Amerika is elérhető lesz fapados járattal
Tíz észak-amerikai városba indít diszkont járatot Európából a Norwegian Air Shuttle június közepétől, a kezdeti jegyárak 20 ezer forinttól indulnak - jelentette be a társaság csütörtökön. - Pécsi Napilap -
A norvég diszkont légitársaság New York és Boston-környéki másodlagos repülőterekről (Stewart, Providence és Bradley) heti 38 járatot indít Edinburgh-be, Corkba, Belfastba, Shannonba és Dublinba. A járatokat a hamarosan szolgálatba álló Boeing 737 MAX-8-as, keskenytörzsű repülőgépekkel teljesítik majd.
Feltételekkel repülhet
A járatnyitásnak két feltétele volt: az Egyesült Államok kormányától a Norwegian ír leányvállalatának meg kellett szereznie a járatok indításához szükséges engedélyeket. Ezt végül tavaly december elején kapta meg még az Obama-adminisztráció idején egy többéves engedélyeztetési folyamat végén.
A másik feltétel, hogy flottába álljanak a Boeing 737 MAX-ok, amelyek az amerikai gyártó legsikeresebb keskenytörzsű gépeinek legújabb változatai. Ezek a repülőgépek a hajtóművek teljesítménye, illetve a jobb aerodinamika miatt olyan gazdaságosan üzemeltethetők, hogy képesek transzatlanti járatokat is teljesíteni.
Mit lépnek a többiek?
A folyamat Európa nagy hálózatos légitársaságait is lépéskényszerbe hozza. A német Lufthansa-csoport az Eurowings-zel már tett lépéseket, ugyanis a diszkont leányvállalat üzemeltet hosszú távú járatokat, bár ezek főként turisztikai célállomásokra közlekednek, és többnyire point-to-point, azaz nem átszálló utasokat szállítanak.
Az Air France-KLM ez év végén indíthat olyan hosszú távú járatokat, amelyeket az anyavállalatnál 20 százalékkal költséghatékonyabb formában működő cég üzemeltethet. Ehhez kedden már előzetes hozzájárulást is kapott az Air France a pilótákat képviselő szakszervezettől.
A British Airways, az Iberia és az Aer Lingus anyavállalata, az International Airlines Group (IAG) is bejelentette, hogy diszkontosított formában is indítana hosszú távú járatokat Barcelonából Airbus A330-asokat használva. Arról még zajlanak a tárgyalások, hogy ezeket a járatokat egy új társaság, vagy a Barcelonában bázissal rendelkező, szintén IAG érdekeltségbe tartozó és Budapestre is közlekedő Vueling diszkont cég repülje.
mti
hírek innen, onnan
Beszólt Kövér Lászlónak a Vidéki prókátor
A korábbi fideszes házelnök a párt kongresszusán „Ungarische Péter” néven említette Magyar Pétert.
Delhusa Gjon őszintén vallott otthoni életéről: különleges szabályok szerint élnek párjával, Fannival
Nem igazán tudják róluk.
Mamdani az ünneplő tömeggel, tomboló rajongók az utcán – képekben a Knicks NBA-győzelme utáni ünneplés
New York polgármestere is csatlakozott a bulizó tömeghez a város klubjának győzelme után.
Tinder szótár, hogy kiszűrd a kamut – így dekódold okosan a férfi társkereső profilokat
Segítünk lefordítani, valójában mire gondolnak az úriemberek, amikor megnyilvánulnak az adatlapjukon. Íme, néhány gyakori kifejezés és...
Furcsa állítással állt elő Kína: külföldi titkosszolgálatok állatokat használnak kémkedésre
Külföldi titkosszolgálatok egyre kifinomultabb eszközökkel gyűjtenek adatokat Kína partjai mentén, többek között szenzorokkal felszerelt...
Az év első Antonelli-betlije után megtört Hamilton ferraris átka
Egy virtuális biztonsági autós fázis hozta helyzetbe Lewis Hamiltont a Katalán Nagydíjon, melyen pályafutása első győzelmét aratta a...
Mi alapján lehet megmondani, ki fog balesetezni az utakon?
A legszerencsésebb baleset az, amelyik meg sem történik.
Újra előkerült Magyar Péter kijelentése, ezúttal az államfő reagált rá
Nem tartja a jószomszédi kapcsolatok szempontjából szerencsésnek Magyar Péter kijelentését Peter Pellegrini.
Négy év után győzött újra a Toyota Le Mans-ban
Az első pár órában egy négy gyártós csata alakult ki a BMW, a Cadillac, a Toyota és az Alpine közt. A rajtnál az amerikai márka jött el...
Brutális terjeszkedésbe fogott a Simon’s Burger, megnyitották az első autós éttermüket Mohácson: igazi riválist kap a Burger King és a McDonald’s
A magyar gyorséttermi színtér egy újabb látványos bővülési állomáshoz érkezik: a Simon’s Burger Mohácson nyitotta meg első autós...
Elérzékenyült Ganxsta Zolee, amikor édesapja került szóba: "Reggelre elment... még pont látott engem"
Kedves emlékeket idézett fel szüleiről Ganxsta Zolee egy interjúban. Amikor édesapja utolsó óráiról mesélt, tőle szokatlanul...
Szakadhat a román nemzeti liberális párt, miután az elnök a belső ellenzékből jelölt miniszterelnököt
Meglepte a politikai pártokat az államfő húzása, kritikusai szerint ezzel egyértelműen szembefordult korábbi szövetségesével, a...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Michael Olise klubváltása a címlapon, 500 millió eurót emlegetnek
Ez most a nyár nagy slágere.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


