért lesznek versenyképesebbek a magyar egyetemek azután, hogy átkerülnek az Innovációs és Technológiai minisztérium alá, mert a...

Donald Trump megveheti Belgium vallon részét 1 euróért

Szerencsére csak egy viccről van szó.

Bombariadó miatt lezárták New York egyik hídját

Bombariadó miatt lezárták New Yorkban a George Washington hidat csütörtökön késő

Elháríthatja a fenyegető globális recessziót az amerikai jegybank?

Éves gyűlését tartja Jackson Hole-ban a Fed, a nemzeti bankok vezetői, a pénzügyminiszterek és sok-sok szakértő Wyoming isten háta...

Az 5 legfurcsább szolgáltatás, amit igénybe vehetsz a neten

Elintézheted a hétvégi bevásárlást, üzenetet írhatsz az anyukádnak vagy megtudhatod ki volt Norvégia uralkodója 872 és 931 között (I....

Ez az ország a világ legvágyottabb úti célja

Több, mint 15 000 olvasó vett részt az AFAR életmód magazin utazással kapcsolatos felmérésében. Meglepő és várható eredmények is...

Holtan találták meg a Tátrában eltűnt barlangász egyikét

Holtan találták meg a szombaton eltűnt két barlangász egyikét a lengyel Tátrában - adták hírül a tátrai hegyimentők csütörtök éjjel.

Maga alá gyűri az egyetemeket, de mi szerepel még Palkovics Nagy Tervében?

Azért lesznek versenyképesebbek a magyar egyetemek azután, hogy átkerülnek az Innovációs és Technológiai minisztérium alá, mert a...

Elvileg egy éven belül kibővítik az M70-est és az M15-öst

Talán már az idén hozzányúlnak az utakhoz.

0

Sport

Három ásza nélkül játszik a Fradi az Európa-liga-playoffban

Ám az első fordulóval ellentétben, most nem figyelmetlenség és felelőtlenség miatt, hanem a sérülések szóltak közbe.

Breaking - Sokkoló hír: kizárták Kozák Danutáékat a kajak-kenu vb-n

Elúszott a kvótaszerzés lehetősége: kizárták Kozák Danutáékat a szegedi kajak-kenu vb-n

A Real Madrid megaajánlatot tett Neymarért, a PSG-nek ez is kevés volt

Egyre inkább el tudjuk képzelni, hogy a PSG csak szívatni akar mindenkit.

Tragédia az evezős világbajnokságon: meghalt egy parasportoló

Meghalt egy fehérorosz paraevezős az Ausztriában rendezett evezős világbajnokság alatt.

Botrányba fulladt a Bajnokok Ligája selejtező találkozó

Öt ember megsérült három embert letartóztattak a Young Boys-Crvena Zvezda találkozón

Mindennek vége: megszólalt az olimpiai kvalifikációról kizárt kajakos

El kellett telnie néhány órának, hogy felfogjam, mi történt - így nyilatkozott a botrány után Kárász Anna, akit Kozák Danutával együtt kizártak az olimpiai kvalifikációról.

Nem tudott gólt rúgni a litván bajnoknak a Fradi az Európa-liga-selejtezőben

A Fradi 00-t játszott idegenben a litván bajnokkal az Európa-liga utolsó selejtezőkörének első meccsén.

Szomorú hír jött: 40 éves korában meghalt a focista - Így búcsúznak tőle volt klubcsapatai

Szomorú hír érkezett, tragikusan fiatalon, negyven éves korában meghalt  Junior Agogo egykori ghánai válogatott focista, aki többek között megfordult a Nottingham Forest és a Bristol Rovers együttesében is.

Hát ez mi: Alig bírt beállni a rajthoz a kajakos, ebből nem lesz olimpia - videó

Pita Nikolas Taufatofua alaposan megküzdött a versenyszerű kajakozás körülményeivel, mégis elégedett volt teljesítményével.

Megszólalt a Siófok a meccs közben megvert idős, győri szurkoló ügyében

Közleményt adott ki a BFC Siófok a Győrrel lezajlott mérkőzésük közben megvert idős szurkoló ügyében.

