Ezt olvasta már?

Ezerötszáz közelében az új fertőzöttek száma hazánkban

Ezernégyszáztíz újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 355 662 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhu...


2020 december végéig 54-en fagytak meg

December végéig 54-en fagytak meg Magyarországon október eleje óta – jelentette a Magyar Szociális Fórum (MSZF) kedden.


hirdetés

Az áldozatok többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki végzetesen, illetve kórházba szállítása közben, vagy beszállítása után, mert már nem tudtak rajta segíteni.

 

A fagyhalál kevesebb áldozatot szedett a fővárosban az előző évekhez képest. Az MSZF a hajléktalanokkal való fokozott törődésnek tulajdonítja a fejleményt, de hozzáteszi, hogy a jelenség még mindig tömeges.

 

A kihűléses elhalálozások területi összetételéről az MSZF azt írta, hogy az elhunytak többsége kis településeken élt, sokan közülük mély szegénységben. Korábban a városokból került ki az áldozatok többsége. Többnyire magányosan élő, idős emberek távoztak el az élők sorából. Ez arra utal, hogy a szociális gondoskodás még mindig sok kívánni valót hagy maga után, nem szólva a megélhetési viszonyokról – jegyezte meg a Magyar Szociális Fórum a fagyhalál alakulásáról kiadott legfrissebb jelentésében.+++

 

 

 

Kiadta: MSZF SZK








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Antiszemitizmus elleni nemzeti stratégiát dolgoztak ki Ausztriában

Az alkancellár az állam felelősségét hangsúlyozta.

A Metallica producere több tucat dal jogait adta el

A zeneipar számos nagyágyúja tett már hasonlót a járvány miatt.

2020 végére stabilizálódott a hazai álláspiac ? mit hozhat 2021?

A koronavírus második hulláma már egyáltalán nem érte a márciusihoz hasonló sokként a hazai munkaerőpiacot. 2020 utolsó három hónapja...

Orbán egyre ellenségesebb a mássággal szemben

A magyar kormány, amely politikája egyik központi elemévé tette az Lgbtq emberekkel szembeni ellenségességet, elrendelte, hogy jogi...

Ausztriában járvány a járványban helyzet jöhet

Az osztrák kancellár az uniót sürgeti.

Joe Bidennek van egy táskája, amivel elpusztíthatná a világot

Trumpnak kellett volna átadnia az aktatáskát, ő azonban még utódja beiktatása előtt elhagyta a várost.

5+1 nőtípus, akit a férfiak szerint nem szabad feleségül venni

Női alapművet olvastam, immár sokadjára. Valami miatt ezen fejezeten mindig tovább siklottam, most viszont beleolvastam, és a témánál le...

Kétszer kapta el a koronavírust, másodszorra belehalt

Ez a harmadik ilyen eset a világon.

Gulyás Gergely: Csak azok az iskolai kirándulások engedélyezettek, amelyen egyazon osztály tanulói vesznek részt

Magyarán olyan összevont túrák nem lehetnek, amelyen mondjuk az 5.b és 6.c diákjai együtt kirándulnának.

Váratlan, de sokat nem számító vereséget szenvedett a görögöktől a magyar női pólócsapat

Csoportmásodikként jutott a negyeddöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott a trieszti olimpiai selejtezőn.

Sport

A világ legszexibb sportolónője nem érti, miért ő a legszexibb a világon

A német Alica Schmidtet nem érdekli más, csak a futás. A Playboy is megkereste, de nem akar levetkőzni.

Az UEFA fontolgatja, hogy 12 város, köztük Budapest helyett egy házigazdája legyen az Eb-nek

Legalábbis Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető elnöke szerint.

Sallai Roland gyönyörű gólt lőtt a Bundesligában - videó

A magyar válogatott támadó az ötödik gólját lőtte a szezonban.

FTC-DVTK: hatalmas poén Suljic cseréje miatt - reakciók

Más lesz a diósgyőri arculat, Rebrovnak elemeznie kell.

Dibusz Dénes megkapta Lionel Messi ajándékát - videó

A Ferencváros még a Bajnokok Ligájának csoportkörében találkozott a Barcelonával.

A bénázó üldözők miatt lehet nyugodt a bohózatba illően védekező Bayern München

46 órás szünet után már jön a tavaszi idény. A Lipcse és a Dortmund is sok pontot hullajtott el, miközben a német rekordbajnok önmagához képest sokkal gyengébben játszik. Őszi szezonértékelés.

Harmadosztályú csapat ellen esett ki a Real Madrid a kupából - videó

2-1-gyel ért véget a mérkőzés a Spanyol Kupában.

