Akadályozottsággal élők szolgálnak fel a csabai kávéházban
Én elfogadlak, fogadd el tőlem... címmel indult önkéntes kávéházi felszolgáló program a Fogd A Kezem Alapítvány és az Esély Pedagógiai Központ szervezésében. Helyszíne a békéscsabai Cafe One Kávéház, ahol két héten át akadályozottsággal élők dolgozhatnak felszolgálóként.
Hétfőn délelőtt tartották Békéscsabán, a Cafe One Kávézóban a Fogd A kezem Alapítvány és az Esély Pedagógiai Központ Önkéntes Kávéházi Felszolgáló Programjának megnyitóját. Az esemény a gyulai Pánczél Imre Tagintézmény énekkaros diákjainak zenés köszöntőjével kezdődött, majd a megnyitó beszédek következtek, végül elkezdődött a felszolgálás.
A rendezvényen köszöntőt mondott Szabó Éva, az Esély Pedagógiai Központ Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola intézményvezetője, Misák Darinka, a központ gyógypedagógusa, Szvacsekné Jahn Gitta, a Fogd A Kezem Alapítvány vezető helyettese és a városi diákpolgármester, Arbel Dániel is. Továbbá tiszteletét tette az eseményen Tolnai Péter a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke.
Szabó Éva elmondta, a kezdeményezés a pécsi Fogd A Kezem alapítványtól indult el még 2013-ban. Szvacsekné Janh Gitta, az alapítvány vezetőhelyettese volt a mozgalom elindítója. Ennek célja, hogy a felnőtt, értelmileg akadályozott embereket bevonják a szociális szférába. Misák Darinka, gyógypedagógus és mentor segítségével Békéscsabán a készségfejlesztő középiskolai tanulók előtt is kinyitották ezt az utat. A felkészítő program végeztével a Cafe One adott lehetőséget és helyet arra, hogy élőben is gyakorolhassák a diákok a felszolgálást.
Az intézményvezető hozzátette, bízik abban, hogy a következő években további vendéglátó egységek is csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz, és lehetőséget adnak az értelmükben akadályozott embereknek, hogy megmutathassák tudásukat. Ezáltal a társadalomba való beilleszkedésük megkönnyebbül és természetessé válik, hogy a hétköznapokban is találkozunk velük.
Misák Darinka elmondta, ősszel merült fel a programhoz való csatlakozás lehetősége. A gyulai Pánczél Imre Tagintézmény készségfejlesztő osztályaiból hat tanulót képeztek ki erre a feladatra négy hónap alatt. Ő maga mentorként vett részt a felkészítésben, kollégáival együtt hetente szituációs gyakorlatokat hoztak létre a diákoknak. Ezek a feladatok különböző élethelyzeteket mutattak be, amelyeket meg kell oldania egy felszolgálónak.
Hozzátette, az országban egyedülállóan vontak most a kezdeményezésbe középiskolásokat, az eddigi résztvevői ugyanis mind harmincöt év körüli, értelmükben akadályozottak voltak. Ezt az időelőnyt hatalmas előrelépésnek gondolja a későbbi munkahelyi integrációjukban. Mivel az akadályozottsággal élők társadalmi befogadása a munkájuk révén valósulhat meg.
Szvacsekné Janh Gitta elmondta, 2013-ban merült fel alapítványánál a kérdés, hogy a sérültek integrációját milyen akadályok nehezítik. Ezek kiküszöbölésére igyekeztek gyors és hatékony megoldást találni. Így jött létre Pécsett az Ability Cafe mozgalom, melynek célja, hogy élő kapcsolatot alakít ki az értelmükben sérült emberek számára a társadalom szélesebb körével.
A programban két héten át dolgoznak akadályozott résztvevők a vendéglátó egységekben, önkéntes alapon, felszolgálóként. A kéthetes bemutatkozás után pedig lehetőség nyílik a résztvevőknek akár állandó munkahely megszerzésére is. Az alapítvány vezetőhelyettese elmondta, több alkalommal volt rá példa, hogy önkormányzati vagy egyetemi rendezvényekre kérték fel felszolgálónak ezeket az embereket. Jelenleg Pécsett, Orosházán, Egerben, Debrecenben és Békéscsabán működik a kezdeményezés.
forrás: beol.hu
hírek innen, onnan
Hogyan tartsuk távol a darazsakat egyszerűen? Egy TikTok-tipp segíthet!
A darazsak tavasszal kezdik meg fészeképítésüket, ami sokak számára kellemetlenséget okozhat. Egy népszerű TikTok-kertész, Ish,...
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
Ezért fontos az időzítés - ezen múlik a termés
A vetés, öntözés és metszés időzítése döntően befolyásolja, mennyit takaríthatsz be a szezon végén. Nézzük, mikor mit érdemes...
Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést...
Így lesz sikeres a vetés - ezt sokan nem tudják
A sikeres vetés nem a véletlenen múlik! Felfedjük, hogyan készítsd elő a talajt, mikor és milyen mélyre vess, és mire figyelj a...
Villámárvizek Szaúd-Arábiában - az utcákból folyók lettek
Heves esők villámárvizeket okoztak Szaúd-Arábiában, házak kerültek víz alá, több embert ki kellett menteni.
Pusztító tornádók az USA-ban - városrészek váltak romhalmazzá
Erős tornádók csaptak le az USA középnyugati részére, súlyos károkat és tömeges áramszünetet okozva.
III. Károly az Egyesült Államok és Nagy-Britannia erős szövetségéről beszélt az amerikai képviselőházban
A király szerint a két ország mindig védelmezni fogja a demokráciát.
A PSG minden idők legjobb BL-elődöntőjét játszotta a Bayernnel, és még van egy visszavágó
A párizsi találkozó kilenc gólt és elképesztő fordulatokat hozott.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Elfogytak a szavak: durván megvert két kisfiút a gondozó
Alvás közben támadt rá a kicsikre.
Ez a kombináció lehet az emésztés titka?
Egy egyszerű, otthon is elkészíthető ital segíthet az emésztési problémák enyhítésében. Egy pohár langyos vízbe kevert almaecet...
Sport
Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox
Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...
Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?
Tizenöt évvel ezelőtt szerezte pályafutása egyik ikonikus gólját Lionel Messi.
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó
A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.
Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant
A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.
Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek
A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet
Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás
Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Bulvár
Egy volt képviselőnek kommentelt a rendőrség: A vagyonkimenekítéssel összefüggésben folyik eljárás
A Momentum egykori elnöke kérdezte a rendőrséget arról, hogy mit tesznek a vagyonkimentés ellen. A testület kommentben válaszolt. Mi történt? Az új parlament és kormány megalakulása mellett az egyik legforróbb téma
Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg
Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör
Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső
Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.
Akár 150 ezer forintra is bírságolhatnak, ha nincs nálad ez séta közben
A közterületen sétáltatott kutyák esetén a póráz használata jogszabályi kötelezettség. Nemcsak emiatt, de kutyád érdekében is jó, ha használod.
Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek
Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.
Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa
Elfelejtheted a klasszikus praktikákat – van egy megoldás, ami gyorsabban és látványosabban számol le a makacs vízkővel.
Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón
Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.
Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet
Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.
Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan
A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.
Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol
Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.
Magyar Péter: Több NER-es stróman számláját zárolták
Magyar felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnöző
Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá
Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


