A Pécsi Tudományegyetem segítségét ajánlotta fel a Zágrábi Egyetemnek
A Pécsi Tudományegyetem felvette a kapcsolatot partneregyetemével, a Zágrábi Egyetemmel, amelynek zágrábi épületei, de kiemelten a petrinjai Tanítóképző Kara is érintett a katasztrófa során és felajánlotta a segítségét, akár szakértői vagy eszközbeni támogatással részt tud venni a földrengés okozta
Kedves kollégák, kedves jelenlegi és egykori hallgatóink!
Megdöbbenve tapasztaltuk, milyen pusztítással járt szomszédunkban a december utolsó
napjaiban bekövetkezett, emberéleteket követelő, több száz épületet leromboló, jelentős
anyagi kárt okozó földrengés-sorozat. Horvátország nehéz helyzetben van, a Pécsi
Tudományegyetem pedig mindig igyekszik segíteni a bajba jutottakon.
A december 29-én bekövetkezett 6,4-es erősségű földrengésben 7 ember életét vesztette,
valamint több tucatnyian megsérültek. A földrengés jelentős anyagi károkat okozott Petrinja és
Sziszek városában, a környező falvakban, valamint Zágrábban. Sok ember maradt fedél nélkül.
Több száz ember számára biztosítanak menedéket katonai barakkokban, akik közül sokan
szociális ellátásra szorulnak, az ideiglenes befogadóhelyen több kisgyermekes család is
tartózkodik.
A Horvát Vöröskereszt tegnap óta más megyékből is irányított át csapatokat a földrengés
sújtotta térségbe, ahol a folyamatos szükségletfelmérés mellett részt vesznek a sérültek
ellátásában, a lakosok evakuálásában és a helyszínek megtisztításában. Mindezek mellett
befogadóhelyek telepítésében, üzemeltetésében vállalnak feladatot, pszichoszociális támogatást
nyújtanak az érintetteknek, valamint élelmezési és segélyezési tevékenységet látnak el.
A Pécsi Tudományegyetem vezetése arra kéri oktatóit, dolgozóit, jelenlegi és
egykori hallgatóit, segítsék a földrengés károsultjait!
Egyetemünk partnere a Magyar Vöröskereszt, a Horvát Vöröskereszt segélyakciója pedig banki
átutalással a Magyar Vöröskereszt segítségével is támogatható:
Belföldi átutalás esetén:
Bankszámlaszám: 10405004-00026548-00000009
Közlemény: Horvátországi földrengés 2020
Külföldről történő átutalásnál:
IBAN szám: HU32 1040 5004 0002 6548 0000 0009
Swift kód: OKHBHUHB
Bank neve: K&H Bank Zrt.
Bank címe: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.
Közlemény: Horvátországi földrengés 2020
A Pécsi Tudományegyetem felvette a kapcsolatot partneregyetemével, a Zágrábi Egyetemmel,
amelynek zágrábi épületei, de kiemelten a petrinjai Tanítóképző Kara is érintett a katasztrófa
során és felajánlottuk a segítségünket, akár szakértői vagy eszközbeni támogatással részt tudunk
venni a földrengés okozta károk felmérésben és elhárításában.
Köszönjük segítségüket és támogatásukat!
dr. Miseta Attila
a Pécsi Tudományegyetem rektora
hírek innen, onnan
Orbán Viktor csalódást okozott a megmaradt fideszeseknek? Kihagyott ziccer volt a tusványosi beszéd az elemzők szerint
Orbán Viktor tusványosi beszédét egy elszalasztott lehetőségnek látják a politikai elemzők.
Megjelent a rendelet: 100%-os kamattámogatást kapnak a tejtermelő gazdaságok
Új kamattámogatási konstrukció javíthatja a tejtermelők és feldolgozók pénzügyi helyzetét.
„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek
Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.
Orbán Anita megmutatta, hogy ő az egyik legstílusosabb nő Magyarországon
A női vezetők stílusa ma már nem csupán divatkérdés. A jól szabott nadrágkosztümök és a karakteres kiegészítők a hatalom és a...
A munkabalesetek számának csökkentése rossz vezetői cél?
A vállalatok többsége munkabiztonsági célként ma is a munkabalesetek számának csökkentését fogalmazza meg. Ez első olvasatra logikusnak...
Tragédia a gyermekotthonban: a tetőről zuhant a mélybe egy 14 éves kislány Pécsett
Rendőrségi és belső vizsgálat indult.
Elhagytuk a túlárazott horvát slágerhelyeket: Novi Vinodolski a nyár igazi, rejtett kincse!
Elfelejted a tömeget! Megmutatjuk a helyet, ahol kristálytiszta tenger és nyugalom vár.
Elkészült a világ legnagyobb papírrepülője
Szinte valamennyien hajtogattunk papírrepülőt gyerekkorunkban, és néztük, hogyan siklik át a szobán vagy hogyan esik le a földre a...
Ballisztikus rakéták zúdultak Kijevre, Krivij Rih lángokban áll - Híreink az ukrán frontról vasárnap
Oroszország vasárnap hajnalban átfogó csapást hajtott végre Ukrajna ellen: ballisztikus rakéták zúdultak Kijevre, Krivij Rih városába...
Kulcsfontosságú adatok érkeznek Magyarországról: ezen áll vagy bukik 2026 gazdasági eredménye?
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a...
Volodimir Zelenszkij úgy cserélgeti kormányának tagjait, mint más a nadrágját
Bendarzsevszkij Anton szerint az ukrán elnök bűnbakokat keres.
Közép-Európa legforróbb hete elé nézünk, bekukkanthat az újabb 40 fok
Hőhullám érkezik, nálunk lehet a legmelegebb.
Sport
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Cucurella torzonborz frizurájának szívet melengető, megható sztorija van
A nagyhajú bekknek az önbizalma sem kicsi.
Bulvár
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.
Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter
A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


