A gazdag gazdagabb lett, a szegény szegényebb
Szárnyal Budapest és Észak-Dunántúl, leszakadóban Dél-Magyarország
Nemrégiben közölte friss elemzését a Gazdaságkutató Zrt., amely ezúttal a 2009-16 közötti évekre vizsgálta a vásárlóerőt. Spoilerezünk: nincs kiegyenlítődési tendencia, a gazdagabb városokban élők sokkal többet tudnak költeni, mint a szegény, hátrányos helyzetű településeken élők.
Az életminőség egyik fontos szegmense a vásárlóerő. Minél több árut és szolgáltatást tud megvásárolni a lakosság, annál több kiskereskedelmi egység, étterem, szórakozóhely lesz helyben, s egyre több kulturális, egészségügyi, oktatási és egyéb szolgáltatót tud fenntartani egy-egy település. Ezek pedig önmagukban is növelik a foglalkoztatást, ami tovább javítja az életminőséget.
2016-ban az egy főre jutó vásárlóerő 1,2 millió forint volt átlagosan Magyarország településein. Azonban a falvak, városok, megyei jogú városok és a kerületek között nagy eltérések voltak (a legszegényebb és a leggazdagabb település között közel 3 millió forint volt a különbség).
| Az egy főre jutó települési vásárlóerő. |
Az egy főre jutó vásárlóerő 280 településen nem haladta meg a 800 ezer forintot sem, míg 558 településen 800 ezer és 1 millió között volt az átlag. 1-1,2 millió forint volt 895 településen és a VII. kerületben, míg átlagos, 1,2-1,4 millió forint volt, 787 településen és 4 kerületben. Átlag feletti 1,4-1,6 millió volt 442 településen és 6 kerületben.
Kiemelkedő 189 település és 12 kerület helyzete, ahol 1,6 millió forintnál is nagyobb volt az egy főre jutó vásárlóerő.
A vásárlóerő változás – az inflációt nem számítva is! – negatív volt 55 településen és a XIX. kerületben, míg 156 településen és 4 kerületben stagnált. Ezek voltak azok, amelyek számára negatív változást hozott az elmúlt évek jövedelemnövekedése. 677 településen és 2 kerületben átlag alatti 15-30%-os nominális vásárlőerő gyarapodás ment végbe. Átlagos (30-45%-os) 1218 településen és 7 kerületben volt megfigyelhető, míg 967 településen és 6 kerületben átlag feletti, 45-80%-os volt a jövedelembővülés. A maradék 78 településen és 3 kerületben kimagasló, 80% feletti vásárlőerő gyarapodás volt.
A két ábrát összevetve látható, hogy ahol 2016-ban magas volt az egy főre jutó vásárlóerő, rendre ott volt a legnagyobb a változás is, tehát a gazdagabb települések előnye tovább nőtt, míg a szegények egyre jobban leszakadtak
| A GKI Gazdaságkutató Zrt. a NAV és a KSH megfelelő adatsorait (nettó keresetek, nyugdíjak, vállalkozói jövedelmek, önkormányzati juttatások stb.) használta fel. |
GKI / NLCS
Fotó: Kai Oberhäuser on Unsplash
hírek innen, onnan
Irán kapaszkodhat, Donald Trump kész kiadni a parancsot – nyilvánosan jelentette be
Donald Trump újabb nyilatkozatában ismét kemény hangot ütött meg Iránnal kapcsolatban.
Állampapírja van? Veszélyben a Kincstárban tartott pénz: új trükkel támadnak a csalók
Ha van értékpapírszámlája és telefonon keresik az MNB munkatársai „biztonsági okokból”, legyen résen: lehet, hogy önt is célba...
Kérdéseket vet fel az OTP legnagyobb akvizíciója a litván jegybank szerint
A litván jegybank, amely a bankfelügyeletet is betölti az országban, azt írta, „jogos kérdéseket” vet fel az, hogy az OTP Bank...
Azt figyeld, mit jelentett be most Orbán Viktor. A Fideszről van szó
Sok most a változás a volt kormánypárt háza táján.
Egy szobrász 100 ezer dollárt költött egy életnagyságú Charlie Kirk-szoborra, de senki nem akarja megvenni tőle
Arra számított, hogy egymillió dollárt is kereshet vele, eddig nyolcezer gyűlt össze.
A vesztes vb-döntő után a visszavonulást fontolgatja az argentin klasszis
„El kell döntenem, hogy eljött-e az ideje, hogy félreálljak.”
Így tette tönkre Donald Trump és Gianni Infantino a labdarúgó-világbajnokságot
Ha rajtuk múlik, a futball a politikai-gazdasági emberek játszóterévé válik.
Kele János a Fradiváros-ügyről: Nem arra költöttek milliárdokat, amire adta az állam
A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
Villamosok karamboloztak Budán
Összeütközött két villamos Budapest II. kerületében, a Hűvösvölgyi úton kedden – közölte a katasztrófavédelem.
Lapos has 50 felett ugrálás nélkül: 5 otthoni gyakorlat, ami kíméli az ízületeket
Egy bizonyos életkor után a nők számára szinte kötelező az edzés, néhány gyakorlattal ez otthon is könnyen kivitelezhető.
Olyan képzésekért vették fel az uniós támogatást, amelyeket meg sem tartottak: Olaszországban csapott le az Európai Ügyészség
Az Európai Ügyészség milánói kirendeltsége mintegy 20 millió euró értékű vagyont foglalt le öt vállalathoz köthető bankszámlákon...
Tűz keletkezett a CATL akkumulátorgyár debreceni telephelyén
Vizsgálják a tűz keletkezésének körülményeit.
Sport
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját
A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.
Mo Szalah a Premier League sztárcsapa-tához igazolhat, ez fájni fog a LIverpoolnak
Londonba tart az egyiptomi világklasszis.
Óriási tiszteletlenség az argentin csapat részéről: hátat fordítottak a vb-trófeát felemelő spanyoloknak
Nem sok ember szívébe lopták be magukat vasárnap este Messiék.
Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest
A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.
Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart
Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.
"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa
Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.
A nem szomjas Cucurella egy szemetes zacskóban vitte a világbajnoki trófeát
A lényeg, hogy nem veszítette el.
Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó
Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.
Egy ezresért vette, most 28 millióért adta el a „halhatatlan” sportoló ruhadarabját
Az 1972-es NBA-nagydöntőben viselte a felsőt.
Szenzációs ajánlatot kapott, Pep Guardiola épp most dönt a jövőjéről
Új fejezetet kezdhet a pályafutásában.
Kikerült a keretből a Liverpool FC magyar válogatott játékosa
Klubváltás előtt áll.
Bulvár
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról
Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.
Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”
Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.
„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít
Forsthoffer Ágnes képeket tett közzé a fényűző házelnöki rezidenciáról, amit nem fogadott el
Inkább egy 70 négyzetméteres szolgálati lakást választott.
Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.
Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes
Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.
Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság
Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) a választás utá
Több száz kilót fogyott Falusi Mariann
Falusi Mariann közel 40 kilót fogyott egy év alatt, és azt mondja, a siker titka a teljes életmódváltás volt. A Több száz kilót fogyott Falusi Mariann bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult
Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele
Egy magyar pultos lány elárulta, mit utálnak a legjobban a mai vendégekben
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


