A négynapos munkahét bevezetése szükséges lehet a szakértők szerint
A négynapos munkahét bevezetése szükséges lehet, ezt egyre több szempont indokolhatja, bár ágazatonként eltérően valósulhat meg - vélték szakértők a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Munkaügyi Szakosztályának A négynapos munkahét vizsgálata címmel szervezett online kerekasztal-beszélgetésén.
Antal Miklós humánökológus, az MTA-ELTE Lendület Új Vízió Kutatócsoportjának vezetője arról beszélt, hogy a munkaidő csökkentése szükséges, viszont önmagában nem elégséges az alacsonyabb klímakockázat érdekében. Kifejtette: a közgazdaságtan eddig a hangsúlyt a technológia változtatására tette, ennek hatékonyságát azonban az adatsorok nem igazolják. Ezért vizsgálják, hogy lehetséges-e abban gondolkodni, hogy a fogyasztást ne növeljék a végtelenségig, mert ez rizikócsökkentési stratégia lehet. Véleménye szerint sok szempont indokolhatja a négynapos munkahét bevezetését, mivel politikai kérdés is, eltérés lesz a bevezetésében az ágazatok között.
Arra a felvetésre, hogy a GDP-re milyen hatása lenne, azt mondta: a produktivitás változását nehéz megbecsülni, a GDP jóléti indikátorként nem alkalmazható.
Meszmann Tibor, a Közép-európai Munkaügyi Tanulmányi Intézet (Central European Labour Studies Institute -CELSI) kutatója jelezte: a négynapos munkahét bevezetéséről Magyarországon kevés a tapasztalat. A munkaidő nemcsak gazdasági, hanem politikai és szociális kérdés is. Magyarországon és a régióban a dolgozóknak kevés hatásuk van a munkaidő hosszára és beosztására, hiányzik az adatmonitorozás - jegyezte meg. Változtatásra ugyanakkor szükség van - vélekedett.
Király Zsolt, a Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemi docense elmondta: a négynapos munkahét témája előtérbe került azzal, hogy a digitalizáció és a home office megjelent a legtöbb helyen, ami felgyorsította a munkaszervezés átalakulását. Ugyanakkor szerinte rugalmasan kell kezelni a kérdést.
Ismertette, hogy a statisztikák szerint 2021-ben 322 milliárd dollár volt a kiégés gazdasági hatásainak költsége az Egyesült Államokban, és a mentális betegségek, valamint a növekvő mértékű kiégés 2030-ra 16 ezer milliárd dollár költséget jelent majd. Az EU-ban a gazdaságnak 617 milliárd euró volt a stresszből adódó költsége 2014-ben - tette hozzá. Komolyan kell mérlegelni ezért a több szabadidő lehetőségét nyújtó négynapos munkahét bevezetését - mutatott rá.
Pentz Thomas, a pécsi szoftverfejlesztő Cubicfox Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy bevezették a négynapos munkahetet kísérleti jelleggel, ami heti 4 napon napi 9 óra munkaidőt jelent. A tapasztalatok alapján szeretnék megtartani, mert jól működik, bár a törvényi előírások miatt nehéz volt a "hivatalos" megvalósítása.
Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke szerint azoknál a cégeknél működik ez az újítás, ahol elsősorban szellemi munkát végeznek. Az ipar jelentősen megváltozott, a rezsiköltségek jelentős növekedése miatt sokan gondolkodnak rövidebb nyitvatartásban - mondta.
Felvetette, hogy vizsgálni kell, a négynapos munkahétnek milyen hatása van a nyugdíjra, valamint azt, hogy jár-e bércsökkenéssel, sok kérdés nincs szabályozva jelenleg.
hírek innen, onnan
Vitray Tamás kerek-perec elmondta, mit gondol Friderikusz Sándorról: meglepő a véleménye az új műsorról
Vitray Tamás elismerően nyilatkozott egykori tanítványa és kollégája képernyős visszatéréséről.
Magyar Péter nehéz döntések elé néz, ez nem fogja kímélni Magyarországot
100 dollár közelében az olaj.
Több mint egy Európa-bajnoki arany: új korszak kezdődhet a magyar férfi kézilabdában?
Tartósan sikeres időszak jöhet.
Eltört egy szupergyors hajó árbóca – hatalmas izgalmakkal rajtolt el a Kékszalag Fesztivál
Óriási taktikai küzdelem dúlt a gyenge szélben.
Hivatalosan is bejelentették, hogy végre megkezdte a működését Magyarország első robotikus szívritmuszavar-kezelője
Magyarország első robotikus szívritmuszavar-kezelő központja kezdte meg működését a Szegedi Tudományegyetemen.
Átnevezni lehet, megszüntetni soha: az ezeréves megyerendszer túlélt minden reformot
Három és fél év után, októbertől a vármegyéket ismét megyéknek fogjuk nevezni, ahogyan az volt 1949 és 2023 között.
Jármű hajtott a tömegbe a német Pride idején, többeket megszúrtak - egy halott
Kai Wegner berlini polgármester a szabad és világra nyitott német társadalom elleni támadásról beszélt.
Óriásit változott a Balaton néhány nap alatt, és még nincs vége
Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...
Súlyos árat fizethetünk az ügynökakták nyilvánosságra kerülése miatt – figyelmeztet a Levéltár igazgatója
Súlyos lelki terhet jelenthet sok magyar család számára, ha nyilvánossá válnak az ügynökakták – figyelmeztetett az Állambiztonsági...
Már rég nem nagyszüleink filléres nyaralása: egyre többen jönnek rá, 2026-ban mégis ezt éri meg választani
A kempingezés Magyarországon ma már messze nem a régi, retró, olcsó nyaralás szinonímája.
Azonnal fordulj orvoshoz, ha ezt tapasztalod a nyelveden! 6 jel, amit tilos figyelmen kívül hagyni
Az ártalmatlan gyulladásoktól az életveszélyes betegségekig sok mindent jelezhetnek.
Alonso megzsarolta a McLarent, hogy Hamilton ne érhessen célba
A kétszeres világbajnok spanyolnak tizenhat évvel ezelőtt volt egy nem éppen szimpatikus húzása a Magyar Nagydíjon. Kemény sztorival...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Cucurella torzonborz frizurájának szívet melengető, megható sztorija van
A nagyhajú bekknek az önbizalma sem kicsi.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


