Ezt olvasta már?


A Magyar Fotográfia napját ünnepelték Békéscsabán

A fotótörténeti forrásmunkák egybehangzó állítása szerint, közel 180 évvel ezelőtt, augusztus 29-én készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép. Békéscsabán két kiállítással emlékeznek a jeles napra.

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Gimnáziumának leendő 10. évfolyamos művészeti és médiafotográfus diákjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön délután a megyeszékhelyi Munkácsy Mihály emlékházban.

Imre György témavezető tanár – aki hírportálunk fotóriportere is egy személyben – elmondta, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte a Magyar Fotográfia napjának megünneplését. Ezen a napon készült ugyanis először Magyarországon nyilvános rendezvényen fénykép, dagerrotípia.

Valamennyi fotótörténeti forrásmunka egybehangzóan állítja, hogy 1840 augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal mutatta be, hogy miként lehet képet alkotni fénysugarak segítségével, fényérzékeny nyersanyagon. Ennek a napnak az emléke alkalmat ad arra, hogy a társadalom figyelmét ráirányítsák a fotókultúra és egyben a fotótörténeti értékekre.

Imre György kitért arra, hogy a huszadik század elején fontos szerepet játszott a fényképezés formanyelvének kialakulásában és elfogadtatásában több magyar művész is, köztük Moholy-Nagy László, a Bauhaus irányzat egyik legnagyobb hazai képviselője.

– A Bauhaus most ünnepli 100 éves jubileumát – ecsetelte. – A tárlat is az évforduló jegyében született. A diákok, Mazula Izabella Szilvia, Molnár Dorina, Nagy Kristóf, Pap Boglárka, Rigó Eszter, Sörös Vivien Laura, Szabó Beáta, Szpisjak Nadin, Vigh Viktória Réka – a klasszikus fekete-fehér technikák segítségével, a fény és formák játékának újragondolásával készítették el alkotásaikat. Az elmúlt tanévben készült fotókat láthatja a közönség.

A kiállítást Novák Attila vizuálpedagógus-képzőművész nyitotta meg. A tárlat október 10-ig tekinthető meg a Munkácsy Mihály emlékházban.

A békéscsabai Márvány Fotóműhely alkotóinak munkáiból pedig a Csabagyöngye Kulturális Központban nyílt kiállítás tegnap délután. A „Fókuszban az ember” című tárlaton a fotóműhely 2019-es klubkollekciójában, azaz a közösség tagjainak előző évben készült legsikeresebb alkotásainak válogatásában, ezúttal 36 szerző 36 képét mutatták be. A korábbi évektől eltérően, idén egy meghatározott téma mentén gyűjtötték össze a felvételeket, azokat, melyeken az ember, illetve emberek voltak a „fókuszban”. Saját bevallásuk szerint a fotósoknak mindig hálás, ugyanakkor nehéz feladat az emberek ábrázolása, bemutatása.

– A kiállítás témája és címe is az, hogy „Fókuszban az ember”. Ezt a tárlatot azért tettük tematikussá, mert úgy gondoltuk, hogy az elmúlt években nagyon sok kötetlen témájú képanyag készült. Arra gondoltunk, hogy ez a kiállítás legyen egy kicsit tematikus és az ember legyen a központban – fejtette ki Katona Péter, a Márvány Fotóműhely vezetője.

A kiállítást Szegfű Katalin, a Békési Újság főszerkesztője nyitotta meg, méltatva a csabai fotósok klubtárlatát. A falakra ellesett és beállított emberábrázolások, portrék, az állat és az ember viszonyát feltáró, vagy a kultúra-hagyományőrzés egy-egy pillanatát megörökítő fényképek kerültek. Vannak fotók, melyeknél a fény-árnyék játék ad többletjelentést, vagy éppen a perspektíva szokatlansága tűnik fel. Továbbá akadnak képek, amelyek a színkontrasztra vagy a szokatlan méretekre építenek és az ember aprócskának tűnik az ipari tárgyak mellett. A legtöbb esetben pedig a hétköznapiság dominál.

A kiállítás megnyitóján a Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei működtek közre. A tárlat a Csabagyöngye nyitvatartási idejében szeptember 30-ig díjtalanul tekinthető meg.

 

beol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Frissült a radnaimark.hu, Magyar Péter leleplezte, hogy mi történt

Örülök, hogy az Index, az Origo, az ATV és a Blikk gondolkodás nélkül rárepült a mai csalira… - írta a miniszterelnök.

Donald Trump ajánlatott tett Vlagyimir Putyinnak a 80. születésnapján

Donald Trump amerikai elnök közölte orosz hivatali partnerével, hogy a harcok beszüntetése érdekében kész befolyást gyakorolni mind az...

Megtelt tartalommal a radnaimark.hu

A Tisza vezetésének lejáratását beharangozó képből is szarkasztikus videó lett.

Megszólalt a Magyar Nemzeti Levéltár leváltott főigazgatója, méltánytalannak tartja, hogy kirúgták

Szabó Csaba szerint az nem befolyásolta a munkáját, hogy a tagja egy DPK-nak.

Károly király rajongója durván megszegte a protokollt, az uralkodó válaszára senki sem számított

Károly király a napokban egy hivatalos látogatáson vett részt, ahol az egyik jelenlévő finoman szólva nem vette figyelembe a címével...

Arnold Schwarzenegger a Szent István-bazilikánál járt - Kitalálja, milyen járművel érkezett?

Arnold Schwarzenegger újra Budapesten tűnt fel, legutóbb a Szent István-bazilika előtti téren pózolt. A világhírű filmcsillag láthatóan...

"Ez az edzés felér 100 kemóval." - Rubint Réka az Arénában tartott órát, két héttel a műtéte után

Családi munkamegosztásban tartott órát Rubint Réka a Papp László Arénában vasárnap délután. Az X Smart Sport Expo programjában...

Így tárold a málnát és cseresznyét, hogy sokáig frissek maradjanak

Ahhoz, hogy hosszú távon is élvezhessük zamatukat, fontos, hogy megfelelően tároljuk ezeket az érzékeny gyümölcsöket.

Nem csillapodnak a kedélyek Szoboszlai Dominik körül, Kiszel Tünde nagyon kihúzta a gyufát

Újabb internetes hullámra ült fel Kiszel Tünde, aki ezúttal a napok óta a közösségi médiát uraló Szoboszlai Dominik-mémeket gondolta...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára

Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.

Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban

Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt

A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is

Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

0