Áder tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét a Tisza- és Szamos-szennyezésről
Áder János köztársasági elnök levélben hívta fel az Európai Bizottság elnökének figyelmét a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék problémájára.
Az államfő levelében - amely szombaton került fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára - emlékeztette Ursula von der Leyent, korábban azt kérte Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnöktől, hogy vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében.
Áder János ezúttal is hangsúlyozta, a korábbi ígéretek ellenére az elmúlt időszak áradásai ismét nagy mennyiségű hulladékot sodortak át Magyarországra. Ez jelenleg járványügyi szempontból is veszélyes, emellett mind a halászatot, mind a turizmust akadályozza és az élővilágra is súlyos hatással van. Az államfő ismét megjegyezte, hogy a magyar kormány többször kérte már a szomszédos országok hatóságainak segítségét, de ezt az együttműködés hangoztatásán túl kevés érdemi intézkedés és még kevesebb javulás követte.
A szennyezés legfőbb oka, hogy a lakosság a folyók árterébe rakja le a hulladékát - jelezte Áder János.
A köztársasági elnök felidézte, hogy a Tiszán idén már több mint háromezer köbméternyi szilárd hulladék érkezett, június 13. óta a folyóból 938 köbméter vegyes uszadékot szedtek ki, míg a Szamosból további 846 köbmétert, a hulladékmentesítést már a gépek sem bírják.
Áder János megismételte, kiábrándítónak tartja, hogy a Tisza hulladékkal szennyezése a sokszori fogadkozás ellenére sem hagyott alább, így az már tartós fenyegetést jelent a folyó törékeny ökoszisztémájára. "Ennek a visszatérő problémának a megoldása nem tűr további halasztást" - hangsúlyozta.
Az államfő az Európai Bizottság elnökének azt írta, tudja, mennyire elkötelezett a környezetvédelem ügye mellett, ezért bízik abban, hogy ez az ügy felkelti az érdeklődését. Emellett reményét fejezte ki, hogy az idén őszre javasolt brüsszeli találkozójukon személyesen is lesz lehetőségük áttekinteni az Európai Unió környezeti fenntarthatósági tevékenységét, a "Green Deal" legfontosabb elemeit.
hírek innen, onnan
Oroszország már a következő háborúra készül, műholdfelvételek buktatták le őket
Putyin tanácsadója megismételte, hogy a NATO-t a történelem szemétdombjára kell dobni.
Ébresztőt fújtak Kaliforniában a liberálisoknak
A választás, amely megmutatja, nem kell már annyi woke a progresszió fellegvárában.
Nem kell több tízmillió embernél: lakossági létszámstopról szavaznak Svájcban
A kérdés, hogy Svájc rögzítse-e alkotmányában: az ország lakossága soha nem lépheti át a 10 millió főt, de akkor minden borul.
Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen
A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek...
A Magyar Televízió legendás bemondónője 73 évesen is ragyog: lányai örökölték szépségét
Endrei Judit lányai éppolyan szépségesek, mint édesanyjuk.
Trump: Vasárnap aláírjuk a megállapodást Iránnal, utána azonnal megnyílik a Hormuzi-szoros
Az amerikai elnök magabiztos, iráni részről viszont még senki nem erősítette meg, hogy az aláírást mára ütemezték.
Leérettségizett a gyerek? Fontos pénztől eshetnek el a szülők, ha nem figyelnek
Sok család számára nemcsak az érettségi végét jelenti a június, hanem fontos változásokat is a családi támogatások terén. A...
Mától új vármegyében szabad a tűzgyújtás, öt helyen továbbra is tilos
A pénteken lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági...
A legnagyobb teniszcsillag, aki mindent megnyert, majd a csúcson hagyta abba
A hosszú lábú német lány, Steffi Graf vághatja fel ma a tortáját.
Súlyos terhet rakott a magyar vállalkozók vállára a rendszerváltás: most üthet vissza a „megoldjuk okosban” kultúrája
Interjú Schuck Csaba, növekedési stratégával a hazai kkv szektor rejtett lehetőségeiről.
Ismét balhéba keveredett az Exatlon korábbi sztárja, kevésen múlt a pofon
Mondhatnánk úgy is, hogy nála ez szakmai ártalom.
Előkerült egy aggasztó adat a legszegényebb magyarokról – A hét ábrája
Ebben a tekintetben még fejlődnie kell az országnak.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Alig lehet ráismerni, szőke bombázóként tért vissza Tóth Gabi, íme az új frizura
Látványos frizura átalakuláson esett át a népszerű énekesnő, Tóth Gabi, amit Instagramon közhírré tett, rá sem lehet ismerni.
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
Beindult az újabb szócsata.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