0

Bulvár

Olyan adat került nyilvánosságra, ami nevetségessé teszi Orbán járványkezelését

Nekünk nem jön ki a matek, valami magyarázatnak pedig lennie kell erre.

Most érkezett. Fejbe lőtte magát egy férfi Budapesten, hatalmas erőkkel vonult ki a TEK

A TEK és a rendőrség is azonnal kivonult a Könyves Kálmán körútra, miután egy férfi bejelentette, hogy öngyilkos lesz

Falusi Mariann: ?Képes vagyok arra, hogy két perc alatt kiheréljem a partneremet? ? Elviszlek magammal

Kevés nála önazonosabb ember van a magyar művészvilágban. Nem szűr, nem szépít, nem fojt el. Persze ez nem a könnyebbik élet ? és ezt ő is pontosan tudja. El is mondja. Ezt is. Az Elviszlek magammal e heti vendége:

?Menj inkább dolgozni, öcskös!? ? írja a magyar kommentelő annak, aki hatszor kelt át az óceánon

Nem kell országot vezetned vagy közpénzből futballoznod ahhoz, hogy sok ember gyűlöljön. Elég, ha egyedül evezel a saját hajódban, ahogy Rakonczay Gábor tette. Vélemény.

Magyar ügyben döntött az Európai Bíróság ? Fellélegezhetnek a határ menti kereskedők

A közelmúltban a magyar Bakati ügyben hozott ítéletével az Európai Bíróság rendet tett a külföldi utasok áfa-visszatérítési ügyeiben és láthatóan győztest hirdet a határmenti kereskedők és a NAV között fo

Orbán a Médiatanáccsal végezteti el a piszkos munkát: Február közepén elnémulhat a Klubrádió

Nem nyugszik a Fidesz, amíg a független média utolsó képviselőjét is be nem kebelezi vagy ki nem nyírja.

Videón, ahogy 160-nal átrepült és megpördült egy balatoni körforgalomnál egy autós

Azt állította a rendőröknek, hogy 90-nel ment, de a fedélzeti kamerája lebuktatta.

Angliában a koronavírus miatt kórházba került betegek harminc százaléka hamarosan ismét kórházba került

A legfrissebb hivatalos adatok szerint az angliai idősgondozókban május közepe óta a múlt héten haltak meg a legtöbben, ami 46 százalékos növekedést jelentett az említett időszakban. A növekedés egybeesik azzal, ho

Ilyen sűrűn kellene fürödni a bőrgyógyászok szerint

Te mikor zuhanyoztál utoljára? Ha ebből a szempontból olyan vagy, mint a legtöbb ember, akkor a válaszod valószínűleg az, hogy 24 órán belül. Nincs hivatalos kimutatás arról, hogy az emberek milyen időközönként t

blogmorzsák

Putyin titkos luxuspalotája

Alekszej Navalnij 2 órás videója Putyin orosz elnök építtette fényűző, Fekete-tengeri palotakomplexumát mutatja be.

Munka nélkül, remek han­gulatban

A pokol zenéje 666 percben, nyugis szintik, őrület és neonfények - új magyar zenék.

„Kötelezővé kell tenni a koro­na­vírus elleni védőoltást“

A mai napon az EU vezetői videokonferencia megbeszélést folytatnak a világjárványra vála­szul hozott intézkedésekről.

„Éjjellátó” szemüvegen dolgozik a DARPA

Külsőre pont olyanok mint a közönséges szemüvegek, napszemüvegek.

Az első magyar vízerőmű

Az erőmű miatt az ikrervári Batthyány-kastélyban előbb vezették be elektromos világítást, mint a bécsi Schönbrunnban.

Capitoliumi zavargások – a média felháborodásának valós okai

A mainstream sajtó valójában nem a demo­kráciát félti.

Így számolj le a fogkővel, elszíneződésekkel!

Mutatjuk, így szépítsd meg fogaidat otthon, fájdalom nélkül, biztonságosan.

A 0-ás vércsoport és a koronavírus

A koronavírus-fertőzés szem­pont­jából nem mindegy, hogy milyen a vércsoportunk.

BKK: elkúr­juk. Nem kicsit, na­gyon!

Újabb részlet a Rákóczi úti villa­mos ellehetetlenítéséről: a „zöld” városvezetés tudatosan, készakarva csinálja!

Navalnij visszatért – de miért?

Ha valamire nem számítottak az elemzők az Navalnij visszatérése volt. Mi lehetett az oka? Demkó Attila elemzése.

Az orbánista rektor esete a szólásszabad­sággal

„A szólásszabadságot félti. Az amerikaiak szólásszabadságát.“

Elhagyatva: A siófoki PALACE DANCE CLUB

A legendás Palace szórakozóhely története, fény­kora és bukása. A bezárása utáni években elhagyatottan állt a Balatonon.

0