A döntő kapujában a címvédő
A címvédő Békéscsaba hazai sikere után idegenben is legyőzte a Jászberényt a női röplabda Extraliga elődöntőjében.
A csütörtöki második találkozó első szettjét simán, a másodikat szoros küzdelemben nyerte a BRSE, a hazai csapat ezt követően azonban nagy csatában kiharcolta a döntő felvonást. Az ötödik játszmában 12-12-ig tartotta magát a Jászberény, sorozatban három békéscsabai ponttal viszont a címvédő egy sikerre került a döntőbe jutástól.
A párharc harmadik összecsapását vasárnap vívják a Viharsarokban.
Eredmény, elődöntő, 2. mérkőzés:
Jászberény VT - Linamar-Békéscsabai RSE 2-3 (-11, -24, 23, 21, -12)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Békéscsaba javára.
korábban:
Fatum-Nyíregyháza - UTE 3-0 (17, 22, 16)
A párharc állása: 2-0 a Nyíregyháza javára.
forrás: mti.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