0

Bulvár

Nem sokáig élvezhette vagyonát a magyar lottónyertes: elgondolkodtató a története

Mit tennél, ha 18 évesen hatalmas vagyont nyernél? Ez a férfi ma már biztosan másképp csinálná.

Újabb koreai tragédia történt Magyarországon

Kiderült, hogy a kismarosi tragédiában három koreai vesztette életét.

Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak, háromszor is vastagabb lesz a pénztárca

Jelentős kiegészítést kaphatnak a nyugdíjasok év végén, amely három tételből adódhat össze írja a napi.hu.

Pornót nézegetők veszélyben

Egy pornóoldal több mint egymillió felhasználójának bizalmas adataihoz lehetett hozzáférni egy sebezhetőség miatt.

Hajléktalanoknak vásárolt ételt a gyorsétteremben, meglepte a menedzser reakciója

A texasi nő sajtburgereket vett a rászorulóknak, nem számított arra, hogy akciója ilyen véget ér.

Újabb diplomaügy: nagyot bakizott a Fidesz képviselője 

Ovádi Péter országgyűlési képviselő több dátumot is közölt diplomaszerzése időpontjaként.

A kismarosi tragédia képei

Ahogy tegnap esti hiradásunkban közöltük tegnap három ember halt meg egy karambolban Kismarosnál, amikor járművük a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott és összeütközött egy vonattal 

Kiszel Tünde horvátországi képeitől garantáltan lázba jön mindenki

A lehengerlő Kiszel Tünde ezúttal a horvát riviérát hódította meg!

Ingyenes lett a prémium csomag a magyar tanároknak is

Az Apple által a legjobb applikációnak megválasztott Calm bejelentette, hogy a Nyugodt Iskolák nevű kezdeményezése keretében a fizetős szolgáltatását ingyenessé tette a világ összes tanára számára.

Lisztériás hús. Egy spanyol nő meghalt, százak kórházban

Spanyolország nemzetközi egészségügyi figyelmeztetéseket adott ki a lisztériás megbetegedések növekvő száma miatt. Turisták is megfertőződhettek.

180-nal tépett, aztán jött egy Lada és a brutális meglepetés a belső sávban

Meghökkentő videót rögzítettek egy autópályán, aztán kiderült a turpisság.

blogmorzsák

Vidék kontra főváros

„12 évvel ezelőtt kiléptünk a komfortzónánkból és új életet kezdtünk vidéken. A sztereotípiák azóta is záporoznak...“

Nem nyomtatott jegyet az automata, de erről a BKK-nak más a véleménye

„Fizettem, nem kaptam semmit, de én bizonyítsam, különben ennyi?“

Még Palvin Barbiból is előhozná a rockerállatot

Jack White legkirályabb zenei kollaborációi.

Szerszámtesztek profiktól

Barkácsgép teszteléses videók.

Osztrák-magyar vendéglátós életképek

„Így határoztam el, hogy én is nincstelen, németül kicsit beszélő, osztrák vendéglátásba menekülő magyar leszek.“

Heidi Klum topless fotója miatt áll a bál

A 46 éves szupermodell kitett egy félmeztelen fotót az Instagramra, az emberek megőrültek.

Mi kell a nőnek? Íme egy sikerrecept

„Lényegében ma egy nő mindent megtehet, és a férfiaknak kell alkalmazkodni, különben repülnek.“

Így csinál technikai forradalmat a Star Wars-tévésorozat

Jon Favreau nem csupán egy jól csengő sztorival kopogtatott a Lucasfilm ajtaján, receptet is tudott a megvalósításra.

Bajnokok reggelije, avagy egy ütős omlett variáns

Ezt elfogyasztva garantált a délig tartó lendület!

Mikor kell kávét inni, hogy a leghatásosabb legyen?

Biztos, kora reggel kéne meginnod a kávédat?

Mit vigyen a gyerek az iskolába tízóraira?

Pihe puha szendvicskenyér végtelenül egyszerűen... természetesen kovásszal!

A szépségkultusz árnyoldala

Dél-Koreában az élet egyre több területén kerül­nek hátrányba azok a nők, akik nem hajlandóak kés alá feküdni a „szépségük érdekében“.

0